Vannak olyan előadók, akiknek az utolsó apró részletig megkreált imidzsük mögött csak ritkán bukkan föl valami a személyiségükből, ha egyáltalán. Akiknek lehet igéző hangjuk és fülbemászó dalaik, de mégsem igazán érdekesek: a közönségnek olyan érzése támad, hogy szinte bárki, aki tud énekelni, állhatna a helyükön. Széll Dóra koncertbeszámolója.

És vannak olyan előadók, akik akár egy szempillantás alatt ledöntenek a lábadról, és nem feltétlenül (csak) a zenéjükkel, hanem karizmatikusságukkal. Akiknek van stílusuk, véleményük, egyéniségük. Akikkel szívesen beszélgetnél egy fröccs mellett.

Sinéad O'Connor ilyen.

Az énekesnőhöz, aki nyolc éve nem koncertezett hazánkban, korábban semmi közöm nem volt. Ismertem a nevét és a leghíresebb dalait, mint a Nothing Compares 2 U-t, amit utánunk nem énekel el többé, de szinte teljesen elkerültük egymást a popkulturális fejlődésem során. Így mentem el egy hirtelen meghívásra a Müpába a koncertjére, amiről aznap délelőtt még azt sem tudtam, hogy lesz, így prekoncepciók nélkül érkeztem. És lenyűgözve távoztam.

Sinéadban furcsán keveredik a hétköznapiság és a különlegesség. Külsejében tudatosan különbözik a többi sztártól: nem csak hajával, hanem teljes megjelenésével tiltakozik a nőideál ellen. Rég elfeledett fazonú farmernadrágban és akár kínai boltokban is beszerezhető blúzban áll ki a színpadra, mezítláb és napszemüvegben, mint aki bármikor szembejöhetne velünk az utcán, és észre sem vennénk. Mégis uralja az egész színpadot és betölti a teret: a koncert elejétől fogva folyamatosan próbálja irányítani a technikusokat, láthatóan elégedetlen a hangzással, mégis ezzel párhuzamosan 110% százalékosan figyel az előadásra, kommunikál a zenésztársaival, és maximális teljesítményt nyújt.

Hű a tavaly megjelent albuma címéhez: I'm Not Bossy, I'm The Boss. A közönségben meghatódunk, ahol meg kell, dühösek leszünk, mikor az van soron, szerelembe esünk, ha arról van szó, és ha nem lenne ülőkoncert, akkor ugrálnánk, mikor ő ugrálni kezd. Ösztönösen úgy reagálunk, ahogy ő szeretné. Az azonosulásban segít, hogy pont úgy táncol, ahogy bármelyikünk, ha otthon berakja a kedvenc számát, mikor senki nem látja. Nincsenek holtpontok: mindig, mielőtt unalmassá válhatna, történik egy zenei váltás, és nem szakad meg a lendület.

Olyan gyorsan repül el a koncert, hogy kicsit össze is zavarodom, mikor vége. Még többre vágyom: jobban meg szeretném ismerni ezt az embert, úgy, ahogy csak élőben lehet, a hírekből nem. Ritkán találkozom olyan előadóval, aki nem szab gátat önmagának, hanem büszkén odarakja magát elénk: ez vagyok én, és nem érdekel, tetszik-e.

Borzasztóan ciki és sajnálatos, hogy akiknek, ha nem is egy fröccs mellett, de lett volna alkalmuk beszélgetni vele, nem éltek a lehetőséggel. Remélem, azért nem kell újabb nyolc évet várnunk rá. Én biztosan ott leszek legközelebb is.

A jelenleg hatalmon lévők erőszakos ideológiája mindent megtesz azért, hogy kizárja a láthatóságból a nekik nem tetszőket. Ennek egyik eszközeként most éppen a társadalomtudományi képzéseknek mentek neki – pedig ahhoz, hogy a Sipos-ügyek és gólyatábori erőszakok ne legyenek természetes velejárói az életünknek, nagyon sok olyan emberre van szükség, akik a társadalomról és a kultúráról hivatásszerűen gondolkodnak. Elfogulatlanul elfogult beszámoló következik a FISZ Kritikustusa legutóbbi rendezvényéről Hermann Veronikától.

Kíváncsi voltam, hogy mi történik egy irodalmi beszélgetéssorozaton, amikor nem egy könyvről van szó. Le is lövöm a poént: nagyon jó dolgok. A Botrányok és művészi reprezentációk című beszélgetés vendégei Frazon Zsófia muzeológus, Tompa Andrea író, színikritikus, valamint Magyari Péter, a 444 és Panyi Szabolcs, az Index újságírói voltak, akiket jó ütemben és jó érzékkel kérdezett az este moderátora, Antal Nikolett. A közelmúlt társadalmi botrányai közül először a Sipos Pál-ügy néven elhíresült gyerekmolesztálási ügy volt a téma, amelyet Magyari Péter Utána minden állat szomorú című, tavaly nyáron megjelent írása robbantott ki.

