Mint a kvótát nem-feltétlenül-támogatónak gyakran el kell gondolkoznom, hogy akkor milyen alulról jövő kezdeményezés, folyamat lenne szerencsésebb, és hogy ezek miért indulnak be olyan marhára nehézkesen Magyarországon.

KÓSZÁLÁS 1.

- Az SZDSZ, az MDF és a pre-Öszöd MSZP még tartalmazott komolyabb posztokig eljutó női politikusokat, akik még a rendszerváltás előtti, a KISZ módszerein szocializálódott ellenzéki szerveződések idején tudtak kitűnni. Bár emiatt az övék egy a mainál egalitáriusabb, lázadóbb közegnek tűnhet, sajnos ekkor sem volt magasabb a nők aránya a Parlamentben. Arról nem is beszélve, hogy mára e közeg nagy része, női képviselőivel együtt, politikailag a nulláig kompromittálta magát.

Az új orbánista rendszer oroszmajmoló-finnugorfeudális-konzerváló-paternalista-nyakkendőfetisiszta-erőbőlpocakosodó-falloszkomplexusos jellegéből fakadóan nem támogatja az értelmes, véleménnyel rendelkező nők felemelkedését. Az ellenzéki oldal aktivistái, egy-két kivételt leszámítva, pedig ugyanolyan tehetetlennek tűnnek, mint maga az ún. ellenzéki oldal. Karizmatikus ellenzéki vezéralakra vágyunk – és erőteljes női figurákra. Miért ne lehetne – elméletileg – az ellenzék új arca egy nő? Mikor leszünk elég érett társadalom ahhoz, hogy rá szavazzunk? Hogy egyáltalán engedjük kitűnni....?

 - Ha egy nő ma politikus akar lenni, két út áll előtte. Tegyük hozzá: általában. Kivételek mindig vannak – csak épp az ember ugye azt szeretné, hogy az egész legyen rendben, ne csak a kivételek. Szóval az egyik út, hogy főállású aktivista lesz. Aki volt valaha budapesti ellenzéki csoportosulások meetingjén, megfigyelhette, hogy ezekben az önmagukat alapvetően felvilágosultnak tartó közegekben a központi asztaloknál ülnek a férfiak, akik ugye „álmodnak” meg nagyot gondolnak (mert ők tudnak ilyet), míg hátrább a lányok, akiknek a szemében lelkesedés csillog, a térdükön jegyzetfüzet, és írják le szorgosan, hogy mit fognak megcsinálni, hogy mit kell megcsinálni, mert megcsinálni ugye ők fogják. Mivel a Viktor-éra politika tere exponenciálisan szűkül, akárhány lelkes gyártásvezetője is legyen ezeknek a kis pártoknak, előtérbe férfiakat fognak tolni, mert biztosra kell menniük. Olyan ez, mint a Batman-franchise. Ha már hatot megnézett a hülye közönség, csak megnézi a hetediket is. A másik opció kizárólag „-né”-re végződő névvel ellátott jóerkölcsű hölgyek számára adott, akik elmehetnek a kormánykoalícióba díszkakadunak, és kvázi-meggyőzve visszagargarizálhatják a férfivezetőség által a nőknek kigondolt boldogság-modellt. Kötőjeles név előny, Botond és Koppány otthon a kiságyban évvégi bónusz – a férjnek.

- A kormánykoalíció bebetonozódásával, azért ezt valljuk be, a tendencia rohamosan romlik. Már-már a né-uralomnak is örülnénk. Már-már.

*

KÓSZÁLÁS 2.

- Ha meginterjúvolnánk egy rakás budapesti férfit, egy csomó tök értelmes ezek közül azt nyilatkozná, hogy a nőket nem érdekli a közélet. Ha pedig egy rakat a közélet iránt tökre érdeklődő nőt meginterjúvolnánk, csomóan azt mondanák, hogy nem akarnak ezekkel sehol se állni:

 Ami valahol ugye érthető, és nem csak a haj miatt. (Te beülnél ide?)

