Üvegplafon

Tovább a websorozathoz

Esemény doboz

uvegplafon_20150401.jpg

Tovább az eseményekhez

A szolgálólány meséjét nem nézni nem kell félnetek, jó lesz

2018. május 27. Üvegplafon

Mivel a magyar netet is ellepték a – helyenként igen szellemes – mémek, amelyek A szolgálólány meséjére játszanak rá, szeretnék tisztázni két dolgot.

1. Nem kötelességed végignézni csak azért, mert feminista vagy. Legnagyobb meglepetésemre már Magyarországon is vannak olyan, a nők egyenrangúságának ügyében elkötelezett emberek, akik hazafias kötelességüknek tekintik, hogy végignézzék A szolgálólány meséjét. Mintha hétről hétre összetörten, apátiába süllyedve, Gileádra várva meredni magunk elé valamifajta jól megérdemelt penitencia lenne azért, mert szeretnénk egy igazságosabb társadalomban élni.

szolgalolany2.jpg

Lehet vitatkozni azon, hogy A szolgálólány meséje jó sorozat vagy sem (én nagyjából Rusznyák Csabával értek egyet) – de hogy senkinek nem erkölcsi kötelessége végignézni, az fix. Még ha nem is lenne tökéletesen öncélú az a rengeteg kínzás, kegyetlenkedés, megaláztatás és torokszorongatás, amivel a második évad operál (de az!), akkor sem az a módja annak, hogy a nők számára igazságosabb és élhetőbb világot teremtsünk, hogy kötelességérzetből szívatjuk magunkat. Minden valószínűség szerint már senki, de senki nem nézi ezt a sorozatot, aki ne értene legalább nagy vonalakban egyet a feministák célkitűzéseivel, és nincs élő ember, akit ez a sorozat billentene ki eddigi stabil ideológiai ellenállásából. Nem ettől lesz jobb a világ – ha csak ezért nézed, nyugodtan kapcsold ki.

2. Abból, hogy A szolgálólány meséjében egy, a mienkhez hasonló világ olyan ideológiai változásokon keresztül, amikhez hasonlókat mi is tapasztalunk, olyan világgá vált, mint Gileád, még nem következik, hogy itt is Gileád lesz. Hogy miért nem? MERT EZ FIKCIÓ. Akkor is fikció, ha Atwood megmondta – tudjuk, tudjuk –, hogy semmi olyat nem írt le, ami ne történt volna meg a világtörténelem során valahol, valamikor.

szolgalolany_1.jpg

Nem, nem vagyok hurráoptimista, nem azt mondtam, hogy képtelenség, hogy itt is Gileád legyen. De szeretném csöndben megjegyezni, hogy még az eredeti regény fiktív hitelességét (ami ugye nagyon más kérdés, mint az, hogy mi lesz tíz év múlva Magyarországon vagy az USÁ-ban) is az teremti meg, hogy jön egy baszott nagy nukleáris katasztrófa. És igen, természetesen jöhet egy baszott nagy nukleáris katasztrófa – de ugye világos, hogy innentől kezdve a prognózis egy kicsit ingatag alapokon nyugszik.

A szolgálólány meséje – és itt most határozottan csak a sorozatról beszélek – lényegében mást sem tesz, mint hogy a jövő kiszámíthatatlanságából fakadó szorongásunkon (és az amerikaiak Trump-gyászán) élősködik, mert egy az egyben rámontíroz a meglévő jelenre egy rettentően sötét jövőt. Ám attól még, hogy a sorozat közelmúltja megkülönböztethetetlen a mi (amúgy meg egy frászt, a bostoni értelmiségi) jelenünktől, a sorozat jelene nem lesz a mi közeljövőnk. Mert A szolgálólány meséje – ismétlem – fikciós alkotás.

Ettől még ha tetszik, természetesen folytassátok, és időnként meséljétek el, mi történt!

 

Réz Anna

Dr. Panni válaszol

2018. február 05. puskaspanni

Totál hanyatt vágtam magam a 24.hu cikkétől, amelynek már a címe is roppant beszédes: „A barátnőmbe szerettem bele, nem az anyába, aki lett”. Ehhez csak annyit kívánok hozzáfűzni első körben, hogy anyád!

