Szerző: Tamás Dorottya
Amikor problémába ütközünk, kételyeink vannak vagy szomorúak vagyunk, egyből legjobb barátnőnkhöz, barátunkhoz, esetleg párunkhoz, családunkhoz fordulunk – vagyis a szeretteinkhez. Legalábbis így működött ez az internet előtti időkben.
Az anorexia kialakulásánál (ahogy az összes többi evészavarnál) egy halom tényező játszik közre. A legtöbben azonban a társadalmi nyomást tartják a legerősebbnek, és a média erős szerepét, az abban megjelenő soványságkultuszt. A betegeknél jellemzőek a családon belüli konfliktusok és a kommunikációs készség hiánya. Az anorexiások általában igen perfekcionisták és erős megfelelési kényszerük van, érzéseiket gyakran elnyomják. A felmérések azt mutatják, hogy az anorexiában szenvedők 95%-ban nők.
Manapság, ha valamiben nem vagyunk biztosak, hamarabb fordulunk a guglihoz, mint bárki máshoz, és nemcsak az internet legalja, a gyakorikerdsek.hu áll néhány kattintás után rendelkezésünkre, hanem további olyan fórumokat is találunk, ahol laikusok és hozzáértők egyaránt megoszthatják véleményüket.
Ez mind szép és jó, amíg tényleg a tapasztalatcsere és segítő szándék áll a fókuszban. De mi újság például az evészavarokkal? Az évezred nagy internetes bummja után lettek népszerűek a pro-ana (anorexiát támogató) és pro-mia (bulimiát támogató) oldalak, fórumok, amelyeken a legtöbb esetben fiatalok beszélgetnek egymással anonimitásban. Általában a kezdőlapon felhívják a figyelmet rá, hogy aki nem küzd evészavarral, ne látogassa az oldalt, ne kommentáljon.
A fórumokon erős bennfentesség érzékelhető: van egy titok, amit mintha csak ezek a fiatalok ismernének, ám a dolog némi ellentmondással is párosul, hiszen e titok nyilvános, bárki hozzáférhet a neten. Aki ezekre a felületekre ír, felvállalt betegségtudattal rendelkezik, a fórumozók tippeket osztanak meg egymással arról, hogyan lehet a leghatékonyabban éhezni, inspiráló képeket töltenek fel (thinspiration) másokról és néha magukról is. Előfordul, hogy „fast napot” rendeznek (gyakorlatilag böjtölés, egyedül vizet visznek be – természetesen igen nagy mennyiségben - a szervezetükbe). Ebből aztán verseny is lehet: ki bírja tovább?
Pszichológusok, szociálpszichológusok már évek óta kutatják a pro-ana oldalak problémakörét, a Médiakutató egyik cikke megemlíti, hogy csakúgy, mint a többi (internetes) közösségnél, itt is kiemelkedő az egymás iránti szolidaritás, ám a pro-ana oldalak esetében a segítő szándék eredménye kifejezetten kontraproduktív lesz. A virtuális öndestruktív-önsegítő közösségekben az anorexiások egy része mintegy reklámozza a betegséget. Bár a legtöbb pro-ana fórum üzemeltetője állítja, tisztában van a problémával, és nem betegséget akarja divatossá tenni, hanem helyet ad azoknak, akik nem tudnak a környezetükben beszélni az evészavarukról, és sorstársakat keresnek.
Az elmúlt években a thinspiration és a pro-ana továbbterjedt más közösségi oldalakra is. Ha valaki a Tumblr keresőjében az anorexia, a pro-ana, a thinspo vagy egyéb öndestrukcióval kapcsolatos szavakra keres rá, az oldal egyből segítségnyújtó üzenetet és telefonszámot dob fel. Ám lássuk be, ez vajmi kevés a folyamatosan körbe-körbejáró, blogolók által feltöltött képek, az úgynevezett abc diet ellen. A rengeteg tartalom ráadásul azokban is gerjeszti a vágyat az anorexiára, akinél nincs lelki ok a betegség kialakulására – ők az extrém karcsúságra életmódként tekintenek. A Tumblr annyival ad többet, mint egy fórum, hogy sokkal több a vizuális megjelenítés, a képi reprezentáció pedig a jelen társadalmi folyamatainak legfőbb ingere.
Kifejezetten rémisztő, amikor valakinek a bemutatkozó szövegében a neve mellett csak a jelenlegi és a vágyott súlya áll. Sokan részletesen megosztják, mit ettek egy nap, mennyi időt bírtak evés nélkül, mennyit edzettek. Hány hasonló beszélgetést is hallunk mindennapjaink folyamán? Honnan tudhatjuk, hogy egy-egy elejtett mondat, vagy „köszi, már ettem” mögött nem rejtőzik-e más?
Szerencsére az interneten is találni bőven pro-recovery (anorexiából való kigyógyulást támogató) oldalakat. Vannak olyan blogok is, amelyeknek célja kifejezetten a segítségnyújtás, ezeken lehet kérdezni, a posztok a gyógyulást segítik, fontos információk jelennek meg rajtuk. Nem beszélve a tömérdek YouTube-on található „my anorexia story”-ról. Az USA-ban és Angliában például olyan sok gyógyuló anorexiás gyűlt össze, hogy több találkozót szerveztek már offline: például piknikezést, ahol fontos program a stresszmentes, közös evés. Ha pedig valaki éppen visszaesésben van, a többiektől támogatást kaphat.
A pro-recovery oldalak mellett természetesen vannak más kezdeményezések is. Egy áprilisban hozott francia törvény értelmében például súlyos pénzbírság sújtja azokat a divatcégeket, weboldalakat, amelyek túl vékony modelleket alkalmaznak, s ezzel a kóros soványságot népszerűsítik. Franciaország példája kizárólagossága miatt ugyan felvet kérdéseket, ám összességében mégis szimpatikus kezdeményezés. Abból a belátásból fakad, hogy a testkép nem csak és feltétlenül magánügy, hanem a közgondolkodás alakítja, tehát amennyiben fel akarjuk venni a kesztyűt az evészavarokkal szemben, úgy a közgondolkodásban megjelenő ideális testképet kell a csontsoványtól az egészséges felé közelíteni. Ez a módszer valószínűleg hazánkban is jó kezdet lenne a probléma megoldására, ám sajnos ez itthon még várat magára.
