Az elmúlt időszak statisztikái és áradozóhangvételűsajtómegjelenései alapján a magyar abortuszhelyzet alakulása igazi sikertörténetnek tűnik, hiszen jelentősen csökkent a művi terhességmagszakítások száma az elmúlt 30-40 évben. Azonban ha egy kicsit a számok mögé nézünk, egészen más képet kapunk: a szociálisan, földrajzilag és gazdaságilag hátrányos helyzetűnek számítóállampolgárok most, 2015-ben lényegében ugyanazokat az eszközöket tudják csak felhasználni a nem kívánt terhességek megelőzésében, amiket a Kádár-rendszer alatt,és ezért sokkal gyakrabban kényszerülnek orvosi úton megszakítani a terhességüket.
Szerző: Cseh Katka
Abortuszrátánk –a régiószámos országához hasonlóan –sokáig a világ legmagasabbjai közétartozott, jórészt annak a keleti blokkban elterjedt gyakorlatnak köszönhetően, amely - más eszközök hiányában - rutin népességszabályozási eszközként használtaa művi terhességmegszakítást. Az 1970-es évektől kezdve, köszönhetően a hormonális fogamzásgátlás egyre szélesebb körűelterjedésének, jelentős mértékben csökkent a nem kívánt terhességek, és ezzel együtt az elvégzett terhességmegszakítások száma. Az abortuszok száma 1969-ben volt a legmagasabb, 206 817 abortuszt végeztek ebben ez évben az országban. Ez 2014-ben 32 700-re csökkent.
Amikor megemlítem a körülöttem lévőknek, hogy podcast-függőségem van, általában az az első reakció, hogy „Mi az a podcast?” - aztán üveges tekinteteket látok magam körül, amint elkezdem heves gesztusokkal magyarázni, hogy a podcast egy rádió-show és egy audiokönyv szerelemgyereke, rendszeres időközönként jelenik meg: van amelyikből havonta van új rész (előre egy évre be van írva a határidőnaplómba), van olyan, amelyből hetente (csütörtök délutánonként hagyjatok békén, podcast részeket hallgatok) és van, amelyik naponta (az igazi junkie-knak). Podcastot bárki indíthat bármilyen témában, éppen ezért az interneten elérhető kínálat elég széles. Vannak kifejezetten szórakoztatásra készült podcastok, vannak tudományos podcastok, vannak teljesen meghatározhatatlan tematikájú, „2 ember szómenése” típusú podcastok, és mindezek közül vannak olyanok, amelyeket egy true feministának is nyugodt szívvel tudnék ajánlani. Ideálisak, ha ki akarjuk tölteni az olyan holtidőnket, amely nem foglalja le a fülünket (pl. utazás, sportolás, mosogatás, vasalás, teregetés stb.).
Ha valahol tampont, intim- vagy tisztaságibetétet reklámoznak, akkor biztos, hogy a hirdetés leggyakrabban használt szava a diszkrét lesz. Olyan kicsi, olyan lapos, olyan tökéletes, hogy észre sem veszed, a környezetedben pedig végképp senki nem fogja észrevenni, következésképp senkinek nem fog feltűnni, hogy menstruálsz.
Hál’ Istennek, a menstruációt ugyanis lehetőleg titokban kell tartani, különösen akkor, ha férfiak is vannak körülötted. Fura, hogy bár a legtöbb biológiai folyamattal kapcsolatban egészen megengedőek vagyunk (mindenki kakil/pisil stb…), a mensturációval kapcsolatban sikerült nagyon bizarr viszonyt kialakítani. Öt-hét nap, ami mintha meg sem történne. Körülírjuk, fura nevekkel illetjük, próbálunk úgy tenni, mintha ott sem lenne. Pedig hát ott van, éveken keresztül, ráadásul az emberiség felét érinti, szóval mi végre is ez a nagy pironkodás?