- Az a helyzet, hogy amikor az ember felnő, vannak ún. bátorított és jutalmazott tulajdonságai. Tehát pl. egy fiú már korán levágja, hogy ha bátor, okos és szellemes, meg előreengedi a nagyit, akkor nagy eséllyel mindenki olvadozni fog. A lány pedig tudja, hogy ha jól fésült és csinos a ruhája, ha bólogat, ha magas hangon kedveset mond, valamint rendezvényeken szépen énekel, akkor elég jól fog perkálni a Mikulás. Bár látszólag ugye a felnövésnek van egy viselkedés-pluralizáló engedménye, valójában a párkereső korba lépve ez az olló még durvábban kinyílik. Bejutunk azokba a közegekbe, ahol egy fiú szexuálisan vonzó lesz a találékonysága és különlegessége okán, míg egy lányt nagyátlagban az esze vagy unikalitása ellenére fognak szeretni – ha hozzá még elég csinos, kedves stb. is. És az nagyon, de nagyon nem mindegy az energia-befektetést tekintve, hogy valakit valamiért, vagy valamit megbocsátva szeretünk. Nézz a fenti képre megint (ne csak a tupírt!) – marha nehéz valami ellenére, egyedül, minta nélkül, kivételként nekivágni dolgoknak úgy, hogy senki nem támogat. Igen, egyeseknek sikerülni fog. De annyival kevesebbnek, arányosan, amennyivel kevésbé támogatja a közvetlen környezet a kitűnéshez szükséges tulajdonságot.

- (Gyermekkorom kedvenc példája, bár kissé kapitalista felhanggal bír: Miért Oroszországban vannak a legjobb balerinák? Mert Oroszországban van a legtöbb balerina. Think about that.)

- A budapesti nő felálmodhatja magát operatív, gyártásvezetői posztokba – de mégsem őt küldik az ügyfélhez tárgyalni, nem ő lesz a brand arca. Miért? - Mit tanultunk Batmanről? Mert Magyarországon biztosra kell menni. Ki tudja, milyen az ügyfél „beállítottsága”, ugye – nem biztos, hogy az országnak ahhoz a 0,5%-hoz tartozik, aki sok pénzt bízna egy nőre.

- Pártot üzemeltetni nagyon költséges dolog. Amíg a magyar társadalom a Batman-franchise alapelvein nyugodva nem az újítás, hanem a biztosra-menés elve szerint működik, addig mikor fog valaki nagyon sok pénzt adni egy női politikus által vezetett pártnak? A támogató nem gondolja, hogy a szavazók a nőre szavaznak majd, ezért a párttagok sem szavaznak a párton belül arra, hogy a nő legyen a vezér, aki a támogatótól majd pénzt kér, és így tovább. Illetve ezt fordítva is pont ilyen jól le lehet vezetni.

 - (Csak finoman megjegyezném ezen a ponton, hogy 2014-et írunk, és a földrészünkön egy német asszony mondja meg, mi legyen.

*

KÓSZÁLÁS 3.

- A szocialista világelmélet tök jót akart tenni a nőkkel azzal, hogy nagyjából egyenjogúsította őket (oktatásban, munkában) - akkor, amikor pl. az USA-ban még épp kommunista-fóbiás krepp-szoknyás háziasszonyok láncdohányozak a férjük atombunkerje előtt. Ám bármi is volt DJ Guetta ötvenes évekbeli megfelelője, kb. az történt. A társadalom ugyanis nem változik olyan hipp-hopp. A szöveggyűjtemények nem teltek meg női szerzőkkel. A feminista eredmények története nem került be a töri könyvekbe. Nem lett női miniszterelnökünk. Ráadásul a 3 éves fizetett gyerekhintáztatással még veszélyeztetettebbé tették, hogy a nők igazi ambícióval üljenek be munkahelyekre, majd térjenek vissza nagy-nagy hátránnyal esetleg sok év gyerekszabadság után. Skandináviáig kell feltekinteni, ha olyan szociális policyket akarunk látni, melyek mind a szabad otthonmaradást, mint az azt megelőző és követő munkahelyi el- és visszahelyezkedést sikerrel tudták támogatni. (Skandináviában viszont durva társadalmi konszenzus van arról, hogy a nőknek is van agytérfogata, illetve nem feltétlenül „az anyaság a legfőbb feladata” mindegyiknek, amitől a „sorsuk beteljesedik”. Mivel a 21. században érzik magukat, nem gondolják, hogy a bölcsödébe adás morálisan korrodálná a családok fundamentumát, azonnali impotenciához és/vagy alkoholizmushoz vezetve, vagy hogy a tápszertől bárki a pokolra jutna. Cél, hogy az emberek maguknak választhassanak sorsot, ha kedvük tartja… De hát az ugye a pogány észak. Zárójel bezár.)

