Az elmúlt időszak statisztikái és áradozó hangvételű sajtómegjelenései alapján a magyar abortuszhelyzet alakulása igazi sikertörténetnek tűnik, hiszen jelentősen csökkent a művi terhességmagszakítások száma az elmúlt 30-40 évben. Azonban ha egy kicsit a számok mögé nézünk, egészen más képet kapunk: a szociálisan, földrajzilag és gazdaságilag hátrányos helyzetűnek számító állampolgárok most, 2015-ben lényegében ugyanazokat az eszközöket tudják csak felhasználni a nem kívánt terhességek megelőzésében, amiket a Kádár-rendszer alatt, és ezért sokkal gyakrabban kényszerülnek orvosi úton megszakítani a terhességüket.
Szerző: Cseh Katka
Abortuszrátánk – a régió számos országához hasonlóan – sokáig a világ legmagasabbjai közé tartozott, jórészt annak a keleti blokkban elterjedt gyakorlatnak köszönhetően, amely - más eszközök hiányában - rutin népességszabályozási eszközként használta a művi terhességmegszakítást. Az 1970-es évektől kezdve, köszönhetően a hormonális fogamzásgátlás egyre szélesebb körű elterjedésének, jelentős mértékben csökkent a nem kívánt terhességek, és ezzel együtt az elvégzett terhességmegszakítások száma. Az abortuszok száma 1969-ben volt a legmagasabb, 206 817 abortuszt végeztek ebben ez évben az országban. Ez 2014-ben 32 700-re csökkent.
Ugyan a 2010-es kormányváltást követően sokan adtak hangot jogos aggodalmuknak egy erőszakosan termékenységközpontú, konzervatív szabályozási fordulattól félve, a gyakorlatban a retorikai izmozáson kívül lényegi szigorítás szerencsére nem valósult meg.
A magyar nők továbbra is széles körű döntési szabadsággal rendelkeznek saját testük integritása felett, és abortusztörvényünk európai szinten is a liberálisabbak közé sorolható: a terhesség a 12. hétig – kiskorúak számára a 18. hétig – anonim védőnői tanácsadást követően súlyos válsághelyzetre hivatkozva szabadon megszakítható.
Ugyan a kötelező tanácsadás folyamata és az egészségügyi személyzet hozzáállása nem ritkán aggályokat vet fel, a válsághelyzet megállapítása továbbra is szigorúan önbevallásos alapon működik, amelynek felülvizsgálatát a törvény kimondottan megtiltja. Bár a terhességmegszakítás Magyarországon díjköteles, széleskörű mentességek vannak érvényben a kiskorúak, munkanélküliek, illetve a segélyezés alatt állók számára, és a fogamzásgátló eszközök is bárki számára szabadon hozzáférhetőek a piacon.
Szegénység és abortusz
Ha csak a számokat nézzük úgy tűnhet, hogy a betiltás vagy túlzottan konzervatív ösztönzők bevetése nélkül is kevesebb lett az abortusz, pusztán azáltal, hogy kikerültek a piacra a hormonális fogamzásgátlók. Kicsit a számok mögé nézve azonban teljesen más képet kapunk. Az abortuszráta csökkenésének mértéke megkérdőjelezhetetlen, de ez a csökkenés nem minden társadalmi-és korcsoportot érint ugyanúgy. A legfiatalabb, 20 év alatti nők esetében például a terhességmegszakítások éves száma évek óta a stagnálás és az enyhe növekedés között mozog.
Az Eurostat szerint Magyarország a tiniszülésekben élen is jár: 2013-ban a gyermekek 11%-ának kiskorú édesanya adott életet — az EU-n belül ennél már csak Romániában és Bulgáriában rosszabb a helyzet.
Egy másik, világszerte megfigyelhető, de Magyarországon különösen hangsúlyos probléma a terhességmegszakítások számának összefüggése az iskolázottsággal és az anyagi helyzettel:
2011-ben a legfeljebb 8 osztályt végzett nők esetében 100 élveszületésre 96 abortusz jutott, míg ez az arány az egyetemet vagy főiskolát végzettek körében csupán 13 volt.
Az ezredforduló óta a beavatkozások területi megoszlásában is jelentős változások zajlottak le: Budapest napjainkra korábbi „vezető” pozíciójából az ország harmadik legkisebb értékére küzdötte le magát, míg a legalacsonyabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező észak-magyarországi és dél-dunántúli régiókban továbbra is átlagosan kétszer annyi terhességmegszakítást végeznek el, mint a lista ellenkező végén álló Vas megyében (9).
Ha szexelni akarsz, fizess
Talán nem olyan meglepő, hogy 2011-ben a terhességmegszakítások több mint 70%-át olyan nőkön végezték, akik egyáltalán nem, vagy pedig csak megszakításos módszerrel védekeztek (9). Mi több, annak ellenére, hogy a piacon gyakorlatilag az összes modern fogamzásgátlási módszer szabadon hozzáférhető, a célcsoport több mint egyharmada nem tartja fontosnak vagy lehetségesnek ezek használatát, beleértve azokat is, akik egyáltalán nem terveznek gyereket a közeli jövőben.
Felmérések hiányában az okokat főleg csak találgatni lehet, de számos orvos és szociális munkás szakember véleménye szerint tb-támogatás nélkül a korszerű fogamzásgátlás rengeteg ember számára egyszerűen megfizethetetlen. A drogériákban egy három-négy darabos óvszercsomag átlagosan nagyjából ezer forintba kerül, három hónapnyi fogamzásgátló tabletta pedig legalább hat-nyolcezer forintos egyszeri ráfordítást igényel.