Idén első alkalommal rendezték meg a Brain Bar Budapest névre hallgató 3 napos inspirációs fesztivált, melynek célja, hogy az embereknek legyen véleménye a jövőről, gondolkozzanak és foglalkozzanak a jövővel. Rengeteg előadás közül egyet kaptak a nők is. Csütörtök este a TechWomen Lab elnevezésű program az IT ipar és a nők kapcsolatát célzott boncolgatni. Miért nem választja magának több lány a kutatói, tudományos, illetve IT pályákat? Hogyan válhatnának a nők sikeresebbé ezeken a területeken? Pálos Nikolett beszámolója.
Larsen megkérdezete, hogy találkoztak, illetve foglalkoztak-e már ezzel a problémával a meghívottak. Erre mindenkinek egybehangzó igen volt a válasza, munkavállalóként és munkáltatóként is szembesülnek azzal, hogy nincsenek nők az IT szektorban. A teljesség igénye nélkül, ott a helyszínen három fórumot (a Skoolon kívül a Django Girls és a Women is Tech meetup) tudtam összeszedni, akik már évek óta foglalkoznak a nők IT ipari helyzetével, tehát a szakmán belül keresik a megoldásokat.
Körbejárt a mikrofon, mindenki bemutatkozott, és sorra elmondta a körülbelül egybehangzó véleményét a következő öt állításról:
Azért van kevés nő a technológiai szakmákban, mert egyszerűen kevésbé érdekli őket ez a téma.
Halácsy elmondta, hogy a számítástechnikai középiskolában csak két lány osztálytársa volt, ezért mindig is érezte ezt a zavaró űrt. A Prezi fejlesztőinek 9%-a nő, de a többi területen sokkal jobb az arány. A Cisco alkalmazottainak 23%-a nő, a szoftverfejlesztők 15%-a, míg a marketing, PR és egyéb területeken dolgozók 30%-a. Horváth szerint minél magasabb pozícióról van szó, annál kevesebb női alkalmazottat találunk. Régen ez nem így volt, a lyukkártyák korában a programozás még "női munka" volt. Mára a programozást és az informatikát megbélyegezték: "férfi munka", amit a beszélgetők a média és az oktatás hibájának tartanak. Halácsy szerint már a játékboltokban eldől a dolog, amikor a kislányok a rózsaszín vasaló és a fésülködő asztal közül választhatnak. Szexisták a mesék és a tanítók is. Végeztek egy felmérést, amiből kiderült, hogy ha nőknek a nevük mellett a nemüket is meg kell adniuk, akkor rosszabbul teljesítenek, mint a nemük megadása nélkül. A lányok választási lehetőséget sem kapnak. Az informatika egy hatalmas terület, ahol nem csak a kódolás, a programozás létezik. Ki kell nyitni, és meg kell mutatnia a fiatal lányoknak ezt a világot. Ezen dolgozik a Skool is, a Technológiai Oktatásért Alapítvány fő projektje, aminek célja, hogy fiatal lányoknak és nőknek használható technológiai tudást adjon.
Azért kell több nő az IT szektorba, mert ők több empátiát és kreativitást hoznak magukkal.
Minden résztvevőnek az volt a tapasztalata, hogy sokkal kellemesebb és hatékonyabb olyan csoportban dolgozni, ahol nagyjából kiegyenlített a nemek aránya.
A nőknek mindenképp szüneteltetniük kell a karrierjüket, amikor gyermeket vállalnak – emiatt nehezebben lépnek előre.
Ahhoz, hogy több nő legyen a szektorban, fontos, hogy a munkahelyek anyabarátok legyenek, lehessen otthonról dolgozni, heti pár napot homeoffice-t tartani vagy legyen bölcsőde, gyerekfelügyelet a munkahelyen. Ugyanebbe az irányba tett fontos lépés lenne az is, ha igénybe vennénk a már létező informatikai lehetőségeket, és a meetingeket és konferenciákat online felületre terelnénk. És persze – teszi hozzá Halácsy – fel kellene végre szabadítani az anyákat a hibáztatás alól, amit azért kapnak, mert visszamennek a munkahelyükre.
A kvóták bevezetése hatékony eszköz arra, hogy több nő kerüljön fontos szerepbe a tech/IT iparágban.