- A megélhetési politika munka – így a fentiek közvetve kihatnak a tárgyalt és hiányolt nőpolitikusi csoportra is. Arról nem is beszélve, hogy míg egy férfipolitikusnál, mint azt láthattuk, a 8 körüli gyerekmennyiség legyártásáért extra nimbusz jár, úgy egy női kollégájára nyomban rásütnék, hogy hanyagolja őket, meg minek szült egyáltalán. V.ö. szavazói bizalom és kredibilitás, támogatott és jutalmazott, tűrt és tiltott tulajdonságok.

- A jelenlegi kormánypártok NEM támogatják, sőt még csak nem is tűrik az ún. Civil Társadalmat. Mivel sok, a közélet iránt érdeklődő nő úgy szocializálódott, hogy agresszíven, asszertíven, „akaratosan” és hangosan ne álljon ki mások elé, választása inkább a finomabb viselkedéskódexszel működő, empatikusabb, csöndesebb civilszférában (ld. alapítványok, NGO-k, nonprofit szervezetek…) való tevékenységére esett, s dolgozik ott nagy áldozatok árán. A civilszféra támogatása ugye hosszú távon katalizálná, hogy természetes kiválasztódás útján egyes női véleményformálók a pártpolitika irányába tendáljanak, de a laptopelkobozások idején ez is veszélybe került – a jelenlegi politikai vezetésnek ez semmiképp nem áll érdekében, és ezt nem is titkolják.

- Amikor általános szellemi elnyomás dívik egy társadalomban (ld. Magyaro.), sok fontos véleményformáló a niche-be, az undergroundba szorul, miközben fent a mainstreamben támadják és igyekeznek hiteltelenné tenni őt. Pedig a női politikusok, vezetők kineveléséhez konszenzusosan elismert role modelekre lenne szükség. Akár bármely más kisebbség esetében, sok kapacitált lánynak is azért nem jut eszébe politikussá vagy CEO-vá (és akkor ne is beszéljünk a mérnökökről, filmrendezőkről, programozókról) képeztetni, ambicionálni magát, mert ezeken a posztokon egyszerűen nem lát sikeres, elismert nőket. Akiket lát, azok egyedül vannak, és 60x annyi energiával küzdenek a székük megtartásáért, mint a férfikollégák. Kutatások bizonyítják, hogy 30(!) %-ban kell a nőknek egy boardban képviseltetni magukat ahhoz, hogy ne rivalizáljanak egymással a „kivételes” posztért, hanem rájöjjenek, hogy jelenlétük teljesen… természetes. És ez az a pont, ahol jól működő, proaktív közösségek tudnak formálódni.

*

KÓSZÁLÁS 4.

- A Baranya-megyei horrorvideók jó pár dolgot megvilágítottak azzal kapcsolatban, hogy azok, akiket az állampolgárok azért fizetnek, hogy őket megvédje (értsd: rendőr), mit gondolnak a megvédendők feléről, azaz a nőkről.

- Még mindig elterjedt téveszme (rögeszme?), hogy nők (1) heppből férfiakat gyanúsítanak meg nemi erőszakkal, hogy tönkretegyék őket (VS valóság: a nemi erőszakoknak csak 10%-át jelentik, talán érhető a rendőrök hozzáállását elnézve – ezeknek egy töredéke esetében indul csak eljárás, és bizonyítottan csak 1-2% hamis vád); (2) a nők fűt-fát összehordanak a volt férjükről, hogy őket elszakítsák a gyerektől; (3) a nők hobbiból abortuszra járkálnak, illetve elköttetik a petevezetéküket, mert ilyen gonoszak és ostobák.

- Az, hogy Magyarországon tradicionálisan amúgy is a nőnek ítélik a gyerekeket, bár az államilag előírt gyerektartás a férj részéről igen alacsony – hogy a nők a férfiak számára talán elképzelhetetlenül felelősek a saját testükért, lévén hogy nővé válásuk kezdete óta már a legegyszerűbb fogamzásgátlási puhatolózás is invazív, fájdalmas, sokszor drága és megalázó vizsgálatokkal jár, melyek egy nő életének „természetes” részét képezik – vagy hogy egy nő a támadásoktól való idomított félelme miatt mennyire más várostérrel és városképpel rendelkezik, mennyire nem mehet oda, ahova akar és akkor, amikor; hogy milyen fizikai korlátok között kell leélnie az életét még a nyugati társadalmakban is, különben ugye „magára vessen” – nos, ez senkinek nem jut eszébe, amikor a fenti 3 pontot szajkózza. Pedig kéne.