Szerző: Puskás Panni

Legszívesebben idemásolnám az egész marhaságot, ami a 24.hu párkapcsolati blogján megjelent. Olyan az egész, mint a Bravo Magazin feledhetetlen Szex, szerelem, gyengédég rovata volt: olvasói levél, aztán válaszol a „szakértő”, jelen pillanatban Sereg Tímea szexuálterapeuta. Íme az olvasói levél:

„Mit tehetnék, ha azt érzem, hogy a férjem nem tisztel? Adott egy anyuka, két gyerkőccel és egy hűtlen férjjel, aki inkább a kolléganőivel beszélget, mint velem. A legkisebb gyerekünk most kezdte az ovit, megállapodtunk a férjemmel, hogy nem dolgozom, hanem itthon maradok. Ő dolgozik, sőt, sokat túlórázik is, és ha itthon is van, akkor is azt hallgatom, ha valamiben kérni merem a segítségét, hogy bezzeg azok a kolléganői, akik egyedül nevelik a gyerekeiket, egyedül is milyen jól helyt állnak. Úgy ismerkedtünk meg, hogy kollégák voltunk, ugyanannál a cégnél dolgoztunk. A szülések után megváltozott a testem, felszedtem körülbelül 10-15 kilót, ami köszönhető annak is, hogy egyáltalán nem foglalkozik velem, velünk. Mintha teljesen kicserélték volna, kedves, rendes embernek ismertem meg, most mindent kritizál, neki semmi nem elég jó, de rengeteget ül a gépe előtt és kolléganőkkel beszélget. Sokat sportol, egyre felszabadultabban érzi magát. Rendszeresen találkozgatnak páran, eljárnak szórakozni, én nem mehetek vele, félek, ebből az lesz, hogy összejön valakivel és elhagy minket családostul. Mit tegyek?”

A szexuálterapeuta válasza pedig maga a megveszekedett őrület. Szerinte ugyanis az volna a levél írójának, Editnek a feladata, hogy az anyaszerepbe való beleállás helyett saját életet alakítson ki, hódoljon a hobbijainak, mert csak arra nincs időnk, amire nem akarjuk, hogy legyen. Másik bölcs megoldási javaslata pedig az, hogy várja otthon Edit kedvenc ételével urát és parancsolóját, csinosan felöltözve, ahelyett, hogy savanyú arccal fogadná, mikor hazaér szegény a munkából. Sereg Tímea talán figyelmen kívül hagyta a levél tartalmát, mikor a válaszát megfogalmazta. De semmi baj, most jöjjön akkor Dr. Panni feminológus válasza a felvetett problémára:

 

Kedves Edit!

drpanni2.jpgAmit leírsz, az iszonyú. Mivel mélyebben nem látok bele a helyzetedbe, és nem tudom, mit akarsz kezdeni ezzel az egész borzalomcsomaggal, megkíméllek attól, hogy hülye tanácsokat adjak neked. Egy dolgot azért mégis fontosnak tartok elmondani: nem hiszem, hogy magadban kell keresgélned a hibát, mert nem az vagy, akit a férjed korábban megismert. A változás tök normális folyamat: megszültél két gyereket, kétszer nőtt a tested hirtelen háromszorosára, aztán leeresztett, mint egy léggömb, gondolom, maga a szülés sem volt leányálom. Szuper vagy, hogy végigcsináltad! Gyakorlatilag mindent te csinálsz otthon, ami ugyanolyan kemény, nulla-huszonnégyben végzett munka, mint amit a férjed csinál a munkahelyén annyi kis különbséggel, hogy közben tök magányos vagy és nem fizet érte senki egy vasat se. Gyanítom, minden logisztikai kérdést te oldasz meg otthon, az érzelmi munkát is te végzed: te tartod fejben mindenki szülinapját, te ápolod mindenki lelkét a családban. Eközben anyagilag teljes mértékig ki vagy szolgáltatva a férjednek, és nem igaz, hogy arra van időd, amire időt csinálsz magadnak, hanem arra van időd, amire marad. Úgy képzelem, hogy ez pár óra pihenés naponta. Hogy a férjed ezt nem veszi észre, és nem próbál semmit tenni érted/értetek, hanem helyette sportolni, bulizni jár és a kolléganőivel csetel szabadidejében, az nem a te hibád, és hidd el nekem, hogy szart se ér, ha egy fárasztó nap után szexi fehérneműben eljátszod neki a tíz évvel ezelőtti önmagad. Kérlek, ne higgy senkinek, aki rád akarja tolni a felelősséget, még akkor se, ha az illető szexuálterapeuta, vagy mi. Hogy mi lesz veletek, azt nyilván neked kell eldöntened, de baromira drukkolok, hogy oldódjon meg a problémád, és ne úgy, hogy az önző férjed lepattan az egyik kolleginával.

