A film csúcspontján Anastasia „odaadja” magát a férfinak, belemegy a szerződés szerinti legdurvább BDSM-tevékenységbe (bár ez a jelenet is rendkívül szelídre van hangszerelve a filmben) – ez azonban a film dramaturgiája szerint nem más, mint egyfajta charity fuck. Anastasiát a szánalom és a kíváncsiság vezérli: ha megtudja, mi okoz élvezetet az érzelmileg sérült férfinak, talán arra is rájöhet, hogyan segíthet a szerencsétlen lúzeren. Úgy általában véve Mr. Grey pontosan annyira ügyes manipulátor a filmben, mint a pufi kissrác a tinihorrorokban, akit a huszadik percben széttépnek az élőhalottak. Bárány Tibor írása
A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület és a Patent (Patriarchátust Ellenzők Társasága) Egyesület – hasonlóan számos észak-amerikai és angol nővédő szervezethez – bojkottot hirdetett A szürke ötven árnyalata filmváltozata ellen, mondván hogy „a könyv és a belőle készült film a bántalmazó, elnyomó párkapcsolati és szexuális viszonyokat népszerűsíti”. „Pedig”, teszik hozzá, „az erőszak nem élvezet. Rengeteg nő próbál menekülni épp az ilyen módon zajló kapcsolatokból, erőszakos, érzelmileg és fizikailag bántalmazó férfiak elnyomásából.” A bojkotthoz csatlakozók a film öntudatos meg nem tekintésével, valamint azzal, hogy a mozijegy árát átutalják a párkapcsolati erőszak ellen küzdő szervezetek egyikének, egyúttal azt is kimutathatják, hogy „nem kérnek az olyan médiából, ami vonzónak és vágyandónak tünteti fel a nők szexuális és párkapcsolati elnyomását, a manipulációt, és azt, hogy egy nő egy férfi kielégítésének eszközeként definiálja önmagát.”
Bárcsak ne tették volna.
Ha a mozivásznon (tévéképernyőn, monitoron) párkapcsolati erőszakra utaló képkockákat látunk, akkor – a teljesség igénye nélkül – a következő lehetőségekkel számolhatunk: (a) A film a párkapcsolati erőszakot népszerűsíti; a gyengébb fél (általában a nő) manipulálását és testi-lelki elnyomását a legmagasabbrendű szexuális vagy másfajta élvezet forrásaként mutatja be. (b) A film bemutatja, de nem népszerűsíti a párkapcsolati erőszakot/elnyomást. (A nézőre bízza az ítéletalkotást, vagy a naturalisztikus ábrázolás révén egyenesen a párkapcsolati erőszak szörnyűségeire hívja fel a figyelmet.) (c) A film eredetileg a párkapcsolati erőszakot/elnyomást szerette volna bemutatni (akár csodálattal, akár szenvtelen módon, akár elítélő célzattal), de ez nem sikerült neki, és valami más kerekedett ki a dologból.
Olyan, mintha a bojkottfelhívás megfogalmazói, vagy a nemzetközi kezdeményezés elindítói a képkockák láttán vagy a regény előzetes ismeretében lemondtak volna az értelmezésről és az elemzésről, és automatikusan az első opcióra következtettek volna. Mintha a téma (Christian Grey, a dúsgazdag seattle-i aranyifjú elcsábítja és szadomazo játékokba vonja be a fiatal bölcsészlányt, Anastasia Steele-t) gondolkodásbeli rövidzárlatot okozott volna: „csábítás + BDSM-kapcsolat → párkapcsolati elnyomás”. (Sajnos ezt a rövidzárlatot már jól ismerjük máshonnan: „meztelen női testek látványa a képernyőn → a nők eltárgyiasítása”. Gondoljunk csak a „csöcstapéta”-vádra a Trónok harcával szemben – azon sorozattal szemben, amely átgondoltan, és harcosan feminista perspektívából igyekszik számot vetni a lehetséges női szerepmodellekkel egy domináns férfiak számára berendezett világban.)