Ellenpedagógia a tóparton

A nőgyűlölet nem csak kihasználja a nők intellektuális bizonytalanságát, de táplálja is azt – azt sugallja, mintha a véleménykülönbség csakis azt bizonyítaná, hogy az illető nő képtelen megérteni a nagyobb, magasabb rendű igazságot. – Glosswitch írása a New Statesmen folyóiratban.

Aki egy műalkotásról vagy irodalmi műről azt meri állítani, hogy az nőgyülőlő, ugyanolyan bánásmódban részesül, mint az, aki szerint „ez a festmény olyan, mintha az ötéves gyerekem csinálta volna”. Aki ilyet mond, az nyilvánvalóan nem érti a művészetet. Te kis butus, hát nem érted, hogy a művészet és a valóság nem ugyanaz? Vagyis nem mondhatjuk ki, hogy például Allen Jones munkái vagy Brett Easton Ellis írásai hemzsegnek az indokolatlan mizogin tartalomtól, ehelyett inkább fogalmazzunk árnyaltan, kérjünk elnézést, amiért nem tudjuk jól érteni az adott művet, és fogadjuk el a művész, az alkotás és a világ között feltárt komplex összefüggéseket.

A gender-elmélet és a feminizmus önmagában nem egyházellenes, ahogyan az egyház sem önmagában gender-elmélet és feminizmus-ellenes: ezek a szembenállások sokkal inkább félreértésekből, egyéni félelmekből, féligazságokból táplálkoznak, mintsem komoly biblikus mélységekből. Teológiailag ugyanis semmi kivetnivaló nem lehet abban, hogy bizonyos fogalmi keretekben lehetőség van fennálló társadalmi rendszerek, elnyomó hatalmi struktúrák, a férfiak és nők, szegények és gazdagok közötti viszonyok biblikus felülvizsgálatára. Laborczi Dóra írása.

Ferenc pápa szerdán elítélte a társadalmi nemeket hirdető gender-elméletet – jött le a zengzetes szalagcím, többek között az újságírói és világnézeti elfogulatlanságáról nem éppen híres Magyar Hírlap oldalán, és ismét kezdetét vette a se vége-se hossza „gonosz, elnyomó egyház vs. gonosz, elnyomó liberálisok” huza-vona. Ez így önmagában nyilván sehova nem vezet, de remek alkalmat kínál, hogy tisztázzunk néhány félreértést. Mindenekelőtt azt, hogy a gender-elmélet elutasítása nem következik szükségszerűen abból, hogy az ember történetesen keresztény. A kereszténységnek ugyanis – túl az inkább kulturális, mintsem teológiai örökségéből adódó patriarchális berendezkedésen – nagyon sok mondani valója van (lehetne) a társadalmi nemekről.

Feminista-e Hillary Clinton – azaz lehet-e a világnak hamarosan egy feminista vezetője? 

Gát Anna írása

Hillary Rodham Clinton még be sem jelentette, hogy ismét elindul az amerikai elnökválasztáson, mikor máris számos fontos publikáció latolgatta az esélyeit, értékelte a várható programját. A bejelentés után aztán papírforma szerint nekiestek innovatívnak számító videójának, és azt is komolyabban fejtegetni kezdték, vajon Bill Clinton felesége, ez a meghatározó politikai intellektus, vajon tényleg feministának számít-e.

Ha valaki azt szeretné megvizsgálni, Clintonné mennyire „feminista”, hamarosan elérkezhet egy pár mindnyájunkra vonatkoztatható kérdéshez: ki számít feministának? Mitől lesz valaki az? Kikkel „kell” egyetértenie, hogy annak minősüljön. Ezzel a problémával már mi és több más magyar nőjogi kezdeményezés is jó sokat foglalkozott (mi itt és itt és itt), úgyhogy most inkább Hillary igencsak óvatos üzeneteire fókuszálnánk – hátha a végén a legmainstreamebb világpolitikai zsargonokból kiderülhet olyasmi, amivel a gyakorlatban mi is tudunk kezdeni valamit.

Kicsoda Hillary Clinton? Az Új Amerikai Család tűzhelyének őrzője? Becsapott feleség? Kétkulacsos, maszkulin katonai agresszor? Diplomáciai zseni egy robot érzelmi intelligenciájával?

Az elemzők is kiemelik, milyen megfoghatatlan Hillary Clinton politikai hitvallása – mintha mindenkivel egyetértene s mégis senkivel. Pont ez az udvari furfang segíti az előmenetelben, miközben pont emiatt nem sikerül polgárai igazi mély bizalmát elnyernie. Amennyire új videójából megítélhetjük, 2016-os kampányában végre központi szerepet fog szánni a nemek egyenjogúságának – ám arra fel kell készülnie, hogy a feminista véleményformálók félválaszokkal nem fognak megelégedni.

Mivel sokszor az lehet az érzésünk, Hillary Clinton ilyen is meg olyan is, ezennel két listába szedjük, mit tudunk az ő feminizmusáról. Vitatkozzon saját magával:

Az anyaság és a karrier összeegyeztetéséről egyre többet beszélünk, de mi a helyzet a szülés előtti munkával?