- A nemi erőszak nem természeti esemény. Nem arról van szó, hogy a szavanna oroszlánja nem tud nem a csordától leszakadt zebra után menni, „mert DNS”. Ahogy egy egészséges állampolgár nem öl és nem lop ösztönszerűen, egyszerűen mert ezek nem képezik a civilizált együttélés és interakció részeit, ráadásul súlyos börtönbüntetésekkel járnak, ugyanúgy vonatkozik ez a zaklatásra és a nemi erőszakra is, melyre sosincs mentség, s abban sosem az áldozat az, aki felelősségre vonható. Ha egy nőket emberszámba vevő kormányunk lenne, ill. egy rendőrségünk, mely elszántan göngyölíti fel ezeket a súlyos bűnügyeket, talán erőszakot sem követnének el annyian. Most ugyan mi tartana vissza bárkit is? Esetleg egy férfiakat targetáló videó, na az is hasznos lenne.

- Illetve beszélni, megvitatni, biztonságos platformot és hatékony szakértőket biztosítani az áldozatoknak. A fiúk felelősségét középpontba állító tájékoztatókat tartani iskolákban, képezni a tanárokat, informálni a szülőket. Valós statisztikákat juttatni el a mainstreambe. Esetleg egy – lehetőleg női – osztályvezető a rendőrségen belül, aki kifejezetten erre a területre összpontosítana. Híres magyar férfiak vírusvideóban álljanak ki a bántalmazott nőkért. Satöbbi. Számtalan külföldi best practice áll a rendelkezésünkre, de persze magunknak is kitalálhatunk valamit…

*

KÓSZÁLÁS 5.

- Ha kevés gyerek születik, csökken a GDP. Ha megfosztjuk a társadalmunkat a szürkeállomány 51%-tól (nők), akkor meg még jobban.

- A magyar társadalom ennek ellenére folyamatosan, egész nap, minden nap kiskorúsítja női tagjait, legyen szó egy autó leparkolásáról, vagy épp egy nagyobb banki hitel felvételéről. Kommunikáció, mimézis, összekacsintás. Kiskorúsítja, amikor betiltja az abortusztablettát azt feltételezve, hogy nagykorú szavazópolgárok majd kilincseket letépve fognak rohanni, hogy nagy fájdalmakat szenvedhessenek, hobbiból. Amikor bűncselekmények áldozataiként manipulatív szexuális állatokként kezelik őket. Amikor asszertívebb fellépés esetén nem a tárgyalt témára, hanem az illető menstruációs ciklusára reflektálnak, olykor hangosan. Amikor egy szarvasmarha-tenyésztő hozzáértésével értekeznek adott nő termékenységéről. Amikor eltanácsolják olyan pályákról, ahol ez kitolódhat – az ő érdekében. Amikor hangoztatják, hogy biztos nem tudja jól kezelni a stresszt, és maradjon inkább asszisztens. Amikor legjobb esetben is családjogi tárcákra és ezoterikus vagy fitnesz-rovatokra korlátozzák őt mint szellemi partnert. Amikor a magyar nő nem megbízható, nem szavahihető, nem kiegyensúlyozott és nem döntőképes. Nem lojális. Nem kitartó. Ha pedig ilyen, ugyan ki szavazna rá?

- Kivételesnek lenni fárasztó, macerás, magányos dolog. „Annak ellenére, hogy 7 gyereke van, már posztdoktorizik.” – Ezt nem egy férfikollégáról mondta nemrégiben valaki. Annak ellenére… Mindig ez. Minden ember boldog szeretne lenni. Joga van hozzá. Ameddig a kivétellé válás és az ezzel járó áldozatok, amíg egy két alanyi jog közötti igazságtalanul kikényszerített választás az egyetlen út egy nő számára a szellemi kiteljesüléshez, addig erről sokan le fognak mondani. És mi leszünk sokkal szegényebbek tőle.

- De van remény. Egy olyan generációhoz tartozunk, melynek indiánneve tutira Friss Szellő lenne. Fapadosokon jövünk-megyünk, tanulunk és ellesünk, felhúzzuk a szemöldökünket, hazajövünk, kérdezünk. Minket se otthon neveltek önállóságra, de az élet, az igyekszik. Too much internet, yes. Akkor hol is kezdjük?