Üdv,

Dr. Panni

Ui: Szívesen átvállalom a 24.hu tanácsadói posztját, ha úgy adódik.

család, szülés, házasság, gyerekvállalás

Ha mi nem beszélünk róla, a gyerekek miért tennék?

2017. december 14. Üvegplafon

Mit tehetünk a gyerekbántalmazás ellen?

Se mintánk, se szavaink, és – valljuk be – kedvünk sincs ahhoz, hogy a gyerekeinket felkészítsük rá, hogy őket is érheti bántalmazás. A gyomrunk görcsbe szorul már a gondolattól is, és legszívesebben visszaringatnánk magunkat abba a megnyugtató illúzióba, hogy ez a mi gyerekeinkkel úgysem fordulhat elő. Pedig előfordulhat, és intézményes védőháló nélkül még mindig mi, szülők vagyunk az egyetlenek, akik bármit tehetnek ellene. Paulik Mónika, a Lili és a bátorság című gyerekkönyv egyik szerzője leírja, hogyan.

A #metoo kampány nagyon jól megmutatta, hogy mennyire nem elszigetelt, véletlen jelenség a nők ellen elkövetett szexuális visszaélés. A gyerekek nem fognak ilyen kampányt indítani, de a probléma mértéke hasonló léptékű, még ha azt is gondoljuk, hogy ez képtelenség, meg főleg azt, hogy az én gyerekemmel ilyen nem fordulhat elő. Hasonló mértékű, mivel a jelenség egy részének a gyökere azonos: a bántalmazás sok esetben a hatalomról szól, a hatalommal való visszaélésről, akár egy munkahelyen történik, akár családon belül. Akár gyerekkel, akár felnőttel. Az elkövető számára az áldozatok kiszolgáltatottsága a vonzó.

Tovább olvasom

A genderforradalmat felfalják saját gyermekei?

2017. október 05. Üvegplafon

A Tilos Rádió 2017. szeptember 13-i Zártkörű lányok című műsorában a németországi társadalmi nemek tudományával (gender studies), queer elmélettel illetve aktivizmussal kapcsolatos vitákról volt szó. Feró Dalma vendégei Gregor Anikó, szociológus, az ELTE adjunktusa, és Kováts Eszter, politológus, az ELTE-n PhD-hallgató, a Friedrich-Ebert-Stiftung budapesti irodájának munkatársa voltak. Az alábbiakban az interjú rövidített, szerkesztett változatát közöljük. Az interjú meghallgatható itt.

Feró Dalma: A németországi vita azért is érdekes, mert ezúttal nem a jobboldalról érkezik kritika ezekkel a témákkal kapcsolatban. Eszter, mivel te vagy otthon a német kontextusban, először téged kérlek meg, hogy nagy vonalakban vázold fel, hogy mi is ez a vita, kik vesznek részt benne, és milyen felületeken.

