A gyerekek életének megszervezése, a szülinapok észben tartása, a gyerekfelügyelet elintézése, a nyaralás megszervezése, a rokoni kapcsolatok ápolása, a baráti társaság és a munkahelyi csapat egybentartása, a kollégák, a családtagok és a házastárs lelkének ápolása − mind olyan feladatok, amelyeket jellemzően a nők végeznek el. Mégis, erről a típusú munkáról egyáltalán nem beszélünk, nem ismerjük el, és fel sem merül, hogy valamilyen formában kompenzálnunk kellene. Pedig pont ugyanolyan megterhelő és időigényes, mint bármilyen más munka és pont olyan kimerítő a mentális egészségünkre nézve, hogyha tartósan egyenlőtlenül oszlik meg.

Szerzők: Máriási Dóra pszichológus és Vida Katalin pszichológus

Az érzelmi munka fogalmát Arlie Hochschild szociológus írta le először a The Managed Heart (1983) című könyvében. A tudományos életben az érzelmi munka elsősorban munkahelyi fogalomként terjedt el, és arra vonatkozik, hogyan kell a munkavállalónak az érzelmeit és azok kifejezését a munkahely igényeinek megfelelően szabályoznia. Ez az elvárás többnyire a szolgáltatási, gondozói és rendfenntartói szektorban dolgozó embereket érinti (pl. pincéreket, fodrászokat, légiutas-kísérőket, ügyfélszolgálaton dolgozókat, rendőröket, ápolókat stb.), akiknek az érzelmeiket az ügyfél elégedettsége érdekében kell szabályozniuk: az elvégzendő feladatok mellett kötelességük mosolyogni, kedvesnek, türelmesnek, nyitottnak, törődőnek, vidámnak és érdeklődőnek lenni. Általánosságban ezekben a foglalkozásokban több női munkavállaló van, ráadásul a női foglalkozások a világon mindenütt kisebb presztízst és gyenge fizetést nyújtanak. A befektetett érzelmi munka ugyan alapvető elvárás, anyagilag azonban nem kompenzálódik: amikor férfiak olyan munkakörbe váltanak, ami nagyobb kognitív munkát igényel, 8,8%-kal növekszik, míg ha olyan munkakörbe kerülnek, amelyik több érzelmi munkát igényel, 5,7%-kal csökken a fizetésük.

Ugyanakkor szükség lenne kárpótlásra, hiszen Hochschild szerint az erőfeszítésnek és a járulékos magas stressznek köszönhetően a munkavállaló könnyen kiéghet. Mindezt azzal magyarázhatjuk, hogy olyan negatív faktorok, mint az érzelmeink felnagyítása, tettetése vagy épp elnyomása is hozzátartozhatnak az érzelmi munkához. Tehát miközben a munkahelyek profitálnak a dolgozóik érzelmi munkavégzéséből, a dolgozók korántsem olyan biztos, hogy jól járnak. Rendszerszinten a szolgáltatási szektorban az érzelmi munka a munkavállalói kizsákmányolás kifinomult eszközévé is válhat, abban az esetben, ha valakinek ellenjuttatás nélkül kell áruba bocsátania olyan érzéseket, melyeket adott esetben nem érez magáénak.

Az érzelmi munka két fajtája mellett, mely egyrészt a sokszor kifejezetten kellemetlen és negatív felszíni (a valódival ellentétes érzelmeket mutatok ki) és a már sokkal kedvezőbb mélyebb aktust jelenti (igyekszem is átérezni, amit kíván tőlem a helyzet), kutatók újabban az érzelmi munka egy harmadik, sokkal pozitívabb formáját is hangsúlyozzák. Eszerint a spontán és hiteles érzelmi munka az ügyfelek, a munkáltató és a munkavállaló elégedettségét is elősegítheti. Vagyis vegyük észre az érzelmi munka árnyoldalai mellett a kifejezetten jótékony hatását is.

Az érzelmi munkát leíró szociológiai kutatások a kifejezést elsősorban az érzelmi reguláció értelemben használják. Ugyanakkor az érzelmi munka fogalmát az utóbbi pár évben a feminista pop-pszichológiai írások is (itt, itt vagy akár itt) elkezdték használni, és a családon illetve párkapcsolaton belül megjelenő, egyenlőtlenül eloszló, a kapcsolat fenntartásáért végzett “érzelmi házimunkát” írták le vele.

