Üvegplafon

Magyar nők a focipályán: mikor rúgnak labdába?

2016. július 14. Üvegplafon

Kopott gyep, öltöző és zuhanyzó sehol a láthatáron, összesen 0 forint állami, önkormányzati vagy szponzortámogatás, főállásban anyagfeltöltőként dolgozó sztárjátékosok – ez is része a magyar nemzeti futball-stratégiának. Legalábbis ha a játékosok – vegyünk egy nagy levegőt! – nők.

Szerző: Beszterczey Judit

Fennállásának egyik legszomorúbb vereségét szenvedte el a közelmúltban a magyar női labdarúgó-válogatott. Nem kevesebb, mint 12 gólt kaptak a németektől a magyar lányok az őszi Eb-selejtezőn. Amazonjaink öt védővel és négy védekező középpályással álltak fel a hallei stadionban, de még így is kevésnek bizonyultak a német attakkal szemben. Bár világszerte egyre komolyabban veszik a profi női labdarúgást, Magyarországon – a közismert futball stratégia ellenére – mellőzik a női focistákat. Vajon miért?

Edzés a magyar ugaron

Budapest egyik központi kerületében vagyunk, mégis hosszú és kietlen földutakon bandukolunk a Salgótarjáni úton, az MTK női labdarúgói edzése után kutatva. A Hidegkuti Nándor Stadionba mintha egy óriás harapott volna bele, komoly hiányérzetünk támad a ledózerolt épület láttán. Mögötte a BKV Előre Stadion emelkedik a maga szocreál valóságában, ám mi még mindig nem találjuk a focista lányokat. Fél óra ide-oda kóválygást és egyre tanácstalanabb kérdezősködést követően egy vasúti gátra visz utunk, s végül sikerül megtalálnunk az éppen edzést tartó MTK női labdarúgó-csapatát. Kulturált öltöző vagy zuhanyzó a láthatáron sincs, és a gyep is meglehetősen kopottas. A magyar női labdarúgás legnagyobb fenoménje, Pádár Anita éppen a lányokkal együtt a kaput viszi a helyére, majd társnőivel együtt a felállított bóják között zsonglőrködik a labdával.mtk-noi-csapat-650x4332.jpg

Az MTK női labdarúgó csapata

Felsorolni is nehéz a női Puskás Öcsiként emlegetett „Pancsa” eredményeit: válogatottsági rekorder, sorozatban tizenhétszeres bajnoki gólkirály, minden idők legeredményesebb magyar női labdarúgója. A 37 éves Pádár Anita 20 év után idén adta vissza a válogatott mezt, ám a 125-szörös válogatott mégsem búcsúzott el a labdától, hiszen az MTK-ban továbbra is számítanak rá. Így Anita továbbra is megcsillogtatja legendás lövéseit a mérkőzéseken, és hetente ötször részt vesz az edzésen. Mivel Magyarországon egyetlen hivatásos női labdarúgó sincs, ezért társaihoz hasonlóan a királynő is lehúzza a maga napi nyolc óráját, s csak ez után hódolhat a szenvedélyének. Anita nappal anyagbeszerzőként keresi meg a betevőt. Míg a férfi magyar labdarúgók busás fizetéseket tehetnek zsebre, női társaik amatőrök, kizárólag a játék szeretete miatt futnak a labda után, természetesen munkaidő után. Ám mindez egyáltalán nem látszik meg eltökéltségükön és motiváltságukon.

