Üvegplafon

Tovább a websorozathoz

Esemény doboz

uvegplafon_20150401.jpg

Tovább az eseményekhez

Hagyományos anyák, modern lányok

2016. október 27. Üvegplafon

„A párommal minden tök jól ment, amíg nem jöttek a gyerekek. Együtt csináltunk mindent, úgy éreztem, hogy elfogad, és egyenlőek vagyunk. Nekem is megvoltak a saját dolgaim – talán nem voltam szupersikeres, de úgy éreztem, haladok az utamon. Viszont mióta a gyerekek megvannak, minden megváltozott. Baromira nem látok ki a fejemből, nincs időm semmire, a saját gondolataimra se, szinte más ember lettem. Imádom a gyerekeimet, de néha tényleg olyan vagyok, mint egy cseléd. Mindenért meg kell küzdenem, az is elég nagy harc volt, hogy ide járhassak, drámára. Már nem vagyok önálló ember, magamtól nem csinálhatok semmit. Kiszolgáltatott lettem, pont, mint az anyám.” Ha valaki, akkor a Szereprulett pszichodráma csoport vezetői, Borsfay Krisztina és Molnár Erika pontosan látják, milyen pokoli nehéz túllépni az anyai mintákon.

A gyereknevelés nagy feladat, tényleges teljesítmény, tele kihívással, amit ráadásul összekuszálódott érzelmi gombolyagok, generációs minták béklyóznak le sok újdonsült szülőnél. A pszichológia számára nem újdonság, hogy először a gyerektervezés időszakában, majd a gyerek megszületését követően, aztán pedig minden újabb szülői feladatnál előbukkannak a saját szülővel kapcsolatos érzelmi minták. A szülőség nehézségeiről sokan írtak, sokféleképpen, mi most pszichodrámás praxisunk tapasztalatait szeretnénk megosztani, elsősorban a nők perspektívájából szemlélve.

14639738_10209798650076675_6832304473941323741_n.jpg

Az egyik legnagyobb nehézség, hogy sok nő nem tudja képviselni a saját érzelmi szükségleteit. Többnyire nem azért, mert gyenge vagy alárendelt. Bőven elképzelhető, hogy egy nő már megvívta küzdelmeit „lánykorában” a szüleivel szemben, megvolt a lázadás, a kirepülés a szülői házból, érdemeket szerzett a munkahelyén is, erősnek érzi magát. Illetve érezte – egészen addig, amíg bele nem került a szülői szerepbe. Ekkor beütnek, „átütnek” a szülői minták. Sokszor tehetetlenek vagyunk: ha ésszel tiltakozunk is a hagyományos szerepek ellen, valahogy mégis belénk íródtak a hosszú gyerekkor alatt.

Vegyünk egy örök klasszikust: a családi munkamegosztást! A hagyományos nemi szerepek szerint a nő foglalkozik a gyerekneveléssel, otthoni házimunkával, az idősek és betegek gondozásával, a család ügyes-bajos dolgaival. Ha a nő nem akar a hagyományos szerepek szerint játszani, és jól választott, akkor van egy modern gondolkodású férje, akivel egyetértésben megpróbálnak kilépni ezekből a szerepekből. Már amennyire tudnak, hiszen őket is meghatározza a tágabb társadalmi környezet. Így például az, hogy részmunkában, rugalmas munkaidőben dolgozni (elfogadható pénzért) kevesek számára adatik ma meg Magyarországon. Ha pedig ez a helyzet, akkor hiába szeretne a férj akár tudatosan visszavenni a munkájából, és otthon maradni a gyerekkel, és hiába menne a feleség örömmel dolgozni, ez külső akadályokba fog ütközni. Marad az a „lehetőség”, amely sokak számára az egyetlen út, hogy a férj dolgozik a családi kassza feltöltéséért, a feleség pedig otthon marad a gyerekkel. A felek azt gondolhatják, ez így rendben is van, hiszen egyenlőek vagyunk: az egyik dolgozik a kinti világban, a másik dolgozik otthon, és így tulajdonképpen mindketten sokat dolgoznak, az egyenlőség stimmel. Miközben mindketten abba a hitbe ringatják magukat, hogy ez így jó lesz, valamiért mindketten erősen belecsúsznak a terv szabotálásába.

