Az iskolai bullying, azaz zaklatások, verbális agresszió, kiközösítés az egész világon problémát jelent. A zaklatások ma nemcsak a tinédzserkorban, hanem az óvodában, kisiskolás korban elkezdődnek. A lányok erőszakos viselkedéséről, kapcsolati agressziós jellemzőiről azonban még kevés szó esik, pedig nem újkeletű jelenség. Ha félretesszük azokat az ironikus megjegyzéseket, amiket az amerikai tinivígjátékok minőségere szoktunk tenni, jól látszik, a média foglalkozik azzal, amivel mi sokszor nem.
Szerző: Tamás Dorka
Kutatások szerint az elmúlt évtizedek erőszak reprezentációja nemcsak gender szempontból változott - megjelent a lányok agressziója - , de az erőszak típusa is differenciáltabb lett a verbális erőszak és bullying médiaábrázolásával. Magyarországon még mindig nagyon keveset tudunk és beszélünk a lányok kapcsolati agressziójáról, pedig ez az USA-ban már évtizedek óta kutatott terület.
Ha megnézzük a tinilányoknak gyártott populáris filmeket láthatjuk, hogy az erőszak mindenhol jelen van.
A média igyekszik kiszolgálni ezt a korcsoportot, mint egyik legnagyobb fogyasztóját, és ennek következtében egyes médiatermékek, filmek – mint például a Bajos Csajok - egy generáció kultúrájának meghatározó részévé válnak. A nekik szánt és róluk szóló magazinok, blogok, online közösségi terek közvetítik a társadalmi elvárásokat – leginkább a külsejükkel, és a fiúkkal és szexualitásukkal kapcsolatban –, amiket a legtöbben szeretnének teljesíteni, hogy kortársaik be- és elfogadják őket. Persze a tinilányok is alakítják a saját fogyasztási igényeiket, kulturális szokásaikat, divatjukat, sőt sok szempontból ők diktálnak a médiaiparnak az újmédiának köszönhetően.
A Bajos csajok film Magyarországon is nagy népszerűségre tett szert. A magam 22 évével állíthatom, hogy a film pontos ábrázolása annak a korosztálynak és szubkultúrának, akiket bemutat. A tinilányok közötti kapcsolati agresszió azért is veszélyes, mert a legtöbbször nem egyértelmű, láthatatlan a maga passzív-agresszív jellegével. Pedig a 2001-es Researching Girls and Violence: Facing Dilemmas of Fieldwork című kutatás szerint a lányok sokkal inkább tekintik a verbális erőszakot bántónak, mint a fizikális agressziót. Mivel a lányok jellemzően kapcsolataikban határozzák meg identitásukat, ezért sokkal érzékenyebbek a kapcsolataik változására, így nem merik kifejezni a másikkal való problémáikat, ami csak fokozza a feszültséget, így az indirekt agressziót. Habár nem általánosíthatunk, de ez mégis egy jellemző kommunikációs probléma a korosztályban.
Rachel Simmons írónő több könyvet írt, ami a lányok autentikus nevelésével és a negatív éréseik kifejezésének fontosságával foglalkozik. Szerinte a probléma már egészen kiskorban kezdődik, amikor is az autentikus identitású helyett „jó kislányokat” akarunk nevelni, és azt tanulják meg, hogy negatív érzéseiket nem fejezhetik ki. (Ha mégis így tesznek hisztisnek vagy hiperérzékenynek lesznek bélyegezve, ami nem fér bele a „jó kislány” képbe.)
A Bajos csajok „plasztikjai” azt a népszerű lánycsoportot testesítik meg, akikkel szinte minden középiskolában találkozhatunk. A plasztik elnevezést a filmben használják a domináló lánycsoportra, azonban ez a kifejezés később elterjedt, főképpen az angol-szász kultúrákban és az interneten. A film eredeti címe Mean girls, mely egy olyan lányokra aggatott jelenséget ír le, ami már bőven a Bajos csajok előtt megjelent. Érdekessége a filmnek, hogy ez egy eredetileg szülőknek szánt tájékoztató könyvből készült vígjáték, ami a tinilányok erősen hierarchikus kapcsolati rendszerének agressziójára hívta fel a szülők figyelmét.