Kováts Eszter: Németországban az utóbbi hónapokban felerősödött a vita bizonyos feminista aktivisták és gender studies kutatók között. Ez nem előzmények nélküli. Egyrészt évek óta látható, hogy az AfD, az Alternative für Deutschland párt, illetve alulról szerveződő mozgalmak jobbról támadják a gender studiest. Másrészt megjelennek a médiában – ugyanúgy, ahogy nálunk is – nem csak jobboldali kritikusok. Azok a jelenségek – például az egyetemeken terjedő safe space kultúra –, amelyeket elsősorban az angolszász országokban mi is látunk, egy ideje már megjelentek Németországban is. Vagy annak a mindenhatósága, hogy ki honnan, milyen pozícióból beszél, tehát hogy például egy fehér heteroszexuális, középosztálybeli, városi, diplomás férfi hozzászólhat-e egy bizonyos vitához vagy nem. Az ezekkel a jelenségekkel kapcsolatos viták jelen vannak egy ideje. Most tavasszal kijött egy esszékötet, Beißreflexe (Harapóreflexek) címmel, aminek az alcíme „Kritika a queer aktivizmussal, a tekintélyelvű vágyakkal és beszédtilalmakkal szemben”. Olyan témákat elemez kritikusan, mint például a privilégiumok kezelése vagy az identitáspolitika. A szerzők részben gender studiest tanultak, részben transzneműek, melegek, tehát a queer aktivizmus belülről jövő kritikájáról van szó. A kötet hatalmas vitát váltott ki, halálos fenyegetéseket is kaptak a szerzők – ez is olyan jelenség, amivel az amerikai online térben (Tumblr, Twitter és társai) már korábban találkozhattunk. A vitához kapcsolódva aztán több cikk is megjelent az ikonikus Alice Schwarzer nevéhez köthető EMMA magazinban, szintén ezt a témát és a könyvre adott reakciókat boncolgatva. Ekkor bekapcsolódtak a vitába olyan fajsúlyos kutatók, mint Paula Villa és Sabine Hark, akik a német nyelvterületnek a top 5 vagy top 10 gender studies kutatói közé tartoznak. Sőt, Judith Butler is beszállt, aki pedig a queer elmélet egyik anyjának számít, a jobboldalról is őt szokták az egyik fő boszorkánynak tekinteni. Itt már az volt az egyik fő kérdésfelvetés, hogy aki kritizálja ezeket a jelenségeket, az valójában a jobboldal szekerét tolja-e. Ez a vád a magyar viszonyokban is ismerősnek tűnhet. Tipikus törésvonal lett az interszekcionális-queer feminizmus versus radikális feministák az aktivista szcénán belül. Illetve egyes gender studies kutatók is állást foglaltak, több-kevesebb távolságtartással próbáltak vagy közvetíteni, vagy beállni valamelyik oldal mellé, vagy azt mondani, hogy az említett jelenségekkel szembeni kritikák jogosak, de a gender studies nem ez.

beissreflexe.jpg

Tovább olvasom

„Nem is feminista”

2017. október 02. Üvegplafon

Azt hiszem, senki nincs megfelelő pozícióban ahhoz, hogy megmondhassa a tutit arról, miért ennyire széttartó a magyar feminista aktivista közeg: ha kívülálló vagy, azért ne dumálj bele, ha meg benne vagy, ne tégy úgy, mintha salamoni bölcsességgel felülemelkedhetnél azon a közösségen, amelynek a tagja vagy. Az itt leírtak leginkább tapogatózó gondolatok arról, miért dúlnak rendszeresen vérre menő belső viták egy olyan közegben, amelynek tagjai – úgy gondolnánk – mégiscsak nagyrészt ugyanazt gondolják a világról.

Szerző: Réz Anna

Ön szerint melyek a legsürgetőbb problémák, amelyekkel kapcsolatban a magyar feminista mozgalomnak lépnie kellene? (Többet is választhat!)

A: Az Isztambuli Egyezmény ratifikálása a családon belüli erőszak áldozatainak védelmében.

B: Az államilag támogatott fogamzásgátlás bevezetése.

C: A Magyarországról embercsempészek által elhurcolt vagy a teljes anyagi kilátástalanság elől menekülő prostituáltak védelme.

D: Az alulfizetett női szakmák elismertségének növelése.

E: Fellépés az egyedülálló anyák egzisztenciális kiszolgáltatottsága ellen.