A férj tudatosan nem vágyik egy takaros háziasszonyra, hiszen eredetileg egy belevaló, független, bohém nőt vett el, akit nem akar elveszíteni. Mégis frusztrálttá válik, amikor hazaérkezik a gyesen lévő feleségéhez, és látja a mosatlan halmot és a koszos edényeket. Valahogy felsejlik számára az a belső hang, hogy „Nade nálunk ez nem így volt, anyám is meg tudta csinálni, pedig tesóm is volt, nemcsak egy gyerek”. Beáll a zavar, hiszen van egy tudatos megállapodás, de az valamiért nem működik.

A feleség oldaláról nézve azt látjuk, hogy ő vágyik az egyenlőségre, ezért lopott óráiban hagyja a fenébe a mosogatást, és a figyelemre éhes gyerek mellett megpróbál valamit tenni önmagáért, legyen az tanulás vagy más saját dolog, de közben állandóan fél, hogy valamit rosszul csinál. Azon kattog, hogy hogyan lehetne jobb anya, jobb feleség, hogyan tudna még többet és többet nyújtani. Nem érti, miért változott az élete csatatérré, hogy lehet az, hogy „megint küzdök valaki ellen, csak ez a valaki most éppen a társam? Nem úgy volt, hogy a férjem mindenben támogat? Akkor mégis miért kell ellene mennem?” Ez egy nagyon erős belső konfliktus, hiszen ki akar az ellen harcolni, akit szeret?

Amikor egy ilyen „hazaérkezés” jelenetet lejátszunk a pszichodrámán, sokszor kiderül, hogy a történetben nemcsak ketten vannak. Saját belső hangjaink kísérnek bennünket, akik hozzánk közel álló személyektől származnak, egy belső anyától, nagymamától, nagynénitől. Egy olyan anyától például, aki merev nemi szerepelvárások szerint élő családba született, ahol egy nőnek inkább mások igényeivel, semmint a sajátjaival kellett foglalkoznia. Ahhoz, hogy ez vihető legyen, egy ilyen nő belül folyamatosan azt mantrázza, hogy „erősnek kell lenni, egy nő mindent kibír”, „hozz áldozatokat, most már gyereked van, nem szúrhatod el”, vagy éppen „a család és a gyerek igényei az elsők, a sajátjaidat felejtsd el” stb. Az ilyen nő gyakran tényleg erős, nem is ezzel van a probléma. Nem is azzal, ha valaki (néha) képes az áldozatra másokért. Viszont ha az áldozathozatal teljesen automatikussá válik, és nincs semmi rugalmasság a belső rendszerben, az már nem jó senkinek, az ilyen helyzet melegágya az érzelmi és hatalmi játszmáknak.

magassarku3.jpg

Azt mondhatnánk, micsoda lerágott csont! Hiszen elméletileg természetes, hogy egy nő pontosan tisztában van azzal, hogy milyen családból jött, és nagyon tudatosan nem akar alárendelt lenni, ő már túl van ezen a felismerésen. Amit viszont még nem tud, az az, hogy ténylegesen hogyan lehet másként csinálni. Nehezére eshet például a saját igényeit őszintén kifejezni. Erre soha nem látott hiteles mintát, nem tudja hogyan kell, és nem biztos, hogy tud és mer kockáztatni egy olyan helyzetben, ahol önmagán kívül már másért, saját gyerekéért is felelnie kell. Újra és újra előbukkan lelkében a „mi van, ha rosszul csinálom” kérdése? Hiába állapodtak meg a társával az egyenlőségről, a gyakorlatban nem működik, mert az együttélést működtetni kell olyan párbeszédekkel, ahol a feleket nem kötik belső félelmek.