Ezt egy átlagbért kereső pár akár még ki is tudja fizetni, hogy aki szexelni akar, az áldozzon rá pénzt – de az 51 000 forint közmunkabérért vagy 68775 forint minimálbérért dolgozó, esetleg havi párezer forint szülői zsebpénzből megélő fiatalok számára a jelenlegi szabályozás mellett komoly terhet jelent a megfelelő védekezés finanszírozása. Mivel az abortuszok díja alól részleges vagy teljes mentességet élveznek a kiskorú, illetve a szociálisan rászoruló páciensek, így sokak számára a nem kívánt terhességek megelőzésének egyetlen anyagilag hozzáférhető eszköze a műtéti beavatkozás.
Mindezt súlyosbítja a szexuális felvilágosítás - és a felvilágosultság - hiánya, aminek következtében sokan azzal sincsenek tisztában, hogy milyen veszélyeknek teszik ki magukat, ha nem védekeznek szakszerűen. A megszakításos módszer ugyanis magasan a legmegbízhatatlanabb eszköznek számít: egy év alatt a kizárólag így védekezők átlagosan egyharmada esik teherbe, míg fogamzásgátló tabletta mellett ezerből csupán 1-5 nő. Emellett a nők jó része a védekezés helyes módjával sincs tisztában: sokak szerint például egyáltalán nem probléma, ha a fogamzásgátló tabletta szedéséből kimarad egy-két nap, és az óvszer melletti fogantatások jelentős száma is a helytelen használatnak köszönhető.
Privilégium a családtervezés?
A tudatos családtervezés lehetősége több, széles körben ratifikált egyezmény szerint egyike az alapvető állampolgári jogoknak (14) (15). A tudatosság azonban azt feltételezi, hogy rendelkezésünkre állnak a megfelelő információk, és hozzáférésünk van a szükséges javakhoz és eszközökhöz. Mindez ma Magyarországon egyre inkább privilégiumnak számít: a szociálisan, földrajzilag és gazdaságilag hátrányos helyzetűnek számító állampolgárok most, 2015-ben lényegében ugyanazokat az eszközöket tudják csak felhasználni a nem kívánt terhességek megelőzésében, amiket a Kádár-rendszer alatt.
Félreértés ne essék: a biztonságos, legális abortuszok biztosítása a modern társadalmak kulcsfontosságú érdeme, amelynek elengedhetetlen szerepe volt a női emancipáció előremozdításában, és az anyai halálozások lecsökkentésében. Mégis, a terhességmegszakítás egészségügyi kockázatai, a vele járó, elkerülhetetlen testi-lelki megterhelés, valamint a magas társadalmi költségek miatt legalább ugyanakkora hangsúlyt kellene fektetni a nem kívánt terhességek megelőzésére is.
Hillary Clinton amerikai elnökjelöltet idézve, a cél az, hogy az abortusz egy biztonságos, legális, azonban ritka procedúra legyen – mindenki számára .
A szerelem, a szexualitás nem osztályprivilégium, és így a tudatos családtervezés lehetőségének sem szabad azzá válnia. A kiskorúak és a szociálisan rászorulók alkotják társadalmunk legsérülékenyebb, legkiszolgáltatottabb rétegeit, és ugyanígy ők azok, akiknek életére és kilátásaira a legdrámaibb hatással lehet egy esetleges nem kívánt terhesség.
A kormánynak semmi keresnivalója a hálószobánkban
Sok, mélyen megalapozott kritika érte az Orbán-kormányt, amikor a hatalomra jutást követően saját hatáskörét túllépve, ideológiai indíttatású érveléssel próbálta meg befolyásolni a magyar nők gyerekvállalási döntéseit. Nehéz elfelejteni a szabálytalanul felhasznált EU-pénzekből folytatott, erőszakos köztéri kampányt az örökbeadás mellett; a prominens miniszterek és államtitkárok nagy nyilvánosság előtt felvállalt abortuszellenes kijelentéseit; az abortusztabletta betiltását vagy az alaptörvény magzatvédő passzusait.
A kormánynak semmi helye a hálószobánkban, és közös európai értékrendünk, valamint a vállalt nemzetközi kötelezettségek értemében joggal várjuk el a szabad női önrendelkezés biztosítását, és az abból fakadó döntések tiszteletben tartását. Az etikai szempontok mellett ráadásul a pragmatikus érvek sem a szigorítás mellett szólnak: a tudatos családtervezés eszközeinek elérhetővé tétele jóval hatékonyabban előzi meg a nem kívánt terhességeket. A jogi háttér mindehhez adott is lenne: az 1992. évi LXXIX. törvény kimondja (17), hogy az állam köteles elősegíteni a fogamzásgátló eszközök és készítmények rászorultságtól függő kedvezményes igénybevételét, valamint biztosítani a felvilágosítást a születésszabályozásról az alap- és középfokú oktatási intézményekben.
Ugyan az azóta eltelt 23 év alatt a törvényt meg sem próbálták végrehajtani, egyszer talán majd hatékony fegyver lehet egy olyan kormányzat kezében, amely az olcsó propagandaeszközök populista hangoztatása helyett a konkrét, realista, bizonyítékokon alapuló, nem utolsó sorban pedig és jó eséllyel ráadásul jó eséllyel népszerű lépéseket fogja preferálni. Ez a reprodukciós jogok esetében sokszor csupán a meglévő törvények gyakorlatba való átültetését jelentené.
