Üvegplafon

Nőket oktatni a nemi erőszak ellen, avagy hol kezdődik a megelőzés

2015. június 23. AnnaCsonka

 

Szerző: Tamás Dorottya

Hol kezdődik a szexuális zaklatás elleni védelem? Hogyan lehetne a nemi erőszak ellen jobban felhívni a nők figyelmét?  Kanadai kutatók szerint elsősorban azzal, ha a nőket oktatják – írja a Vox.com a New England Journal of Medicine egy közelmúltban megjelent cikkére hivatkozva.

Három kanadai egyetem kutatói úgy jutottak erre a megállapításra, hogy egy kísérletet végeztek elsőéves hallgatókkal. A három egyetem diáklányait két csoportra osztották, és az egyik csoport részt vett egy intenzív kurzuson, ahol azt tanították nekik, hogyan ismerhetik fel, és védekezhetnek a nemi erőszak és a szexuális zaklatások ellen. A másik csoport nem részesült az oktatásban, csak egy brosúrát kaptak, amiben pontokba le volt írva, mit kell tenniük, ha nemi erőszak éri őket. Egy évvel később pedig megnézték, mennyire volt hatékony az oktatás. Azt tapasztalták, hogy azoknál a fiatal lányoknál, akiket felvilágosítottak, hogyan ismerhetnek fel és védekezhetnek, 46%-kal kevesebb nemi erőszak történt, mint abban a csoportban, akik csak brosúrát kaptak.

Ebből arra lehet következtetéseket levonni, hogy nem az önvédelem lehet a legfontosabb faktor a megelőzésben, hanem maga az oktatás, az, hogy a kurzus felkészítette a nőket, akik időben felismerték a veszélyt, és megelőzhették az esetleges erőszakot.

Az eredmény azért is megdöbbentő, mert más kutatások azt mutatják, az egyetemisták körében minden ötödik nőt ér szexuális zaklatás. Ha ezt oktatással jelentősen lehet csökkenteni az azt is jelenti, hogy a felsőoktatási intézményeknek is jóval nagyobb felelősséget kellene vállalniuk abban, hogy törvényesen járjanak el a zaklatásoknál, és komolyan vegyék a problémát.

Azonban a hatékonyság további kérdést vet fel: az egyébként effektív oktatás segít abban, hogy csökkentsék a nemi erőszakok számát a kampuszokon, de egy másfajta megközelítésre is szükség lenne a probléma megoldásánál. A nőkre való túlzott fókusz veszélyes lehet, a férfiak oktatására és a figyelemfelhívásra ugyanolyan nagy szükség van. Ha úgy tekintünk a nemi erőszakra, mint egy betegségre, akkor ebben a megvilágításban túlságosan nagy a fókusz helyeződik a beteg kikúrálására, nem pedig a „vírus” megelőzése, és terjedésének végetvetése az elsődleges cél.

Dana Bolger, aki a kampuszokon történő szexuális zaklatások ellen küzdő Know Your IX szervezet alapítója, kiemelte, ha a nők viselkedést/öltözködést stb. akarják megváltoztatni annak érdekében, hogy elkerüljék a nemi erőszakot, akkor valójában azt tanítják nekik, „légy biztos benne, hogy a másik lányt lesz az”. Mindig lesz egy más valaki a bárban, a parkban, a kampuszon…A problémát tehát nem lehet csak a nők szokásainak a megváltoztatásával kezelni, a férfiakra is hatni kell..

Szerencsére, vannak jó ilyen irányú kezdeményezések is, ilyen a Coaching Boys into Men program, ami középiskolás sportoló fiúk hatalomról és nőkről való attitűdjét alakítja. Remélhetőleg ezek a megközelítések nemcsak a férfiaknak lesznek hasznosak, hanem idővel nőknek is abban, hogy kerüljék az erőszakoskodó férfiakat.

 

 

oktatás, nemi erőszak, védekezés

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!
süti beállítások módosítása