Üvegplafon

Ébred az erő a harag útján, avagy mitől feminista egy film

2016. február 29. Üvegplafon

Szerző: Nagy Gréta

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem feministaként fontos, hogy feminista filmre üljek be. Azért fontos, mert jól akarom érezni magam. Kikapcsolódásra vágyom. Ennyire egyszerű. El akarom felejteni az én világom problémáit másfél órára, és egy teljesen más világba akarok csöppenni. Azonban ezt nagyon nehéz megtenni úgy, hogy ha a film folyamatosan az orrom alá dörgöli, hogy SZEXIZMUS!!! Egyszerűen idegesít, ha egy film szexista. Nem tudom élvezni, mert sértő. Olyan dolgokon gondolkodom, amiken nem akarok gondolkodni. Így nem csak rosszul érzem magam, de a filmet sem tudom igazán követni, mert folyamatosan kizökkent a szexizmus. De mégis mi az, hogy „feminista film”? Oké, hogy miután megnéztem, nagyjából el tudom dönteni, hogy ettől kitéptem-e a hajamat vagy sem, de szeretném kicsit tovább elemezni… Szóval, pontosan mitől is lesz feminsita egy film?

Hallottatok már a Bechdel-tesztről? Ez egy feminista körökben előszeretettel hangoztatott teszt, ami segít eldönteni, hogy egy film feminista-e vagy sem. Nagyon egyszerű a kritérium: ha egy filmben szerepel legalább két nő, akik a férfiakon kívül valami másról beszélgetnek, az a film feminista, tehát nyugodt szívvel beülhetünk rá. Igen ám, de két dolog is hibádzik ebben. Az egyik, hogy ha ezt a kritériumot használom, akkor elég kevés film marad, amit megnézhetek, és pont ez az a dolog, amire kiélezte képregényét Alison Bechdel, a teszt névadója. És akkor már jön is a másik bibi: ez az egész teszt egy poén, ami Bechdel képregényében, a Dykes to Watch Out For-ban jelent meg.

bechdel.png

Egyébként a poén eléri a célját, pontosan rámutat arra az abszurditásra, hogy az utolsó ilyen film kb. 1981-ban jelent meg, pedig ne mondja nekem senki, hogy nem volna rá igény.

Viszont nagyon fontos megjegyezni, hogy ez nem több mint egy poén. Hibát követünk el, ha csak ezt használjuk annak megítélésére, hogy egy film feminista-e. Ott van például A szerelem határai című film (The Edge of Love), amely Vera és Caitlin viszonyát mutatja be, miközben bonyolult szálak fűzik mindkettőjüket Dylan Thomas-hoz. Az egész film annak a fényében mutatja meg a két nő közti különleges barátságot, hogy mindkettőjüket valamilyen vonzalom fűzi egy férfihoz. Akkor ezt a filmet ne nézzem meg, mert nem feminista? Ignoráljam azt, hogy két nagyon különleges és erős női karakter emberi érzelmeit érthetem meg a film által? Azonban a másik oldal is ott van. Vegyünk a Lánybúcsú című borzalmas filmet (Bachelorette). A Bechdel-teszten átmegy: van benne legalább 4 női karakter, beszélnek is egymással és nem csak a pasikról, de ha feminista vagy és beülsz erre a filmre a moziba, még feministábban jössz ki: a karakterek két lábon járó sztereotípiák, alig tanulnak bármit is a történet során, és még csak nem is tudsz röhögni rajta.

Jó, jó, de akkor honnan tudjam, hogy melyik film feminista és melyik nem (azon kívül, hogy érzem azt a fura bizsergést az agyamban)? Arra nem tudom alapozni az érveimet a Feminfo kommentszekciójában, hogy „ez a film olyan eehhhh”! Mielőtt készítenénk egy új tesztet, elmesélem nektek, hogy mit gondolok két nemrég készült FEMINISTA filmről, ezek pedig: a Mad Max – A harag útja és a Star Wars 7 – Az ébredő erő.

Az új Mad Max film azzal nyit, hogy a világ a pusztulás szélén van, nincs víz, nincs étel, csak rengeteg gázolaj, és Halhatlan Joe többek között úgy tartja fenn az uralmát, hogy öt feleséget tart fogva, akiknek egyetlen feladatuk az utódok kihordása. Joe Furiosa imperátor névre keresztelt szereplőt küldi el gázolajért, aki kijátssza Joe-t, és kiszabadítja mind az öt feleségét. A film innentől egy „szimpla” akciófilm, szimpla abban az értelemben, hogy a sztori alakulásában nem nagyon tér el a nagykönyvben megírtaktól, viszont abban az értelemben különleges, hogy ez a film bizony feminista, és fel is vállalja.