Remegve állsz egy étterem mosdójában, és próbálod nagyjából eltakarítani a hányásodat, miközben tárgyalópartnereid értetlenkedve várnak az asztalnál. Rebecca Traister, a New Republic újságírója ebben a nem túl dicsőséges pillanatban gondolkozott el: oké, hogy a szülés után meg kell harcolnunk a munkánkért, de mi lesz velünk a szülés előtt?

Szép ünnep a húsvét, csak unom már. Megpróbáltam feldobni egy kicsit: elmentem locsolni.

Mély szomorúsággal tölt el, hogy nem vagyok a Kaposvári Egyetem dolgozója, mert nagyon szerettem volna méltóképpen felkészülni az ünnepre: sonkafőzés, tojásfestés, miegymás. De sajnos én egy karrierista szörnyeteg vagyok, akinek nincs ideje arra, hogy a családi tűzhelyre dobálja a fát, az újságpapírt meg az égő gyufát, vagy mi kell a tűzrakáshoz. Nem vagyok vallásos sem, nem böjtölök, ezért aztán nem is olyan nagy dolog sonkát enni vasárnap, mikor szombaton minden probléma nélkül megebédelek a KFC-ben.

Zöld erdőben jártál? Kék ibolyát láttál? De nem akart hervadni...? Manapság egyre többször hallani ilyesmiről! Ha egyáltalán nincs kedved idén locsolkodni, az Üvegplafon segít. 

Hímes tojás, kötözött sonka, tulipán és parfüm. A nyulacska-korszakból kinőve elég konkrét szimbólumrendszer várja a szapora magyar lyányokat. Persze, persze, a locsolkodást (értsd: nagy vödör jéghideg kútvízzel való nyakon öntést) azért találták ki, hogy "egész évben termékenyek legyünk". No, meg azért, mert valamiért kéjes élvezetet okozott az ünneplőbe öltözött lányokat – akiket egy átlagos napon tisztelettel és udvariasan kéne békébe' hagyni – nyilvánosan, csoportosan, legitim módon és egyéni felelősségtől nem sújtva jól megalázni/zavarba hozni. 

Szóval teljesen igazad van, ha mindehhez semmi kedved:  amikor büdi parfümmel hajon spriccelsz egy nőnemű családtagot vagy ismerőst, e régi a szokásnak állítasz emléket. Ha tényleg azt szeretnéd, hogy egész évben jófejek legyünk, inkább válogass alábbi 10 tippünk közül!

1. Szedd le az asztalt, és mosogass el. Ha mosogatógépetek van, a tányérokat leöblítve pakold bele. Észre fogod venni, hogy ez a tevékenység semmiféle előzetes képzettséget nem igényel, illetve sem a külső, sem a belső nemi szervek típusának nem függvénye.

2. Szexelj a pároddal néha olyankor, amikor ő akar – ne csak olyankor, amikor te. Vedd észre a finom jeleket, mikor van kedve, mikor tesz utalásokat. Sose érezd úgy, hogy „szívességet teszel”, ha nyitottan reagálsz. Netán jobb lenne, ha nem kívánna?

3. Játssz a gyerekkel, amíg elmegy sportolni (akkor is, ha az „csak” jóga”), vagy a barátaival találkozni (akkor is, ha azok „csak” a csajok). Ahogy ő is szokott a gyerekkel játszani, amíg te elmész sportolni és barátkozni.      

4. Köszönd meg hangosan és érthetően azokat az apró szívességeket (munkákat), melyeket minden nap elvégez érted, körülötted.

5. Kérdezd meg, hogy mi a véleménye a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseiről.

6. Hagyd, hogy befejezze a mondatot.

7. Ha valamin felhúzza magát, figyelj arra, ami miatt mérges – ne keress pl. hormonális háttérokokat. Te mit szólnál hozzá, ha kiabálnál, hogy ég a ház, de mindenki azt gondolná, csak jön a klimax? A mi életünk folyamatosan ebben az tehetetlenség érzésben telik.

8. Engedd, hogy vezesse a közös autótokat, olyankor is, amikor nem vagy bebaszva.

9. Ne nyomaszd, amiért fontos neki a munkája, és ne alakítsd rendszeresen úgy az életeteket, hogy te bármikor feladhass családi szabadidőt váratlan munkafeladat miatt, ő viszont nem. Ha így folytatod, még egy nő le fog morzsolódni, akit intelligenciája és kompetenciája a munkaerőpiacra teremett.

10. Szeresd azért, aki. Bármit is képzeltél róla az első randin. Vagy amikor megszületett és először fogtad a kezedbe. Vagy amikor gyerek voltál, és azt hitted, az anyukád tökéletes. Ő itt és most él, és nem csak a fejedben. Ismerd meg ezt a csodálatos embert, és ha lehet, ne öntsd le semmivel

Gát Anna

Lévai Anikó a magyar közélet legbefolyásosabb nője. Lévai Anikó. A legbefolyásosabb. Még mindig ízlelgetem a Forbes friss listájának eredményeit, és azon töprengek, lehet-e ennél cinikusabb tükröt állítani elénk, magyar állampolgárok elé. Réz Anna írása.