Szerző: Hermann Veronika
Az elmúlt időszakban – nagyjából a vak komondoros botrány óta – egyre nagyobb figyelmet kapnak azok az ügyek, amelyek a nemek közti egyenlőség illetve a nők elleni erőszak problémáit tematizálják. Június 16-án a budapesti Kino Moziban zajlott a Nők napirenden című, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség által szervezett konferencia, ahol a Hüpátia-díj átadása mellett előadások és panelbeszélgetések is voltak különféle, az esélyegyenlőség lehetőségeit feszegető témakörökben.
Panyi Szabolcs (Index), Sáfrány Réka (Női Érdek), Réz Anna (Üvegplafon), Yvonne Dederick (TV2),
Szőnyi Szilárd (Heti Válasz) és Varró Szilvia (XKK)
A szóviccelődés ellenére legérdekesebbnek a Nem-állapot: hogyan hat a média a nemek egyenlőségére? című beszélgetés ígérkezett, a meghívottak Yvonne Dederick, a TV2 társtulajdonosa, Panyi Szabolcs, az Index újságírója, Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz újságírója, Réz Anna, az Üvegplafon egyik alapítója és Sáfrány Réka, a Női Érdek aktivistája voltak. Varró Szilvia, az X Kommunikációs Központ igazgatója tulajdonképpen jó tempóban moderálta a beszélgetést, amely nem úgy általában az egyenlőség reprezentációjának politikájáról és stratégiáiról, hanem az Éden Hotel erőszakos jelenetének megítéléséről és utóéletéről, illetve a Panyi által tavaly elkezdett, páratlanul fontos, a gólyatábori erőszakokról és egyetemi visszaélésekről írt cikksorozatról szólt. A szerepek és attitűdök a konkrét témák miatt jobban irányítható beszélgetés elején világossá váltak, úgyhogy tartalomismertetés helyett ennek kapcsán néhány általános tanulságot szeretnék körvonalazni.
Yvonne Dederick érzékelhetően felkészült, rutinos és profi érvelő, akit nehezen lehetett megfogni: a Vodafone hirdetéseinek visszavonására, vagy az áldozat, Nóra számára nyújtott esetleges kártérítésre vonatkozó kérdéseket a titoktartásra illetve a személyiségi jogokra hivatkozva hárította el. A fő üzenet az volt, hogy a TV2 tanult az esetből: mostantól nemcsak esélyegyenlőséget propagáló reklámokat vetítenek majd, hanem tréningeket szerveznek, hogy ne fordulhasson elő hasonló eset, amelynek során egyébként Dederick szerint legalább 10 ember hibázott. A menedzser szerint egyébként erőszak történt, és bár az eset büntetőjogi kategóriája a mai napig nem tisztázott, az ügy morálisan semmiképpen sem védhető. Réz Anna, az Üvegplafon alapítója ehhez csatlakozva elmondta, hogy a társadalom szellemi közérzetét, illetve a közbeszéd színvonalát éppen az mutatja meg, hogy az erőszak voltaképpen egészen addig elfogadható, amíg nem lesz jogi következménye – csakhogy egy másik ember fizikai vagy verbális vegzálása, megalázása és bántalmazása akkor sem banalizálható, ha nem jár érte börtön. Szőnyi Szilárd az eset kapcsán a maga sajátosan kenetteljes stílusában már megírta véleményét, amelyet itt is kifejtett: ez az eset azért is történhetett meg, mert az Éden Hotel egyébként is egy szennyműsor, ahová nem véletlenül jelentkeznek olyan lányok, amilyenek, például ex-pornósok. Azt konkrétan nem mondta ki, hogy várható volt, de a cikkben és a beszélgetésben is tulajdonképpen erre utalt, méghozzá morális és jogi kategóriákat, műfajtípusokat és bűncselekményeket, médiatartalmakat és fogyasztói attitűdöket összemosva. Panyi Szabolcs nagyon helyesen nyomatékosította, hogy bizonyos szempontból mindegy, hogy az áldozat tisztes családanya, bulizó egyetemista, vagy prostituált: az erőszakot senki nem érdemli meg, és senki nem válthatja ki. Aki ezt mondja, azt állítja, hogy az természetes járuléka bizonyos viselkedési formáknak.
Pedig ez korántsincs így. Férfiak milliói látnak utcán, buliban, otthon nőket úgy, hogy eszükbe sem jut megerőszakolni vagy molesztálni őket – akkor sem, ha azok a nők esetleg részegek, akkor sem, ha miniszoknya van rajtuk, akkor sem, ha táncolnak, ha alszanak, vagy egyedül mennek haza egy sötét utcán. A férfiak döntő többsége ugyanis nem veszíti el a fejét egy kivágott ruha miatt, így ez a sugallt hozzáállás számukra is sértő. Az erőszak nem a sötét utca vagy a rövid szoknya, hanem az erőszaktevő miatt következik be. Persze miért is csodálkoznánk ezen az álszent hozzáálláson, amikor tavaly ősszel egyenesen a rendőrség közölt nettó áldozathibáztató videókat, Szőnyi Szilárd pedig eddig sem rugalmas nézeteiről és kifinomult vitakultúrájáról volt ismert. Egy korábbi cikkben már leírtam, hogy mostanában Szőnyi – aki nemcsak a konzervatív oldal morális iránytűje, de legfőbb nőjogi, melegügyi és bevándorlóügyi szakértője is lett – olyan figyelmet kap, amely pusztán a cikkei minősége és olvasottsága révén nem járna neki. És éppen ez a baj. Ha a kompromisszum Szőnyi szerint az, hogy a liberális oldal gondoljon jobban édesanyaként a nőkre, ő meg majd megpróbál kevésbé úgy gondolni rájuk, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni. Az esélyegyenlőséget, és úgy általában a társadalmi szerepmodelleket ugyanis nem kilóra mérik. A jópofáskodó vagy moralizáló, de magát mindenképpen bizonyos erkölcsi fölényben érző vitapartner olyan, mint egy fal: látszólag szétbontható, valójában azonban csak beleütközni lehet. Ugyancsak jó példa erre az egyre frusztráltabbnak tűnő Stumpf András is, aki márciusban Papp Réka Kingát, a múlt héten pedig Lakner Zoltánt oktatta ki arrogáns és csúsztatásokkal teli cikkekben, egyebek mellett keverve a jogegyenlőség és jogfosztottság kifejezések kiterjedéseit. A nyitottság egészen odáig tart, ameddig ők helyesnek gondolják.
A beszélgetés végén Panyi Szabolcs és Réz Anna is fontos dolgokat hangsúlyoztak: Panyi szerint önmagában szomorú és fölösleges, hogy a feminizmust és a nők elleni erőszak kérdését politizáljuk, hiszen egy valóban nyitott társadalomban – ideológiáktól függetlenül – mindenkinek a választás szabadsága volna az érdeke. Réz Anna szerint pedig azt kellene felismerni, hogy 2015-ben a nőket érzelmileg, szellemileg és anyagilag nem feltétlenül az eddig általános modellek teszik boldoggá. Az erőszakosan homogenizáló, a mainstream politikai és társadalmi közbeszéd által sulykolt, egydimenziós nőkép helyett a sokféleséget, az egymástól különböző életmódokat, vágyakat és teljesítményeket kellene elismerni. A falak ugyanis olykor mégis lebonthatók: az új vasfüggöny országában mindez persze egyre kevésbé egyértelmű.
