Szerző: Vida Ágnes

A nyár közepén érkezett a felkérés: adjak elő egy női konferencián. Európában vagy az Egyesült Államokban rengeteg ilyet szerveznek, de ez most különleges volt, hiszen egy olyan országban szervezték, ami nem igazán jár élen a nők jogaiért és egyenlőségéért való küzdelemben: Iránban.

Női konferencia abban az országban, ahol még ma  is előfordul, hogy nőket köveznek meg vagy vetnek börtönbe csak azért, mert nem illő öltözetet viselnek? Ráadásul női vállalkozásokról, munkahelyekről szóló? Egyáltalán: lehet vállalkozni nőként egy olyan országban, ahol a nők nem válhatnak el az őket bántalmazó házastársuktól és ahol egyedülálló nőként gyakorlatilag munkát sem kaphat az ember? Nem először a nők alapvető jogaival kéne kezdeni? - gondolja ezt az országot belülről nem ismerő laikus és gondoltam én is, amíg el nem utaztam Iránba és meg nem ismerkedtem a helyiekkel.

Kendő vagy nem kendő?

Már az isztambuli repülőtéren az átszálláskor kíváncsi voltam rá, ki szállnak fel az Iránba tartó gépre: rengeteg volt közöttük a nő és sehol egy kendő...Sokan már leszálláskor felkapták a kendőt, volt, aki teljesen át is öltözködött, néhány miniszoknyás tinilány pedig a repülőtéren a mellékhelyiségbe szaladt be gyorsan átöltözni. Iránban nem kötelező a csador, nem kell az arcot takarni, de nyilvános helyen kendőt kell hordani és legalább combközépig érő hosszúujjú felsőt. Ennek persze sokféle változata van, a nők nagyon változatosan variálják: a legtöbben színes átlátszó kaftánt vagy hosszú blézert viselnek. A frizurájukhoz is vannak trükkjeik, speciális csatok, amiknek a révén jobban néz ki a kendő alatt a haj.

Mivel az irániak nagyon kedvesek és nyitottak, szívesen és őszintén beszélgettek velünk az országuk szokásairól.

Volt olyan is, hogy az étteremben egyikük fejéről lecsúszott a kendő és ő azon viccelődött, hogy mindjárt börtönbe zárják ezért.

Mi európaiak rögtön megijedtünk, de ő mondta, hogy Teheránban nagyon régen nem történt ilyesmi, de az ország déli régióiban, ahol sok az arab bevándorló, sajnos megesik, hogy az öltözködésük miatt megbüntetik a nőket.

Gyakran éreztem úgy, hogy valójában nagyon is szkeptikusan szemlélik a helyzetüket a helyi nők. Pontosan tudják, mik a problémák és ahol csak lehet kijátsszák a rendszert. Szórakozóhelyek például nincsenek, ezért mindenki házibulikba jár.

Ahogy beszélgettünk, néha úgy tűnt, sokan két életet élnek: egy nyilvánosat, ami megfelel a kívánalmaknak és egy privátot, amiben azt tesznek, amit csak akarnak.

Egymás között a fiatal lányok leveszik a kendőt, sőt, a tradicionálisan öltözködő, idősebb nők is leveszik a fátylat.

Ami nekem rögtön feltűnt, mennyire kíváncsiak a helyiek. Akárkivel beszélgettünk, rögtön kérdezgettek a világ dolgairól. Már a második találkozásnál vallásról, válásról, politikáról és más kényes témákról kérdezgettek. Iránban cenzúrázott az internet, el lehet érni, de korlátozzák a sávszélességet, nincsen Facebook, se Youtube, még a keresőben sem jelennek meg a nem illendő képek. A cenzúrát a saját bőrömön is megtapasztaltam: az egyik magyar hírsite nyitólapján például szerepelt a „keresztény” szó, ezért azonnal megjelent a biztonsági figyelmeztetés. Szóval ezért kérdezgettek ennyit: mert a turistáktól, az oda látogatóktól sok információt szerezhetnek egy számukra elzárt világról.

Kiugrási lehetőség a nőknek: a tanulás

Akárkivel beszélgettem a nők közül, mindenkinek volt diplomája, az egyik tolmács például mesélte, hogy a 3 lánya közül kettő orvosnak tanul, a harmadik művészettörténésznek készül, de sokan mennek külföldre is (általában Németországba vagy Franciaországba) tanulni.

Iránban a nők aránya a közszférában világviszonylatban is nagyon magas, 80% feletti, ez egy biztos és elfogadott út a képzett nők számára. Diplomát is sokan szereznek.