Az is lehet, hogy a lány előtt egy olyan anya állt példaként, akinek nagyon nehéz helyzetekben kellett helyt állnia, erőszakos, bántalmazó, megalázó férjjel, apával. Szakemberként nem egyszer és nem kétszer találkozunk ilyen esetekkel. Ilyenkor a belső anyakép telis-tele lehet kettősséggel. „Sajnálom vagy gyűlölöm az anyám és nem akarok olyan lenni, mint ő”. „Azt érzem, elárult, hiszen nem védett meg egy olyan helyzetben, ahol szükségem lett volna rá”. Ezeket az érzéseket nehéz megélni, ezért sokszor látjuk azt, hogy ez a minta belső érzelmi elszigetelődést hoz magával. Védelemre van szüksége az ilyen énnek, mindentől és mindenkitől, még akár a saját férjétől, gyerekeitől is. Ez a védelem lehet például a kapcsolódni tudás képtelensége, amikor a személy belül egyre inkább eltávolodik a helyzetektől, mert ez tűnik az egyetlen biztonságos útnak. Lehet, hogy látszólag együtt van másokkal, de nem belső érzelmi szükségletei mentén kapcsolódik másokhoz. A való világba való kilépéshez a belső kettősségeket fel kell oldani.

Ezekben a helyzetekben drámavezetőként soha nem az anyát, a nagymamát, nagynénit hibáztatjuk, aki rossz példát mutatott, hiszen lehet, hogy ahonnan jött, abban a társadalmi kontextusban, azokkal a családtagokkal nem volt választása másként cselekedni. Ő mindent a tőle telhető legjobb módon valósított meg. Az új minták kialakítása nem a hibáztatásról szól, hanem a régi felismeréséről, majd egy új megtapasztalásáról, megtanulásáról, beépítéséről. A pszichodráma ebben nagyon sokat tud segíteni, mert az akcióra épül, megmutatja a múlt beégett mintáit, segít szétszálazni a különböző, régről eredő belső szólamokat, de mindig visszavezet a jelenbe, ahol a változás létre jöhet. Márpedig nincs igazi változás újfajta válaszok, próbálkozások nélkül, és ez sokszor kockázatos. A komfortzónából való kilépés nem olyan egyszerű, mint ahogyan a népszerű önmegvalósító hirdetésekben látjuk. Sok embernek nagyon komoly belső és külső traumákon kell átlépnie az új élethez. Ehhez kell egy védőháló – mint amilyen például a pszichodráma csoport biztonságos közege, a csoporttagok egymást támogató, megtartó közössége.

 

Borsfay Krisztina és Molnár Erika

 

A Szereprulett évente egy nagy csoportot indít.

Magyar nők a focipályán: mikor rúgnak labdába?

2016. július 14. Üvegplafon

Kopott gyep, öltöző és zuhanyzó sehol a láthatáron, összesen 0 forint állami, önkormányzati vagy szponzortámogatás, főállásban anyagfeltöltőként dolgozó sztárjátékosok – ez is része a magyar nemzeti futball-stratégiának. Legalábbis ha a játékosok – vegyünk egy nagy levegőt! – nők.

Szerző: Beszterczey Judit

Fennállásának egyik legszomorúbb vereségét szenvedte el a közelmúltban a magyar női labdarúgó-válogatott. Nem kevesebb, mint 12 gólt kaptak a németektől a magyar lányok az őszi Eb-selejtezőn. Amazonjaink öt védővel és négy védekező középpályással álltak fel a hallei stadionban, de még így is kevésnek bizonyultak a német attakkal szemben. Bár világszerte egyre komolyabban veszik a profi női labdarúgást, Magyarországon – a közismert futball stratégia ellenére – mellőzik a női focistákat. Vajon miért?