A plasztikok azok a népszerű lánycsapat, akiket a médiából „rossz” lányokként ismerünk, akiket a sztárságuk miatt mindenki irigyel. A film nemcsak azt mutatja be, miként működik egy tinilány szubkultúra belülről, hanem hogy milyen következményei vannak a középiskolai sztárkultúrának, amiben a tinik egészen kiskoruk óta léteznek. Természetesen a legveszélyesebb karaktere a méhkirálynőnek van, aki nemcsak a plasztik szubkultúrán dominál, de az egész iskolában, gyakran még a tanárokat is hatása alatt tartja manipulációival. A plasztikokra közösen jellemző a szubkultúrájuk exkluzivitása, a szépségkultusz és a szépséggel való megszállott foglalkozás, a túlzott szexualitás, a „megcsinált” nőiség és a saját nyelv, nyelvezet, melyet gyakran a populáris médiából sajátítanak el.
A plasztik nyelv, a nyelviséggel való közösségteremtés és a kommunikációs zavarok mind olyan dolgok, amik erősen befolyásolják, hogy a plasztikok szubkultúrája fennmaradjon. Ahogyan azt a filmben is láthatjuk, a női szexualitással foglalkozó kifejezések (slut-shaming, azaz egymás leribancozása) az egymás fölötti dominanciát fejezik ki. A Leora Tanenbaum Slut!: Growing Up Female with a Bad Reputation című könyvében leírja saját tapasztalatait is, miszerint sokszor pusztán a vonzó külső és egy-két rosszul alakult eset elég a pletykák elindítására és arra, hogy valakit ribancnak bélyegezzenek, még ha valójában szűz is.
Hasonló történet bontakozik ki az Emma Stone főszereplésével készült Könnyű nőcske című filmben. A filmben elterjed egy pletyka, miszerint a lány szexuális szolgáltatásiakt nyújt fiúknak, ami a suli sztárjává teszi őt. Kétségtelen, hogy a tinédzserek életében a szex és a szexualitás témája felerősödik. Arra azonban Leora Tanenbaum könyve is felhívja a figyelmet, hogy a szexualitáshoz tartozó zaklatási formák, megbélyegzés nagyon gyakori a tinilányok kultúrájában, és sokszor annak semmi köze a valós szexualitáshoz, csak gravitálja a problémáikat.
A Bajos csajok filmben a lányok az ú.n. gáz könyvben pletykákat, hazugságokat írnak le kortársaikról, melyek tartalma mind a női szexualitással kapcsolatos.
A Bajos csajok film végén maga a matektanárnő tanítja meg a lányokat arra, hogy az egymás leribanozása azért nem helyes, mert feljogosítja a fiúkat, hogy ők is ugyanezt tegyék, és tárgyként kezeljék őket.
A nők/lányok szexuális kettős mércéje gyakran feltűnik a tinédzserek életében is. Egy nőt sokkal több negatív sztereotípia ér szexualitásával kapcsolatban, mint egy férfit/fiút, ami kihat a lányok magukkal és társaikkal szembeni megítélésére. A ribancozás különböző formái mintegy kommunikációs esernyőként szolgálnak a korosztálynak, ami alá bármilyen kapcsolati feszültséget, agressziót el lehet rejteni. A plasztikok domináló kultúrája pedig úgy tűnik, még sem olyan fantasztikus, mint ahogyan azt az Aqua együttes Barbie Girl száma mutatja. Ezek a lányok rengeteg szorongással élnek, hisznek nekik is „megfelelő” plasztiknak kell lenniük ahhoz, hogy a többiek ne közösítsék ki őket.
Ahhoz pedig, hogy ne tekintsünk a tinilánykorra vagy egyáltalán a kamaszkorra problémaként, ahhoz egészségesen és direkten kommunikáló lányokat kell nevelni, ami már gyerekkorban elkezdődik. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy a plasztik lányok a legtöbbször tudatosan folynak bele a kapcsolati agresszióba. Saját 11-12 éves énemet és korosztályomat nézve, minket is csak a népszerűség utáni vágy vezetett, amikor a magunk kis csoportjára elkezdtük adaptálni a plasztikok szabályait. A tinédzser kor rettentő sok félelemmel, feszültséggel, akár agresszióval terhelt kor, aminek alakulásában nagy szerepe van a média reprezentációjának is, és arról, hogy a társadalom egésze hogyan gondolkodik adott korcsoportról.
Egy esti filmnézős nosztalgia a kamaszkorba nemcsak a saját emlékeinket idézheti elő (de jó, hogy felnőttünk!), hanem a későbbiekben tudatosabb-empatikus rálátásmódot ad kamaszlányaink, -ismerőseink életéről.