padar_anita.jpgPádár Anita

A Magyar Testgyakorlók Köre 2002-ben hozta létre női csapatát, és még abban az évben ki is harcolták az első osztályú tagságot. Ahogy az lenni szokott, a bajnoki serleg itt is a kékeknél vagy a szomszédos kerületi zöld-fehéreknél landol. Bár az idei örökrangadót szeptemberben a Fradi nyerte meg, a BKV stadionban tartott mérkőzésen az MTK lányai is tisztesen helyt álltak. Az MTK kispadján 2013 óta Medgyes Péter foglal helyet, a vezetőedző két év alatt a bajnokságot és a Magyar Kupát is megnyerte a csapattal. Medgyes Péter arra vágyik, hogy minél több lányt érdekeljen itthon is a női labdarúgás. A szakember ugyanakkor úgy érzi, a nőilabdarúgó-edzőket még mindig nem kezelik a helyükön. „Sokan megpróbálják összehasonlítani a női és férfi labdarúgást, ami szerintem felesleges butaság, igaz mindkét esetben labdarúgásról beszélünk, viszont teljesen más alapokból, feltételrendszerből és főleg más adottságokból kell hogy kiinduljunk!” A szaktekintély szerint mégis totális illúzió, hogy bármelyik magyar női labdarúgó akár évtizedeken belül olyan megbecsültségre tegyen szert, mint az itthoni férfiak. „Semmilyen feltétel nem adott az európai színvonalhoz. Itthon még rengeteg idő, energia és pénz kell ahhoz, hogy a magyar mezőny kinevelje azokat a női csapatokat és játékosokat, akikre kíváncsi a média és a szponzorok. Igaz, az utóbbi egy-két évben valami elkezdődött, többet foglalkoznak a lányokkal a tévében, ám tíz emberből tíz nem is hallott még a női labdarúgásról. A magyar társadalom egyszerűen képtelen összerakni fejben a labdarúgást és a nőket.”

 Tény, hogy a magyar női labdarúgó mérkőzéseket egy-két üdítő kivételtől eltekintve egyáltalán nem tűzi műsorra a televízió. Egy-egy megmérettetésre két-háromszáz ember kíváncsi, többségük a játékos rokonságából vagy baráti köréből kerül ki. Ameddig a női mérkőzések ennyire alullátogatottak, a támogatók, reklámozók sem látnak túl nagy fantáziát a szponzorációban. Noha a magyar női labdarúgásban rengeteg fantázia van, jelenleg kizárólag szent fanatikusok állnak az ügy mögött. Ilyen például az MTK támogatója, a Stadler Rail vezérigazgatója, Dunai Zoltán, aki megszállottan szereti a magyar női focit.

Egyetlen fillért sem értek

A fanatizmusról és a környezet közönyéről hetekig tudna mesélni a Dorogi Diófa immár egykori vezetője. Klotz Tamás új csapatával egyértelműen értéket teremtett a kisvárosban, ahol mindez csak keveseket érdekelt. „Úgy érzem magam, mint akit elhagyott a szerelme. A lányoknak és nekem is a foci a szerelem.” A sportember tavaly előtt olyan bravúrt vitt véghez, amiről még álmodni sem mert: NB I-be juttatta a dorogi nőket, ám – hatalmas meglepetésre – júliusban kénytelenek voltak lemondani az elsőosztályú szereplésről, majd a csapat gyakorlatilag megszűnt létezni. Mivel senki sem adott egy fillért sem, az NB I-es dorogi nők egyik osztályban sem tudtak elindulni. „Órák hosszat ültem a számítógép felett, és férfi létemre potyogtak a könnyeim. De muszáj volt megnyomni az Entert, elment a levél azzal, hogy mégis képtelenek vagyunk elindulni a bajnokságban. Mondjuk ki: jelenleg Magyarországon egyetlen fillért sem ér egy első osztályú női csapat. Én az utolsó utáni percig bíztam abban, hogy megmenthetőek vagyunk, valaki végül mégis támogatni fog bennünket.  Nem így lett.” Az egykori játékvezető 2006 januárjában építette fel a dorogi női csapatot. „Kezdetben a lányok azt se tudták, mi a les, de elhatároztuk, hogy komolyan vesszük a labdarúgást. Ott tettek keresztbe, ahol lehetett. Mivel a fiúk nem engedtek fel a városi pályára, néha olyan göröngyös gyepen edzettek a csajok, hogy még a tehénnek is kitört volna rajta a lába. Hol öltözőért, hol edzési lehetőségért kellett kunyerálnunk. A lányok viszont nem adták fel, összehozta őket a játék szeretete. Munka után hazamentek, megfőztek, kitakarítottak, majd edzésen mozogtak egy jót. Ugyanakkor ezek az amatőr színekben játszó nők sokkal több alázatot mutattak a pályán, mint azok a hivatásos férfi labdarúgók, akik ugyan nyolcvanezres cipőben mennek edzeni, viszont képtelenek három egyenest rúgni a labdába.”