Kezdjük azzal, hogy bár a film címe Mad Max, szerintem nem teljesen egyértelmű, hogy ő itt az egyetlen főszereplő. A másik esélyes Furiosa, akit Charlize Theron zseniálisan alakít, és aki bizony egy nő. És nem abban az értelemben nő, hogy ő a férfi nője. Nem Mad Max szerelme, akit elrabolnak, és aki miatt még motiváltabb a gonosz legyőzésére. Nem is azért van benne, hogy ha már vannak hatalmas verdák a filmben, legyenek csöcsök is mellé, és akkor gyakorlatilag már csak a sör hiányzik. Nem is egy „válasszunk egyet a 10 tipikus női karakter közül” nő, nincs leredukálva buta sztereotípiákra, mint a nők általában lenni szoktak (a férfiaknál is van ilyen tudom, és az is baromság, de valahogy őket mindig jobban sikerül árnyalni). Furiosá-nak nem a neme az elsődleges tulajdonsága, hanem az, hogy kemény, hogy erős az igazságérzete, hogy jól harcol, hogy hűséges, hogy független, mind olyan tulajdonságok, melyek ugyanúgy meglehetnek a nőkben, mint a férfiakban, de ez a filmekben általában nem tükröződik.

maxresdefault.jpg

Aztán ott van az öt Feleség, akik gyakorlatilag szimbolizálják mindazt, ami ellen a feminizmus létrejött. Elnyomja őket egy férfi, a testüket tárgyiasítják, leredukálják az utódnemzés feladatára, de az elnyomásból megtalálják a kiutat: nem fogadják el a status quo-t, egymás szövetségesei lesznek, támogatják egymást és cselekszenek, még akkor is, ha ez áldozatokkal jár. Komolyan mondom, majdnem elérzékenyültem azokon a jeleneteken, amikor ezek a nők keménykedtek, hiszen nem mindennap találkozom olyan női karakterekkel, még ha fikciósak is, akikre ennyire fel tudok nézni, akiknek a cselekedeteit értem, azonosulni tudok velük.

És az egész abszurditása az, hogy miért nem? Miért ne lehetne több ilyen karakter a filmekben? Mert elárulom, hogy a valóságban rengeteg ilyen van, csak nem mindig mutatják meg magukat, mert attól félnek, hogy a társadalom megszólja őket, mert nem elég nőiesek, túl erőszakosak stb.

És persze rengeteg olyan pillanat volt a filmben, amikor szabályosan elszorult a szívem az örömtől, de ennek a cikknek még egy másik filmet is fel kell ölelnie, így nem sorolom fel mindet, viszont nem hagyhatom ki a Vuvalini-ket. A matriarchális társadalmat, amely bár a pusztulás szélén állt, de független maradt Hallhatlan Joe-tól, tagjai saját értékeik szerint éltek, és megvédték a közösségüket. A sok viszontagság ellenére boldogok voltak. És nem b*szatlan p*csák, pedig egy átlagos hollywood-i filmbenbiztosan így mutatták volna be őket.

Szóval a Mad Max feminista: férfitól független, összetett, árnyalt női karakter – pipa, nők tömkelege, akik nem illeszkednek a patriarchális társadalom női szerepéhez, tehát nem „hercegnők”, hanem bármi mások – pipa, patriarchális társadalom általános, de erős kritikája – pipa.

 

És akkor jöjjön a Star Wars 7 – Az ébredő feminizmus… vagyis erő… Én komolyan a lehető legalacsonyabb elvárásokkal ültem be erre a filmre. Nem vagyok Star Wars szuperfan. Az eredeti trilógiát gyerekkoromban láttam, kedves emlékek fűznek hozzá, az új trilógiát tini koromban láttam, különösebben nem tetszett, de nem is késztetett arra, hogy bármilyen negatív véleményt nyilvánítsak róla. Gondoltam, lesz egy mozis estém, legalább eszem egy popcornt, utána meg jól kibeszéljük, hogy mennyire nyálas, családbarát volt a film. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy végre egy 21. századhoz méltó feminista kalandfilmet fogok látni, és ez el is feledtette velem a film összes egyéb hibáját.