Tovább olvasom

Bikini bridge tutorial

2016. június 14. puskaspanni

A bikini bridge nem kiváltság, hanem alanyi jogon jár mindenkinek - ezt mutatják elvégzett kísérleteim laboreredményei. A magam részéről ezt hívom esélyegyenlőségnek.

Szerző: Puskás Panni

Kinyúlt a fürdőruhám, amitől egy kissé méregbe gurultam egyik nap az uszodában. De öröm az ürömben: rájöttem, hogy egyetlen hurkapálca segítségével simán tudok bele bikini-hidat készíteni. Elmagyarázom, hogyan!

bikinibridge6.jpg

A kép csupán illusztráció, nem az én bikinitestem.

Tovább olvasom

testkép, bikini bridge, beach body

Utóirat anyák napjára: negatív lista

2016. május 04. Üvegplafon

"Ennyi az idei, kisírt szemű, anyák napi tanulságom: ha szembesülünk saját legbelső sötétségeinkkel, saját viszonyulásaink rémisztő gyökerével, akkor tényleg semmi nem segíthet rajtunk, csak a szeretet." Vendégszerzőnk nekigyürkőzik az anyák napja másik oldalának: mit kezdhetünk az anyánkhoz való viszonyunkkal felnőtt nőként és anyaként? 

Szörnyű volt az idei anyák napja, de itt az ideje, hogy elkezdeni beszélni erről is. Feltűrt ingujjal nekifeszülni a legnehezebb témának. Amikor az egyszeri kisgyerekes anyuka ráeszmél, hogy van egy, a saját gyerekénél is súlyosabb terhe: az anyja. Ráadásul, ezért még csak virág sem jár.

anyak-napja-2.jpg

Tovább olvasom

„Óvakodj a plasztiktól”, avagy a tinilányok kapcsolati agressziója és Bajos csajok plasztikjai

2016. április 20. Üvegplafon

Az iskolai bullying, azaz zaklatások, verbális agresszió, kiközösítés az egész világon problémát jelent. A zaklatások ma nemcsak a tinédzserkorban, hanem az óvodában, kisiskolás korban elkezdődnek. A lányok erőszakos viselkedéséről, kapcsolati agressziós jellemzőiről azonban még kevés szó esik, pedig nem újkeletű jelenség. Ha félretesszük azokat az ironikus megjegyzéseket, amiket az amerikai tinivígjátékok minőségere szoktunk tenni, jól látszik, a média foglalkozik azzal, amivel mi sokszor nem.

Szerző: Tamás Dorka

Kutatások szerint az elmúlt évtizedek erőszak reprezentációja nemcsak gender szempontból változott  - megjelent a lányok agressziója - , de az erőszak típusa is differenciáltabb lett a verbális erőszak és bullying médiaábrázolásával. Magyarországon még mindig nagyon keveset tudunk és beszélünk a lányok kapcsolati agressziójáról, pedig ez az USA-ban már évtizedek óta kutatott terület.

Ha megnézzük a tinilányoknak gyártott populáris filmeket láthatjuk, hogy az erőszak mindenhol jelen van.

A média igyekszik kiszolgálni ezt a korcsoportot, mint egyik legnagyobb fogyasztóját, és ennek következtében egyes médiatermékek, filmek – mint például a Bajos Csajok - egy generáció kultúrájának meghatározó részévé válnak. A nekik szánt és róluk szóló magazinok, blogok, online közösségi terek közvetítik a társadalmi elvárásokat – leginkább a külsejükkel, és a fiúkkal és szexualitásukkal kapcsolatban –, amiket a legtöbben szeretnének teljesíteni, hogy kortársaik be- és elfogadják őket. Persze a tinilányok is alakítják a saját fogyasztási igényeiket, kulturális szokásaikat, divatjukat, sőt sok szempontból ők diktálnak a médiaiparnak az újmédiának köszönhetően.