A meghívottak szerint a kvóta rendszer hasznos és szükséges a kritikus tömeg eléréséhez. De félő, hogy amíg az oktatásban ennyire kiegyensúlyozatlan a nemek aránya, addig nem lesz kivel feltölteni a kvótákat. Szemléletváltás, nyitás kell, mert ha csak a kvóta miatt vesznek fel egy nőt, az egyik félnek sem lesz kamatozó ergyüttműködés.
A nők bal agyféltekéje (ami az elemzési és számítási készségekért felel) általában gyengébb, mint a férfiaké, ezért nehezebb számukra sikeresnek lenni a technológiai szakmákban.
A nők és a férfiak gondolkodása, agyi működése más. A nők multitaskingolnak, míg a férfiak vadásznak. Mindkettőre egyaránt szükség van. Nem gyengébb egyik a másiknál. Ez nem kifogás.
A kerekasztal beszélgetés után Jessica Camus, a World Economic Forumtól a globális női esélyegyenlőség felmérés eredményeit foglalta össze skype-on keresztül.
Tapasztalat szerzési lehetőségek hiánya a területen
A terület utáni érdeklődés hiánya a lányok körében
Készségek és képességek hiánya
A program alatt flip charton rajzokkal örökítették meg a tanulságokat, ami hamarosan online is elérhetővé válik.
A témák megvitatására körülbelül fél óra állt rendelkezésre, de lett volna még miről beszélgetni. A résztvevők, zömében fiatal egyetemista, remélhetőleg a jövőben az IT iparban sikeresen elhelyezkedő lányok voltak, akik nem ijedtek meg a sztereotípiák és panaszok sorakoztatásától. Nekem, mint az IT-ben dolgozó nőnek sajnos ez az este sem hozott megváltást, de lehet, hogy a szemléletváltáshoz tényleg csak arra van szükség, hogy sokáig, kitartóan duruzsoljuk ugyanazokat a jelszavakat. Bár talán az is segítene, ha a közel száz előadó közül nem csupán húsz lenne nő egy jövőről szóló rendezvényen. Talán majd a jövőben.
Végre kiderülhet, amit eddig is sejthettél: melyik magyar párt áll hozzád a legközelebb a nők jogainak megítélésében?
"A Vokskabin a budapesti Andrássy Egyetem és a netPOL (Politikai Kommunikációs Hálózat) közös kezdeményezése. A Vokskabin partner projektje a www.politikkabine.at már nagy sikerrel működik. Hasonló választási orientációs oldalak léteznek Németországban és Svájcban is."
A vérrögképződés már a ’90-es évek óta ismert kockázatnak számít a szájon át szedhető fogamzásgátlók kapcsán, de a rizikó olyan kicsinek tűnt, hogy a nők bátran szedték a tablettát. Most azonban olyan kutatási adatok kerültek napvilágra a The BMJ cikkében, amelyben a University of Nottingham kutatói azt találták, hogy mindent összevetve majdnem háromszoros volt a vérrögképződés kockázata azoknál a nőknél, akik fogamzásgátlót szedtek, összevetve a tablettát elutasító társaikkal.
Ráadásul a kutatásból az is egyértelműen kiderült, hogy az újabb fogamzásgátló formulák magasabb kockázattal járnak, mint régebbi társaik. Úgy tűnik, a dolog kulcsa a progeszteron: miközben a gyógyszerfejlesztők a ’60-as évek óta azon dolgoznak, hogy a progreszteronszint csökkentésével kiküszöböljék a tabletta mellékhatásait – a fejfájást, elhízást, aknét és az áttöréses vérzést –, most úgy látszik, hogy ezzel egyidejűleg nagyban növelték a vérrögképződés kockázatát.
Még egy érv amellett, hogy jóval komolyabb vizsgálatok és óvintézkedések előzzék meg a tabletta felírását – és még egy plusz pont a nem hormonális alapú fogamzásgátlóknak.