Ott van megint a főszereplő, Rey, aki nem csupán egy jól kitalált, összetett, árnyalt női karakter, ő a film főszereplője is. Róla szól a film. Ő a hős. Egy nő. Egy olyan filmben, ami nem csak nőknek készült.

Az egész film alatt vártam, hogy hol fog feljönni legalább egy alkalommal valami utalás arra, hogy azért Rey mégiscsak nő, egy rózsaszín kiegészítő, egy szimbólum, bármi, amibe bele tudok kötni, de hiába vártam, Rey karaktere ilyen szempontból tökéletes volt. Nekem már ez is elég lett volna, hogy ezt a filmet feministának könyveljem el, de ott volt még Finn is.

A feminizmusnak nem csak a nők jogaiért kell harcolni, hanem bármilyen elnyomott társadalmi csoport jogaiért is, és itt jön a képbe Finn. Tudom, hogy a Star Wars egy pénzcsináló gép, és emiatt a profit lehetősége mindig felülírja a társadalmi felelősségvállalást. Ezt értem. De Finn szerepére választhattak volna akárkit. Választhattak volna egy fehér férfit, ahogy már évtizedek óta teszik. De egy feketét választottak. Ezt egyébként bármelyik hollywood-i produkció megtehetné, de a kifogás mindig az, hogy „Amerika nem szeretne egy fekete főhőst” (ami ha belegondolunk totális bullshit, de ez egy másik cikk). De a Star Wars bármit megtehet! A Star Wars megtette Jar Jar Binks-et, és az emberek még mindig szeretik! A Star Wars odatehetne főhősnek egy crocs papucsot, és akkor is elmenne mindenki megnézni, és a következő filmet is, és a következő filmet is… Többek között ezért annyira fontos, hogy a Star Wars ezt a lehetőséget kihasználta, és 2015 egyik legnagyobb mainstream filmjébe két olyan karaktert is tett, akikkel a nem-fehér nem-férfiak is tudnak azonosulni.

papucs.jpg

És itt tudatosult bennem, hogy miért ennyire fontosak a női és egyéb diverz karakterek a mainstream filmekben. Mert ezt a filmet, a Mad Max-szel ellentétben gyerekeknek is szánták. A minap a kollegám megmutatta a kisfia osztályának farsangi képét, és egy kislány Rey-nek volt öltözve. Nem Hamupipőkének, hanem a harcias, független, űrhajó-pilóta Rey-nek. Tudjátok ez mit jelent? Hogy az a kislány úgy érezte, hogy valamilyen szinten ezzel a karakterrel tudott azonosulni. Azzal is, hogy nő, és azzal is, hogy erős. És lehet, hogy ezt a kislányt nem lehet majd lebeszélni arról, hogy pilóta legyen azzal, hogy „az nem kislányoknak való”. És ettől kicsit könnybe lábadt a szemem.

Szóval a Star Wars is feminista: nem sztereotipikus, erős női főszereplő – pipa. Fekete férfi főszereplő – pipa. BB8 megmutatja, hogy a robotok lehetnek gömbölydeden is szexiek – pipa. Társadalmi felelősségvállalás - pipa.

Szerintem kezd mindenkinek körvonalazódni, hogy mikor feminista egy film, és hogy ez miért fontos. Az, hogy egy film feminista, semmivel sem jelent többet annál, hogy vannak benne árnyalt női karakterek, akik túlmutatnak a nemi sztereotípiákon (a női főszereplőség és a tradicíonális nemi szerepek földbe döngölése csak plusz, de nem kritérium). Úgy gondolom, hogy ezek nem irreális elvárások. A filmiparnak pedig igenis felelőssége van ebben, mert a filmek alakítják a populáris kultúrát, a populáris kultúra pedig minket, nézőket. A filmeken hetekig gondolkodunk, a karakterekre évekig felnézünk, az üzeneteket felfogjuk, még ha ennek nem is vagyunk tudatában. Akkor miért kell tömni a fejünket olyan filmekkel, amelyekben lebutított karakterek viselkednek sztereotipikus módon és erősítenek minden káros beidegződést? Nem kell válaszolni, én is tudom, a pénz. De nekünk, nézőknek is van választásunk, mert végső soron, mi adjuk erre a pénzt. Választhatjuk azt, hogy a jó filmekre adunk pénzt (nem letöltjük őket), a rossz filmeket pedig nem nézzük meg unalmunkban, hanem inkább csinálunk valami mást.

film, művészet, Star Wars, Oscar, Mad Max, Bechdel-tesz

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!