16031393845_8302edb790_n.jpg

Tovább olvasom

A magánélet is munka (és fordítva)

2016. április 15. Üvegplafon

Elsősorban azzal, hogy a munka területét mindenmással egyenértékűvé teszi, a munka-magánélet megkülönböztetés torzítja az arányokat – tartalmilag tehát éppen az életterületek sokféleségét egyszerűsíti le, és rakja a „magánélet” kategóriába. A magánélet pedig magánszféra – így látszólag ráhatása sincs a munkáltatónak.

Szerző: Kánya Kinga

Az életünk kettéosztása munkára és magánéletre napjainkban népszerű, a munkáltatók részéről is sokat alkalmazott megközelítéssé vált. Akár a nők érdekeire való érzékenyítés egyik legsikeresebb területének is nevezhetnénk – látva a munka és magánélet egyensúlyát célzó vállalati programok számának fokozatos növekedését, mondhatni divatját.

De valóban történt érdemi változás a nők életében a munka és magánélet egyensúlyát célzó programok bevezetésével? Én egyre szkeptikusabb vagyok ezzel kapcsolatban.

worklife.jpg

Tovább olvasom

Akkor én most rossz anya vagyok?

2016. április 11. Üvegplafon

 

Kevés életszakaszt övez olyan mértékű általános érdeklődés, mint az anyaságot. Ugyan a gyerekvállalás a párok életének egyik legszemélyesebb eseménye, valószínűleg számos ezzel ellentétes történetet tudna mesélni bárki, aki ment már nagy terhespocakkal társaságba, vagy tolt már végig babakocsit játszótéren. Az anyaságról ugyanis szinte mindenkinek megvan a véleménye. Bizonyos élethelyzetekben a társadalom egy része mintha kényszert érezne arra, hogy minden érintett előtt látványosan lebegtesse a közösség által kanonizált Jó Anya képét — és a Jó Anya boldog, önzetlen, türelmes, ereje végtelen. A Jó Anya másfél óra alvás után is lelkesen főzi az egészséges biopürét, a lakása csillog-villog, fejből tudja a vonatkozó szakirodalmat, és mindezt egy pillanatig sem érzi tehernek, hiszen minden gyermekével töltött perc földöntúli boldogságot okoz számára. 

Szerző: Cseh Katka, nőgyógyász rezidens

Felvenni a versenyt a Jó Anyával valószínűleg mindenkinek nagy terhet jelent, de vannak nők, akik a szülést követően egyenesen azzal szembesülnek, hogy az elvárt elsöprő boldogság helyett csupán szorongást, terhet és félelmet éreznek. A Jó Anya által dominált közbeszéd mellett nagyon nehéz helyzetben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy nem hogy Jó Anyák nem lesznek sosem, hanem egyenesen azt érzik, hogy alkalmatlanok az anyaságra, és életük hibáját követték el akkor, amikor abbahagyták a védekezést és beleálltak a „gyerekprojektbe”.

Lehet-e arról beszélni, hogy valakit az újszülöttjére nézve nem a felhőtlen boldogság és a mindent elsöprő törődési vágy önt el, hanem éppen ellenkezőleg, csupán hidegséget és távolságot érez? Mi van akkor, ha valaki csak arra vágyik, hogy reggel bekucorodjon a sarokba, a fejére húzza a takaróját, és elfelejtse, hogy mi zajlik a körülötte lévő világban, ha nem érdekli, hogy éhes-e a gyerek, hogy mocskos-e a lakás, vagy hogy pelenkát kell-e cserélni?

Tovább olvasom

depresszió, elvárás, szülés, kismama, társadalom, egészségügy, szülés utáni depresszió

Miért tapsolunk, ha valaki tönkreteszi magát a versenysportban?

2016. április 08. Üvegplafon

Dilemmában vagyok. Olyan fajta dilemmában, amely során alapvető értékeket kérdőjelezek meg. Őszintén megmondom, a legtöbb kérdésre, amit itt felvetek, nincs egyértelmű válaszom. Ez nem baj, ezért vagyunk itt, hogy ezen vitatkozzunk. Ha ezt nem tudjuk megvitatni, akkor bajban vagyunk.