A közel-keleti nők egymás iránti szolidaritását irigylésra méltónak találtam. A teheráni polgármester akkortájt járt Magyarországon, amikor én Teheránban és a nagykövetségen keresztül üzent, hogy mindenképpen találkozzak a feleségével, aki egy nőknek szóló civil programot üzemeltet. Nem csak találkoztunk, de meg is mutatta, mivel foglalkoznak pontosan. Olyan egyedülálló anyáknak segítenek, akiknek nincsen képzettségük, szakmájuk. Iránban ha egy nő özvegy lesz, leányanya, vagy elköltözik a férjétől, magára marad. Hivatalosan tilos a válás, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem költöznek külön a párok, ha megromlott a kapcsolat. Ezt követően a nők megélhetése ellehetetlenül, magukra maradnak a gyerekekkel és nem igazán találnak munkát. Ezen a helyzeten kíván segíteni ez a női program, ami jogsegélyt biztosít az anyáknak, pszichológiai segítséget a bántalmazott nőknek, ha nincs lakhatásuk anyaotthonban kaphatnak szállást.

A helyzetük rendezése után pedig képzést kapnak, szakmát tanulnak és munkalehetőséget az alapítvány saját vállalkozásában, ahol elsősorban kézműves termékek, játékok, ruhák, táskák készülnek és kerülnek eladásra üzletekben, vásárokon, sőt, még exportra is gyártanak. Az anyukák otthonról dolgozhatnak, nem kell bejárniuk De nem áll meg itt a program.

A nők vállalkozási ismereteket is tanulnak és  arra ösztönzik őket, hogy a frissen megszerzett szakmára és a munkatapasztalatukra alapozva saját vállalkozást is indítsanak, a saját lábukra álljanak. Ebben a programban jelenleg több, mint tízezer nő vesz részt.

Nők a nőkért

A kétnapos konferencián megtapasztaltam, milyen sok és változatos, nők által nőknek szervezett program létezik ebben a térségben. Ez egy nemzetközi konferencia volt, a térség minden országából hívtak előadókat és sokan érkeztek Európából is. A cél az volt, hogy a különféle államok képviselői, nagykövetei, politikusai, szakértői, sikeres női programjainak vezetői megosszák egymással tapasztalataikat. A résztvevők között volt például Shafqat el Farooq, az iszlám világ legismertebb vállalkozónője, egy palesztin mezőgazdasági vállalkozó, akit lelkesítő motivációs beszédei miatt sok nő tekint példaképének és számos rendezvény népszerű előadója. A kedves idős hölgy, aki egyébként mára többszörös nagymama, személyesen mesélte el nekem, hogy az életcélja a muszlim nők bátorítása arra, hogy teljes életet éljenek, merjenek tanulni, dolgozni, vállalkozni, használják a tehetségüket, a képességeiket.

Megtudtam azt is, hogy szinte minden környező országban vannak nők a kormányban. Iránban a Családi- és Nőügyek minisztere, Shahindokht Molaverdi adott elő a konferencián, aki a legmagasabb rangú nő a kormányban, de jöttek Irakból, Afganisztánból, Libanonból és Azerbajdzsánból is női miniszterek. Ez nem meglepő, hiszen Iránhoz hasonlóan ezekben az országokban is magas a nők aránya a közhivatalokban és a civil szervezetekben.

Libanonban például egy civil program keretében több, mint százezer nőt tanítottak meg a legszegényebb régiókban számítógéphasználatra és juttattak számítógéphez, valamint segítettek nekik a frissen szerzett tudásukkal az elhelyezkedésben. Marokkóban létezik kifejezetten női vállalkozásokat támogató inkubátor ház és ipari park.

Még az olyan háború sújtotta országokban is sokat javult a nők helyzete, mint Afganisztán, ahol a jogrendszer ugyan már védi a nőket, azonban a kultúra még nem és ezen sokkal nehezebb változtatni. Ennek ellenére előremutató, hogy 25% a nők aránya a képviselőházban és négy nő is van a kormányban.

A számos női előadó mellett a női munkaügyekkel foglalkozó miniszterek, szakemberek is előadtak a konferencián és nagy tisztelettel beszéltek a nőkről és a változásról. A nagyon pozitív és előremutató gondolatok mellett sok szó esett a térség sajátos problémáiról is. Egy teljes délelőtt csak a terrorizmus és a háború elleni lépésekről, megoldásokról szólt. Nincs női foglalkoztatottság, nincs fejlődés akkor, ha közben az életért kell harcolni. A háborúk elsősorban a nők és a gyerekek életét lehetetleníti el – tudtuk meg a résztvevő női miniszterek beszámolóiból. A 6-16 éves gyerekek negyede szenved a háború pszichés hatásaitól, évekre kiesnek az iskolarendszerből, nem tudnak odafigyelni az iskolában, nem terveznek a jövőre és emiatt eleve hátránnyal indulnak az életben. A menekülttáborokban nagyon magas a nők és a gyerekek aránya, sokan nem csak a háború, hanem a rossz kulturális, társadalmi helyzet elől is menekülnek. A résztvevő országok női vezetői közös nyilatkozatot is kiadtak a háború és a terrorizmus ellen.

És bár egyetlen nyilatkozattól nem lesz béke a Közel-Keleten, előremutató, hogy a világnak ebben a nagyon háborgó és női jogokat gyakran sárba tipró szegletében is sokan dolgoznak azon, hogy a térség maga mögött hagyja a középkori állapotokat, béke legyen és a nők helyzete mind jogi, mint kulturális téren jelentősen javuljon.