Májusban láttam az unokatestvérem, Kárpáti Pál, Zsigó Anna dramaturg és kaposvári színészhallgatók színházi előadását, Nem – De hogy nem? a címe, különböző megtörtént nemi erőszak-eseteket dolgoztak fel benne. Annyira erősen hatott rám ez az előadás, hogy eldöntöttem, a gólyatábori esetek kapcsán készítek egy rövidfilmet, egy saját fikciós sztorit. Úgy gondoltam erre, mint egy rövid novellára, néhány jelenetre, amellyel egy mai, égető és részben kibeszéletlenül maradt problémáról beszélhetünk.

Amikor egy művész megtörtént eseményeket dolgoz fel, a kutatás mindig fontos része a munkafolyamatnak. Te hogy fogtál neki az előkészületeknek, hogy találtál "fogást" a sztorin?

A fikció felől közelítettük meg a történetet, nem akartuk egyik konkrét, megtörtént esetet sem felhasználni, de a háttérinformációként több cikket elolvastunk. Fontosak voltak például Panyi Szabolcs tavalyi cikkei.

Találkoztál bármelyik áldozattal?

Nagy Katicával, a film főszereplőjével sok beszélgetést folytattunk. Úgy döntöttünk végül, hogy nem keressük meg ezeknek az eseteknek az áldozatait. Viszont beszéltem olyan lánnyal, aki nem gólyatáborban, de más szituációban erőszak áldozata volt.

Nagyon érzékeny témáról van szó. Hogyan dolgoztál a színészekkel, legfőképpen a főszereplő lánnyal a forgatás előtt és alatt? 

A forgatás előtt sokszor találkoztunk Katicával és a film másik főszereplőjével, Rózsa Krisztiánnal, aki a HÖK-elnök szerepét alakítja. Sokat beszélgettünk, improvizációs jeleneteket csináltunk, amiket Hartung Dávid operatőrrel felvettünk, közösen elemeztünk. Együtt építettük fel, hogy a rövid játékidő alatt hogyan lehet a legjobban érzékeltetni egy ilyen esetet: a 9 perces film cselekményéből megsejthetjük, hogy mi történt a lánnyal, és azt is sejthetjük, hogyan fogja kezelni a hallgatói önkormányzat ezt az esetet.

Volt olyan színész, aki nem vállallta a kisfilmet a történet jellege miatt?

Katica, Krisztián és a többi szereplő, Lénárdt Laura, Lazók Matyi és Nagy Norbi is azonnal vállalták a feladatot, ahogy a gólyák szerepében megjelenő színjátszósok is, mind fontosnak tartják a témát.

Szerinted mi lehet a legnagyobb hiba, amit egy művész elkövethet, amikor szexuális bűncselekményeket ábrázol? Ti milyen erőfeszítéseket tettetek ennek elkerülésére?

Általában egy ilyen téma feldolgozásánál rosszul hat, ha a történetmesélők feleslegesen moralizálnak. Szerintem a mi dolgunk a történet, vagy az ahhoz kapcsolódó állapotok megmutatása, pontos, egyszerű eszközökkel. Ez egy olyan film, amelyben nem mutatjuk meg konkrétan, hogy mi történt, de különböző jelek arra mutatnak, hogy a lány bűncselekmény áldozata lett. Az eset utáni nap pillanatait látjuk, amikor az egyetemisták vonattal utaznak hazafelé a gólyatáborból. Különösen érdekelt, hogy néhány rövid jelenetben hogyan mutathatjuk meg azt a jellemző reakciót, ahogy a HÖK több ilyen esetben eljárt.

A film mennyire foglalkozik a hallgatói önkormányzatok, a gólyatáborok szervezőinek a felelősségével?

Az áldozattá vált lány mellett a filmben a másik főszereplő a HÖK-elnök, aki a gólyatáborban történő események fő felelősének tekinthető. Tudjuk, hogy a HÖK több esetben eltussolta ezeket az ügyeket. Erre is fel akarjuk hívni a figyelmet. A HÖK eljárásai a magyar politikai élet olyan megnyilvánulásaira emlékeztetnek, amelyek szerintem súlyos gondot jelentenek. Sok esetben a hallgatói önkormányzatokban nevelődnek ki a leendő politikusok.

Hogyan állt össze a film finanszírozása? Valamilyen kisfilmes pályázat keretében készítettétek?

Nem, a filmet magánfinanszírozással készítettük, filmgyártó cégek fogtak össze. Kevés kisfilmes pályázat van ma Magyarországon. A mi filmünk esetében szerencsére gyorsan, privát úton összeállt a finanszírozás. Miután megírtam a treatmentet, a producerek, Horváth-Szabó Ágnes (BÚÉK, Erdő), a Boddah részéről Osváth Gábor (Balaton Method, Itt vagyok), a Proton Cinemától pedig Petrányi Viktória (Fehér Isten, Viharsarok) összefogtak, hogy megcsináljuk a filmet. Muhi András és Ferenczy Gábor koproducerek a Focusfox részéről technikai eszközökkel segítették a filmet.

Szerinted milyen lesz a kisfilm hazai fogadtatása? Tartasz valamiféle botránytól? Félni fognak vajon az illetékesek attól, hogy egy ilyen témájú alkotás képviselje a magyar filmszakmát a külföldi fesztiválokon?

A film most az utómunka fázisában van. Remélem, hogy hamarosan bemutathatjuk valamelyik itthoni fesztiválon. Azt remélem, hogy a film kapcsán tovább folytatódnak a beszélgetések erről a témáról, folytatódnia kell az ilyen esetek feltárásának. Nagy baj, hogy sok ilyen, iskolai-, munkahelyi-, családon belüli erőszak-eset titok marad. Nem tudom, hogy milyen lesz a film fogadtatása, vagy az arra vonatkozó reakciók, hogy erről csináltunk filmet. Az biztos, hogy a téma külföldön is aktuális: több ilyen esetről olvashattunk az elmúlt egy-két évben, ilyenek voltak például az amerikai egyetemi campusokon történt incidensek.

Szerinted a filmed hatására eddig hallgató áldozatok majd felszólalnak arról, velük mi történt?

Ha a filmünk bátorít valakit, hogy beszéljen a traumájáról, vagy ha az emberek jobban fognak figyelni az ilyen esetekre, azt komoly eredménynek érzem.

 (A fotókat Skublics Gergely készítette)