Csökken-e a kreativitás negyvenöt fölött? -- erről gondolkodott a Guardian újságírója, Helen Walmsley-Johnson, amikor azt mondta: nem szívesen hallja a nagy brit író, Kazuo Ishiguro jóslatát, miszerint a legtöbb művész 45 éves kora előtt éri el csúcsot. Onnantól csak a leszállóág jön. (Goethe Faustja agyonbunkózta volna a harminc fölötti emberiséget). Bár abból, hogy valamit nem szívesen hallunk, egyáltalán nem következik, hogy az állítás ne volna igaz. De egy nehezen bizonyítható negatív prognózis miatt kár szorongani. Ishiguro három típusba sorolta a negyvenöt fölötti szerzőket:
Neil Young, az önismétlő
Neil Young, aki nagyjából újra meg újra ugyanazt csinálja;
Philip Roth, aki a korábbi munkásságát csiszolja egyre letisztultabbá;
Bob Dylan, aki a koráról ír.
Dylan, aki megénekli a korát
Gyanús, hogy a három állításból kettő nem feltétlen azonos az önismétléssel, de abban az újságírónak kétségtelenül igaza van: bizony, egy nő sem szerepel a tipológiában. Úgyhogy tekintélyes listát közöl olyan női alkotókról, akik szerinte történetesen egyre eredetibbé váltak az évek során: Hilary Mantelen és Judie Denchen át Maggie Smith-ig. Én pedig hozzátenném a cáfolat-listához a butoh táncosokat, Tolsztojt, Monori Lilit, Virginia Woolfot, Hamvas Bélát, Picassót (a további neveket a szerkesztőségbe). Ishiguro tétele miatt tehát véletlenül se nyomjuk el magunkban hitetlenkedve az ötvenes éveinkben ránk törő kreativitást.
Mire vágynak a nők: kézcsókra vagy egyenlő bérekre? És jó az az egyenlőség ügyének, ha több jobbikos nő ül a Parlamentben? A Lengyel Intézet Történelemórák a szabadságról sorozatának ötödik estjén Magdalena Środa lengyel feminista filozófus és Pető Andrea, a CEU történészprofesszora Veiszer Alinda moderálásában beszélgetett a meglévő problémákról, a hiányzó vízióról és arról, hogy szabadabbak-e ma a lengyel és magyar nők, mint a rendszerváltás pillanatában. Réz Anna beszámolója.
Szépségterror van: a szép, vonzó és fiatal nőké a világ. Na de a hétköznapok világában valóban jobb annak, aki Cosmopolitan-címlaplányokat megszégyenítő vonzerővel lép ki az utcára?
Biztos sok felnőtt nő emlékszik rá, hogy óvtak bennünket édesanyáink: csak nehogy túl kurvásan öltözzünk fel, nehogy túl kihívóak legyünk. Sokaknak van olyan élménye is, hogy a barátnők rosszindulatúan összesúgnak a feltűnő szépségű, trendin öltözködő évfolyamtárs mögött, akiért a fél gimi megőrült (de ez a gimi 10 évvel később akár munkahely is lehet). Az átlagosnál szebb, feltűnően divatosan öltözködő nők gyanúsak, biztos rosszban sántikálnak, mindenkit meg akarnak szerezni. Irigykedünk is rájuk, de leginkább elítéljük őket mi, a hétköznapi nők, akik a tűsarkút lagziba vesszük csak fel, és kirúzsozni magunkat legfeljebb külföldön merjük. Félünk, és erre sajnos megvan az okunk.
A tradicionális, konzervatív keretek között nem sok lehetősége van egy nőnek, ha „nőies” akar lenni. Ha megkérdezik tőle, mikor érzi magát nőiesnek, legtöbbször a megjelenésével kapcsolatban válaszol: ha csinosan felöltözik, megmossa a haját, magassarkút, szoknyát húz, tehát ha szexinek, sugárzónak, ápoltnak érzi magát. Mint azt már bizonyára többen megtapasztaltuk, a nőiesség külső sztereotípiáinak kevés köze van a természetességhez: a nővé varázsoló automatába bemegy a natúr emberlény, és a szőrtelenítés-haj-smink-köröm-ruha munkafázisokon végigevickélve kijön belőle a nagybetűs Nő, frissen, élére vasalva, illatozva, kimázolva, a sminkréteg mögött tökéletlen önmagával. Bizonyára sokan éreztük már magunkat úgy egy kiadósabb szépítkezés után, mint egy dekoráció, aki arra való, hogy gyönyörködtessen; egy-egy természetesebb mozdulatot követően aztán a ránctalan ruha, az alapozó egyenletessége megtörik, és úgy érezzük magunkat, mint a padlóra pottyant karácsonyfadísz. Bármilyen embertelen, a gyönyörködtetés elvárás is felénk; mégis, milyen nő az, aki bő pólót, laza farmert hord lapos cipővel, netán a haja is rövid, és tojik arra, hogy alkatát, seggét, mellét, szexualitását hangsúlyozza? Az ilyen nem is nő, hanem egy ANTINŐ, mondják az okosok.