Szerző: Nagy Gréta

Láttátok a Whiplash című filmet? A film egy tehetséges jazzdobos, Andrew, és a bántalmazó zenetanára kapcsolatát mutatja be. Andrew a film elejétől nagyon motivált, a legjobb akar lenni, a tanárának pedig sajátságos módszere van arra, hogy egy kivételes, egyedülálló tehetséget neveljen, és ez kitűnő recept egy bántalmazó tanár-diák kapcsolathoz. A film sztoriját nem akarom lelőni, nézzétek meg, mert nagyon jó. És abban is nagyon jó, hogy arra késztessen, hogy kérdéseket fogalmazzak meg: Hol van a határ a motiválás és a bántalmazás között? Csak azért mert valaki szakmai sikereket ér el, joga van kétes módszereket használni? Egyáltalán mi az, hogy szakmai siker? Lehet kiemelkedő teljesítményt nyújtani a művészetekben vagy sportban anélkül, hogy teljesen feladjuk önmagunkat? Mi a fontosabb, a kiemelkedő siker, vagy egy ember mentális egészsége?

Tovább olvasom

sport, gyerekkor, versenysport, abúzus, Kiss-botrány

A testünk miatt miért kell magyarázkodni? Levél Sarka Katának

2016. április 07. Üvegplafon

Kedves Kata!

Valójában nyilván nem neked írok, mert neked jól felfogott érdeked nem megérteni a téged ért kritikákat. És mélyen megértem, ha egyetlen jól karban tartott porcikád sem kívánja, hogy már megint ezekkel az értetlen, egészségellenes feministákkal kelljen hadakozni. De mivel jelen pillanatban te vagy a legismertebb importőre az Amerikában már régóta tevékenykedő test- és anyaszégyenítő celebeknek, mégis megpróbálom a lehető legegyszerűbben megvilágítani, mi a gond ezzel.

sarka_kata.jpg

Tovább olvasom

Az egyedülálló anyák a legnagyobb kisebbség

2016. március 21. Üvegplafon

Ma van az egyszülős családok világnapja – egy újabb olyan népes társadalmi csoportról van szó, akik nemcsak a családról és a szülőségről való gondolkodásunkban maradnak javarészt láthatatlanok, de a jelenlegi családtámogatási rendszer sem vesz tudomást a létezésükről. Ahogy a számos női civil szervezet (Anyahajó Anyaközpont Egyesület, JÓL-LÉT Alapítvány, HellóAnyu, Szávitri Alapítvány, Holdam Egyesület, Regina Alapítvány, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, Nőkért Egyesület) által kiadott sajtóközlemény megállapítja:

A legfrissebb statisztikák szerint Magyarországon minden ötödik család egyszülős, vagyis olyan család, amelyben egyedülálló szülő neveli egy vagy több gyermekét, arányuk folyamatosan nő. Ezen családok döntő többségében, 87 százalékában az anya marad egyedül gyermekével, azaz tíz egyszülős családból kilencben az anya családfenntartó.  

Az egyszülős családokat a jelenlegi törvényi keretek nem tekintik családnak, például a legtöbb szolgáltatás igénybevétele során nem válthatnak családi jegyet, és nehéz anyagi körülményeik ellenére sem jogosultak alanyi jogon számos kedvezmény – pl. tankönyvtámogatás, ingyenes gyermekétkeztetés – igénybevételére. A családi pótlék összege mindössze 1000 Ft-tal magasabb gyermekenként, mint a kétszülős családokban.

Az aláíró civil szervezetek ma délután 17 órától villámcsődületet szerveznek, hogy felhívják a figyelmet az egyedülálló anyák társadalmi problémáira. A flashmob a HelloAnyunál lesz (1077 Budapest, Csányi u. 7.) – az érdeklődőket kicsivel kezdés előtt várják a szervezők!

single_mom.jpg

süti beállítások módosítása