F: A szülészeti ellátás megreformálása; anyabarát protokollok bevetése.

G: Megakadályozni, hogy a feminista- és nőellenes kirohanásairól ismert Puzsér Róbert felszólalhasson egy Putyin-ellenes tüntetésen.

H: Megakadályozni, hogy Alok Vaid Menon performanszművész, aki egy mára már törölt Twitter-üzenetében relativizálta a kislányok elleni szexuális bűncselekményeket, felléphessen a Budapest Pride-on.

I: Fellépni a (Magyarországon praktikusan nem létező) transzaktivizmus ellen, mert az belső identitáskérdéssé teszi a „nőség” fogalmát, ezáltal meggátolja a nőket érő rendszerszintű igazságtalanságok megnevezését és megoldását.

J: Megállapítani, hogy Hercsel Adél interjúja Weiler Péterrel a puncs.hu portálról mennyiben járul hozzá a neoliberális neopatriarchátus megszilárdulásához.

K: Össztüzet zúdítani a pestisracok.hu kormánypropagandistájára, Jurák Katára, amiért népszerű blogposztjában kifejtette: a nőknek az az életfeladata, hogy meleg és meghitt családi tűzhelyet biztosítsanak szeretteik számára.

Tovább olvasom

Súlyemelés vagy balettóra? Amelyik jólesik!

2017. május 23. Üvegplafon

"Nem leszünk férfiak a nagy súllyal végzett edzésektől. Izmos nők leszünk. (...) Elég sok korlátozó, leértékelő hülyeséget hangoztattak már a nőkről ahhoz, hogy mi végre megtaláljuk a szabadságot, az egyéni útjainkat, és felszámoljuk ezeket."

Szerző: Gerle Éva, a csakazolvassa blog szerzője

Annak a gyakran hangoztatott intelemnek, hogy "a nők ne akarjanak férfiak lenni", van egy speciális, sporttal kapcsolatos változata. Eszerint a súlyzós edzés, a súlyemelés, a triatlon, az ultrafutás nem való nőknek, mert nem lágy. A nőknek a pilates, a tánc, a balett, a jóga való, ettől lesznek "kecsesek és nőiesen formásak". A súlyzók, a crossfit, a triatlon vagy a súlyemelés a férfiaké. Ne "akarj" túl izmos lenni, mert akkor... és kvázi fenyegetés, hogy túl száraz leszel, szögletes formáid lesznek, leáll a menstruációd, nem lehet gyereked...

18644552_1401570656578888_77112371_n.jpg

Tovább olvasom

Írónők és író nők

2017. május 18. Üvegplafon

"A „női irodalom” kifejezés hallatán a legtöbbeknek még mindig a lányregény, a románc, a szingliregény jut eszébe – csupa szupernépszerű műfaj, amelyek mégsem tudnak a felszentelt magasirodalom közelébe férkőzni." Réz Anna összeállítása írói stratégiákról és az írás terápiás hatásáról a nők életében.

Forrás: HVG Nők különszám, 2016 nyár

„Nem volt nálam Bemina mosogatószer, pedig csak azzal lehetett tökéletesen eltüntetni a hányás szagát, így meg kellett elégednem a közönséges szappannal. (…) A fogam már megmostam, és szájvízzel alaposan ki is öblögettem a szám, mégis orromban éreztem a szagot. Annak a szagát. De nem tudtam biztosan, hogy csak az orromban érzem-e, vagy belőlem árad, saját szagommá vált.” Ha Sofi Oksanen nem írja meg Sztálin tehenei című remekművét, ma sem lenne a leghalványabb fogalmam se arról, mit jelent valójában a bulimia – egy tipikusan nőket érintő betegség, amelyről pont olyan keveset tudunk, amilyen sokat beszélünk. A legtöbb sokat olvasó nőnek megvannak a hasonlóan meghatározó olvasmányélményei: női szerzők könyvei (az önsegítő írásoktól a memoárokon át a fifikás magasirodalomig), amelyek megdöbbentő, átütő pontossággal fogalmaznak meg valamit a női létezéssel kapcsolatban.

szecsi.jpg

Szécsi Noémi (fotó: Czimbal Gyula)