Igyekszünk tehát, hogy megfeleljünk, persze csak a megszabott határokon belül. Mert mi történik, ha valaki a legújabb trendeket követve címlaplánynak öltözik, kicsípi magát, testhez álló, dögös szerkót húz, vagy tűsarkút, vagy épp csak feltesz magára egy kis rúzst? A csinos Nő kilép a közterületre, és onnantól kezdve vadidegenek reakcióit kell befogadnia, kezelnie és elhárítania az elismerő pillantásoktól, pofátlan vagy ép elítélő bámulásoktól kezdve a füttyögetésen és beszólogatáson át a nyilvános taperolásig és egyéb verbális/ fizikai erőszakos megnyilvánulásokig. Pedig ő nem az utca emberének akar tetszeni, hanem a pasijának és a barátainak, randira megy, munkába, színházba vagy sörözni. Nőként, szexuális mivoltunkban létezni, az erre indokolatlanul reagáló külvilágot elviselni baromi fárasztó a nap 24 órájában, az utcán, a buszon, a metrólépcsőn, a munkahelyen. Nagyon könnyű átlépni a személyes határokat, és ha valaki tovább merészkedik, alapvetően azért teszi, mert feljogosítva érzi magát rá, a határokat nem tiszteli.
Az öltözködés, kinézet kétségkívül kommunikáció: elkerülhetetlen, hogy üzenjünk vele kifelé, és ez kultúrafüggetlen tény Észak-Amerikában és Iránban egyaránt. A legtöbben azt szeretnénk üzenni, hogy adunk magunkra, van ízlésünk, egyéniségünk, vagányak vagy épp komolyak vagyunk. Semmiképp sem provokálni vagy felcsípni szeretnénk az utcán járó-kelő nagyérdeműt. A külvilág erre adott visszajelzése társadalmanként változik, az idilli „mindenki azt visel, amiben jól érzi magát”-féle, privátszférát tiszteletben tartó felfogásoktól a „kilóg a térde, tehát kurva”-féle konzervatív meggyőződésekig meglehetősen színes a skála. És a nemi erőszakról, a „kihívóan öltözködő” áldozatok hibáztatásáról még nem is beszéltünk.
Magyarországon nem jó tűsarkúban eltipegni az építkezés mellett. Ráadásul a „szűz és a kurva” rendszerre jellemző, ellentmondásos helyzet kettős elvárások elé állítja a nőket: elvárja a dekoratív külsőt, ugyanakkor szankcionálja is az átlagosnál vonzóbb, vagy épp az egyszerűen csak attraktív megjelenést. Nincs tehát jó döntés; legokosabb se nem túl szépnek, se nem túl slamposnak, hanem szürke kisegérnek lenni, és kerülni a bajt. Ahogy a nők életében oly sokszor, ebben a kérdésben sincsen megoldás – sehogy se jó. Olyan a testünk, mint egy kiállítási tárgy, amit a műkedvelő kritikus mustrál: fontos, hogy gyönyörködtessen, de el kell tudnia viselnie a befogadó tetszését vagy épp nem tetszését.
El tudjuk-e képzelni, hogy egy maszkulin megjelenésű, izompólóban feszítő, tökéletesre nyírt arcszőrzetű férfi után fütyülni kezdenek az utcán ácsorgó nők? Mint például ebben a videóban:
Kíváncsian várjuk a kommenteket: szerintetek hol a határ az ápoltság, az esztétikum és a direkt szexuális, nőies üzenet között?
A program alatt flip charton rajzokkal örökítették meg a tanulságokat, ami hamarosan online is elérhetővé válik.