Sam Taylor-Johnson filmje nem a párkapcsolati elnyomás apoteózisa. (Hogy az eredeti regénytrilógia az volt-e, az más kérdés.) Még csak nem is erotikus film; a Bambi ehhez képest gyilokpornó. Hanem egy romantikus (tini)vígjáték, amely arról szól, hogy Anastasia, a tiszta lelkű fiatal lány az elfogadás erejével, nagy érzelmi munka árán megszelídíti a furcsa, autisztikusan viselkedő seggfejt, Christiant Grey-t. A film a tinifilmek dramaturgiája szerint építkezik: mulatságos jelenetek (Anastasia sokat iszik a buliban, anyu rányit a fiatalokra, stb.) és vicces kommunikációs ballépések sorozatán át a kilencvenedik percre eljutunk odáig, hogy kiderüljön, Christiannak nehéz gyerekkora volt, és ezért van ez a furcsa szokása, hogy… szóval szereti a kikötözősdit. Ám az is fontos neki, hogy konszenzuális legyen a kapcsolat, ezért szerződést köt azokkal, akik hajlandók belemenni a dologba a kedvéért. Mr. Grey a filmben egyetlen pillanatra sincs fölényben Anastasia Steellel szemben (leszámítva talán a gazdasági erőfölény futó megnyilvánulásait). A film csúcspontján Anastasia „odaadja” magát a férfinak, belemegy a szerződés szerinti legdurvább BDSM-tevékenységbe (bár ez a jelenet is rendkívül szelídre van hangszerelve a filmben) – ez azonban a film dramaturgiája szerint nem más, mint egyfajta charity fuck. Anastasiát a szánalom és a kíváncsiság vezérli: ha megtudja, mi okoz élvezetet az érzelmileg sérült férfinak, talán arra is rájöhet, hogyan segíthet a szerencsétlen lúzeren. Úgy általában véve Mr. Grey pontosan annyira ügyes manipulátor a filmben, mint a pufi kissrác a tinihorrorokban, akit a huszadik percben széttépnek az élőhalottak.
Természetesen izgalmas kérdés, hogy vajon mi történt itt: az ügyetlen színészi játék fordította meg a domináns és a szubmisszív szerepviszonyokat, vagy a rendező tudatosan választotta a tinikomédiák dramaturgiáját, hogy áthangolja (és megszelídítse) az eredeti történetet. Mindkét lehetőség mellett szólnak érvek. Ahhoz képest, hogy hollywoodi szuperprodukcióról van szó, a film helyenként döbbenetesen dilettánsnak tűnik: rémes párbeszédek, üresjáratról üresjáratra haladó forgatókönyv, érzéki ábrázolás helyett vizuális szépelgés az „erotikus” jelenetekben – Jamie Dornan minősíthetetlen színészi játékáról már nem is beszélve. Másfelől viszont a rendezői döntések meglehetősen tudatosnak tűnnek, kezdve a tinisorozatokat idéző zenei világtól a klasszikus vígjátéki elemek alkalmazásán át (a közönség időről időre felröhögött a moziban, és ez nem a feszültség oldásáról szólt, mert a film olyat nyomokban sem tartalmazott) egészen a kulturális utalásokig. Esztétikai kudarc vagy suta kísérlet a műfaji áthangolásra – na ezt tényleg érdemes lenne végiggondolni; már ha valami értelmeset akarunk mondani A szürke ötven árnyalata című filmes kulturális termékről és annak lehetséges társadalmi hatásairól.
Tanulság: a nem az nem – de nem árt, ha tudjuk, hogy a szürke mely árnyalataira mondunk nemet.
Bárány Tibor
HOLNAP INDUL AZ ÜVEGPLAFON WEBSOROZAT!
Benne: Ki vágyik a vágyott gyerekekre? avagy arról, hogy kinek, minek és hányat szülünk