Az érzelmi házimunka alatt azt a befektetett időt és energiát értjük, amit a kapcsolatok ápolásával, figyelemmel kísérésével, a családi élet és a mindennapok szervezésével, a magunk és párunk érzelmi életének ápolásával töltünk − és ezt a munkát is jellemzően a nők végzik el a családban. Ráadásul a férfiak számára sokszor láthatatlan és észrevétlen marad a nők érzelmi munkavégzése, hiszen nem előttük zajlik és rejtett folyamatokon keresztül működik. A feleség, aki nyugalmat, harmóniát és békét teremt otthon, aki figyel a családtagok legapróbb rezdüléseire, megjegyzi a távoli rokonok születésnapjait és egyéb jelentős évfordulóit (és erre finoman emlékezteti férjét is). A családanya, aki tudja, hol a zokni, fejben tartja, hogy mikor fogy el a kenyér vagy mikor kell a számlákat befizetni, és vacsorával várja haza a családot egy nehezebb nap után is. A barátnő, aki úgy szervezi a vacsoravendégséget, hogy figyel rá, hogy a meghívottak jóban legyenek egymással és végiggondolja, hogy hogyan hívják meg a nemrég elvált baráti párt. A jófej, megértő nagynéni, keresztanya vagy nagymama, akihez bármikor fel lehet ugrani egy jó beszélgetésre, és minden szívfájdalomra van egy bölcs tanácsa. Az érzelmi házimunka tehát egyrészt a kapcsolatok ápolására és fenntartására irányuló teendőkből áll (kapcsolati munka), másrészt a másik érzelmeinek visszatükrözését, visszajelzését, meghallgatását is jelenti (közvetlen érzelemkezelő munka).

Kérdés lehet, hogy miért kell erre egyáltalán munkaként tekintenünk, miért nem vesszük úgy, hogy a nők természetüktől fogva empatikusabbak, ezért úgy logikus, ha ezekért a feladatokért ők a felelősek. Az érzelmi házimunka természetesként való felfogása azt a csapdát rejti magában, hogy magától értetődőnek vesszük, vagyis egyáltalán nem ismerjük el a vele járó megterhelést. Ráadásul ha a nők jobbak az érzelmi házimunkában, és a férfiak nem, akkor ez azt jelenti, hogy a férfiak csupán olyan “lények”, akik nem találják a zoknijukat, elfelejtik az anyukájuk születésnapját, és alkalmatlanok arra is, hogy párjuk egy rossz napja után törődést mutassanak, netán érdeklődést tanúsítsanak? Az érzelmi házimunka egyenlőtlenségére mutatnak rá azok a kritikák, melyek cáfolják, hogy a gondoskodás és az érzelmi házimunka kizárólag a nők feladat lenne.

A cél nem az érzelmi házimunka felszámolása, hanem sokkal inkább a felek által befektetett energia és erőfeszítés kiegyenlítése. Hogy az elvégzett munka láthatóvá váljon, közös megegyezés szülessen a munkamegosztásról és elismerésre kerüljenek a másik által végzett erőfeszítések. Családterápiás tapasztalatunk, hogy az érzelmi házimunka egyenlőbb elosztása nagyobb kölcsönösséget és (pár)kapcsolati elégedettséget teremt (mint ahogyan az egyenlőnek észlelt tényleges házimunka megosztása is nagyobb párkapcsolati elégedettséggel és gyakrabb szexuális élettel jár együtt!). A kapcsolati etika, tehát a kölcsönösség és egyenlőség észlelése pedig egyik alapkövetelménye a hosszútávon is elégedettséget nyújtó kapcsolatainknak.

A kölcsönös odafigyelés érdekében tehát érdemes egyeztetni az igényekről és a kapcsolati teendőkről.

Például:

• Feltűnt, hogy elsősorban te tartod a kapcsolatot a családommal. Azt hiszem, te sokkal jobban kijössz velük, mint én magam, ezért talán érthető, hogy te szervezed meg az összejöveteleket. De jó ez így neked? Szeretnéd, ha aktívabb szerepet vállalnék ebben én is?
• Az utóbbi időben küszködök a depressziómmal és elég elfoglalt vagyok a munkámmal is, ezért úgy látom, nem fogok tudni részt venni bizonyos közös teendőkben. Ehelyett inkább törekszem majd más feladatok elvégzésére, ha megfelel neked.
• Hogyan tudnám könnyebbé tenni a barátnőm, feleségem életét? Mi mindent tesz meg nekem ellenkező esetben szó és kérés nélkül?

Máriási Dóra, Vida Katalin