Tovább olvasom

A csecsemő sírt, sír, és sírni fog

2017. május 15. Üvegplafon

"Fogalmunk sincs róla, hogy a 10 000 évvel ezelőtti anyák mitől szenvedtek. Az akár halálos kimenetellel is járható szüléstől? A nem hűséges férjtől? A sorra betegeskedő és/vagy haló gyerekektől? A családon belüli erőszaktól? De még ha ezek nem is voltak problémák abban a szociokulturális térben, engem őszintén meglepne, ha az élet olyan békés és kiegyensúlyozott lett volna, mint a Kubinyi Enikő által lefestett világban." Szél Dávid pszichológus, az Apapara blog szerzője szerint hiba lenne visszasírnunk az ősközösségeket.

Kedves Olvasó, képzeld el, hogy szerető és odaadó férjeddel családalapításra adtátok a fejeteket, és csodálatos kilenc hónapot csináltatok végig. Minden vizsgálatra együtt mentetek el, majd ott, úgy és akkor szülöd meg gyerekedet ahol, ahogy és amikor csak szeretnéd. A férjed ezalatt is végig veled van, veled lélegzik, mellkasára teszi az újszülött babátokat, majd könnyekig hatódva nézi, ahogy gyereketek már rajtad keresi a táplálékot adó forrást. Egymásra mosolyogtok, és arra gondoltok, hogy ennél szebb dolog nincs is a földön. Ezt követően férjed elvágja a köldökzsinórt, te megszülöd a méhlepényt, majd fáradtan, remegő lábakkal, de sugárzó boldogsággal még órákat háborítatlanul együtt lehettek hármasban.

Tovább olvasom

A gyerekeink ősközösségben akarnak élni, mi pedig nem (válasz Réz Annának)

2017. május 11. Üvegplafon

"Én nem akarok ősközösségben élni, és mások sem, ezért szűnt meg. De az egy-két éveseink akarnak, és szenvednek, mire beleszoknak a mostani rendszerbe. Az anyák szenvednek, mert egyedül hagytuk őket a szocializálási feladattal. Hazugság, hogy ez könnyen megy." Dr. Kubinyi Enikő etológus írása arról, miért alkalmatlan a mostani családszerkezet arra, hogy kiegyensúlyozott anyaként kiegyensúlyozott gyerekeket neveljünk benne.

Kedves Olvasó, képzeld el, hogy a Kárpát-medencében élsz, tízezer évvel ezelőtt. Körülötted erdők és rétek, tele medvékkel és farkasokkal. A hideg tél ellen egy barlangba húzódsz a családoddal, a legerősebb férfiak kijárnak vadászni, a többiek a nyáron félretett munkával foglalkoznak, ruhákat javítanak, szárított húsból, gyümölcsből és magokból főznek valamit. 100-150 fős minden nagycsalád, a környékbeliek egymással laza kapcsolatot alkotnak, de időnként persze viták ébrednek a területhasználat miatt. Képzeld el azt is, hogy gyereket vársz. A szülésnél anyád, nagynénéd és nővéred segít, de ők is hallgatnak a bábára, aki hatvan éves korára több száz szülést látott már. A szülés nehéz volt, sok vért veszítettél, napokig nem tudsz felállni, pihenned kell. A gyerekedet nővéred szoptatja, akinek szintén van egy kislánya. Időnként azonban melledre teszi a te lányodat, hogy ne apadjon el a tejed és ne gyulladjon be a melled. A kislánya mellett persze nem tudja állandóan karban tartani az újszülöttet, amúgy is van sok dolga, ilyenkor mindig akad valaki, aki átveszi tőle a babát. Leginkább az unokahúgod rajong a kicsiért, ügyesen ringatja és dúdolgat neki. Ő még csak hét éves, az ujjai gyengék ahhoz, hogy átszúrja a tűvel a vastag bőröket, ezért elnézik neki, ha naphosszat babázik, addig is nyugton van.osbaba.jpeg

Tovább olvasom

A feministák azért büdösek, mert szőrösek

2017. május 09. puskaspanni

Interjú Rózsavölgyi Zsuzsa koreográfussal

Rózsavölgyi Zsuzsa a színpadon leplezetlenül tárja elénk természetes meztelenségét, testszőrzetét, szégyen nélkül beszél abortuszáról. Azért teszi, hogy megmutassa, nekünk sincs miért szégyenkeznünk.

Szerző: Puskás Panni

 

A színházi rendezői pálya mind a mai napig erősen férfiak által uralt. Mi a helyzet a koreográfusival?

A pálya elején sokkal több a női táncos. Például Bécsben minden évben van egy kurzus, ahol a diákok 95%-a nő, de a fesztiválokra meghívott koreográfusok 75%-a mégis férfi.

A táncosoknál is van üvegplafon?

Ma az iskolákban – és ez egy európai trend – sokkal több férfi tanárt keresnek. A finom, nőies mozgások nem túl divatosak. Anne Teresa De Keersmaeker egy régi darabjához csinált válogatást, amelyhez karcsú, légies alkatú táncosokat keresett, és azt mondta, hogy nagyon nehéz dolga volt. Ennek az oka, hogy egyre kevesebb nő tanít, és hogy elvárás a női táncosoktól, hogy ugyanolyan erővel tudjanak mozogni, mint a férfiak. Wim Vandekeybus például azzal robbant be, hogy az előadásaiban a nők sokkal erősebbek, harciasabbak voltak, mint a férfiak. Ez megingatta azt a hagyományt, amely szerint a nők csak finoman, lassan képesek táncolni. Most úgy látom, hogy emiatt kicsit a másik végletnél tartunk.

Azt nyilatkoztad egy interjúban, hogy a természetességről és a természetellenességről szeretnél beszélni a női test kapcsán. Mit jelent számodra a női testben a természetesség és a természetellenesség szembeállítása?

rozsavolgyi2.jpg

Természetellenesség minden, amit nem természetes úton próbálunk megváltoztatni a testünkön. A protein shaketől a mellimplantátumig elég széles a skála, de természetellenes az ülés is, hiszen az emberi test nem ülésre, hanem állásra és guggolásra lett felépítve.

Hogyan tud a természetesség-természetellenesség oppozíciója megfogalmazódni a színpadon a te látásmódodban?

Természetesen jelenek meg a színpadon: smink nélkül, a hajammal sem csinálok semmit, megnövesztettem az összes szőrömet is az előadás kedvéért. Úgy akarom megmutatni a testemet, ahogy az valójában kinéz.

A testszőrzet megmutatása szült a nézőkben valamiféle ellenérzést?

Láttam pár elborzadó arcot, de nem igazán jött erre utaló visszajelzés a közönség részéről. A saját viszonyom volt érdekes inkább ehhez az egészhez. Az olyan kijelentések, mint „a feministák azért büdösek, mert szőrösek” beleégnek egy kamaszlány agyába, és én ezt hallottam párszor tizenévesen. Mikor először elkezdett rajtam nőni a szőr, akkor gyorsan meg akartam szabadulni tőle, nehogy büdös legyek vagy feminista. Mikor a darab miatt el kellett kezdenem növeszteni a szőrömet, elmentem bikram jógára, és a leghátsó sorba álltam, nehogy észrevegyék a többiek. Akkor rájöttem, hogy nekem ezzel dolgom van: a színpadra simán ki merek állni meztelenül, szőrzettel, de egy jógastúdióban már sokkal nehezebben vállalom fel ezt.

És jutottál valamire saját magaddal?

Sokat fejleszt az önismeretemen. Forszíroztam magam, hogy akkor is el kell mennem jógázni, ha szégyellem magam. Mert ez a szégyen csak egy társadalmi konvenció következménye, csak tanult dolog, nem kell vele azonosulnom. Tulajdonképpen ezzel teszteltem magam, hogy mennyire vagyok szabad mások véleményétől.

Mit jelent az előadásod címe, az 1,7?

A termékenységi mutató átlagosan Európában. Állítólag az a társadalom, amelynek 1,7 alá esik a termékenységi mutatója, nem tudja visszatornázni a 2,1-re, amely szükséges ahhoz, hogy egy kultúra fennmaradjon. Szerintem ez most a legnagyobb konfliktus Európában éppen.

rozsavolgyi1.jpg

Vajon feladata egy nőnek, hogy gyereket szüljön, és életben tartsa az európai kultúrát?

Szerintem éppen az a probléma, hogy a világon sokan vagyunk. A földnek, az állatoknak, az élőlényeknek ugyanolyan joguk van itt élni, mint nekünk, és azzal, hogy túlszaporodunk, más fajoktól vesszük el a fennmaradás lehetőségét, ráadásul úgy, hogy meg sem próbálunk rájuk vigyázni. Ha azok az állatfajok, amelyek az elmúlt 50 évben kipusztultak emberi fajok lennének, akkor most óriási holokausztról beszélnénk. Ezért én inkább nem szülök, mert nem érzem jogosnak, hogy más élőlényektől vegyem el a helyet.

Az 1,7-ben azt pedzegetem, hogy mi, európai nők miért nem akarunk szülni. Én azért, mert sokan vagyunk, de rengeteg más ok is elképzelhető még: mert valaki dolgozni akar vagy szabad akar lenni, mert fél a szüléstől stb.

Hogy hogyan sérti meg a társadalom vagy a politika a női test integritását, arról az olvasóinknak vannak fogalmai. Sokkal inkább a te személyes tapasztalatod érdekelne a kérdésben. Tudsz-e olyan konkrét esetet mondani, amikor úgy érezted, határsértés történt?

Az abortuszomnál az orvos úgy viselkedett velem, mintha egy huszonéves kis hülye lennék, aki felelőtlenségből esett teherbe. Nyilván az nem sokat számít egy ilyen helyzetben, hogy a férfiak egyáltalán nem hajlandóak óvszert húzni, végül te vagy a hibás. Ez az abortusz nem azért viselt meg, mert hoztam egy döntést magammal kapcsolatban, hanem azért, mert mások ezt kétségbe vonták. Amikor beadták a méhszájtágító gyógyszert, akkor elkezdődtek a szülési fájdalmak, amelyek automatikusan beindítottak pszichológiai reakciókat. Abban a pillanatban fogtam fel, hogy ezt a gyereket el kell engednem. Amikor bementem az orvoshoz, akkor ő ezt az érzelmi folyamatot elvágta egy beszólással: „na, feküdjön föl az asztalra! Maga mit sír? Előbb kellett volna gondolkozni”. Fogalma sem volt róla, hogy nem megbántam a dolgot, hanem éppen elengedni próbáltam a bűntudatomat, amiért elvetetem a gyerekemet. Ez egy gyászfolyamat volt, ő pedig beletaposott a közepébe, és ez okozott érzelmi sokkot. Mikor az altatásból felébredtem, még mindig ugyanazt a sokkot éreztem, amit az orvos közvetlenül az altatás előtt okozott.

Amikor tablettás abortuszom volt Belgiumban, ott teljesen természetesen lezajlott ez a folyamat. Odaadták a tablettát, és hagyták, hogy azt csináljam, ami nekem jó.

rozsavolgyi3.jpg

Az előadás terápia volt számodra, hogy feldolgozd ezt a történetet?

A dühömet gondolattá, kifejezésekké akartam változtatni, amelyekkel rákérdezek arra, hogy miért kell nekünk ilyen társadalomban élni. Rájöttem, hogy a személyes történeteimből származó dühöm eredője az, hogy nem érzem magam szabadnak.

És sikerült valamennyit kiengedni így a dühödből?

A próbafolyamat segített, de mikor a színpadon állok, az már szakma. A téma és az egy éves kutatómunkám terápia volt, dühöngés, bazmegelés egy éven keresztül, el se akartam hinni, hogy még mindig ilyen világban élünk – ez adta az ihletet. De amikor előadás közben elmondom az abortusz-sztorijaimat, vagy hogy miért nem akarok szülni, akkor már előadó vagyok, olyankor megszűnök magánembernek lenni.

testkép, művészet, abortusz