dorogi_diofa.jpg

Dorogi Diófa

 A Dorogi Diófa számára az önkormányzati választásokat követően elapadtak a támogatások. Míg 2013-ban és 2014-ben még hajlandóak volt segíteni a női focit, idén már egy fillért sem kaptak a városvezetéstől.  Mindezek ellenére a tavaszi szezont még kihúzta valahogy a Diófa.  „Dorogon a mai napig nem történt meg a rendszerváltás, sajnos a város vezetői nem sportcentrikusak. Amíg szükségük volt ránk, támogattak, majd amikor már nem volt szükség a szavazatokra és a szimpátiára, akkor elfelejtettek. Sajnos bennünket is ejtettek, így zéró támogatás után bezártuk a kaput. Ennyi volt Dorogon a női foci.”

Nők a tizenegyes csapdájában

Az év női labdarúgójának választották 2007-ben Paraoánu Arankát, aki 83 mérkőzéssel a magyar női válogatott csúcstartója volt, egészen Pádár Anita 2011-es trónfosztásáig. A sportolónő már gyerekkorában együtt rúgta a bőrt a fiúkkal, később pedig egy miskolci focifarsangon határozta el, labdarúgó lesz. Kisvártatva az akkor 14 éves lány a László Kórház női csapatánál, az egészségügyi intézmény mögötti elhanyagolt földes pályán készült. Néhány év múlva, a magyar válogatott színeiben még így is legyőzték például Ausztriát, Svájcot, 2001-ben pedig Szlovénia ellen 11 gólt gurítottak egy nemzetközi tornán. „A németek ellen pedig akkoriban a tisztes helytállás volt a cél, és nem aláztak meg bennünket gólzáporokkal. A kívülállók csak mosolyognak ezen a hozzáálláson, de aki egy kicsit is ismeri a magyar női focit, tudja, mi a realitás. Rohadt dolog ez, mert a támogatók először eredményeket akarnak látni, s utána adnának csak pénzt. Pénz nélkül azonban képtelenség eredményeket produkálni. Ráadásul arra sincs semmi garancia, hogy egy komolyabb tőkeinjekciót követően néhány éven belül már az Eb-re is kijutna a női válogatott.” A sportoló szerint kizárólag Közép-Európában, így Magyarországon van szó női- és férfi labdarúgásról, a rendkívül sikeres skandináv labdarúgó akadémiákon nemre való tekintet nélkül képzik a legkisebbeket.  Márpedig ez a szemlélet volna követendő: közösen képezni a fiúkat a lányokkal.

paraoanu.jpg

Paraoánu Aranka

„Korábban rendre kineveztek valakit, akinek fogalma sem volt a női labdarúgásról. Jelenleg viszont egykori csapattársnőm, Markó Edina személyében női szövetségi kapitánya van a magyar női labdarúgó-válogatottnak, és az utánpótlásképzésben is dolgoznak már női edzők.  Ám mindez még édeskevés, hiszen míg a női kézilabda tele van követendő bálványokkal, a női labdarúgásban egyetlen példaképet sem tudunk felmutatni a fiatal lányok számára.” A játékosnő pályafutásának egyik legszebb időszakát a legendás Feminánál élte át. Az 1970-ben alapított FC Femina a legrégebbi női labdarúgó csapat, fénykorában Európa legjobb 16 női klubja között volt.  Aranka hat éve adta vissza a mezt, majd teljesen szakított a labdarúgás világával, manapság pedig – Pádár Anitához hasonlóan – éli az anyagbeszerzők nyugodt hétköznapjait. „Személyes pech, hogy ide születtem, így nem tudtam összefocizni egy autó vagy egy ház árát. Magyarországon ez senkinek se sikerül.”

Magyar csajok a csúcson

Két magyar származású női labdarúgónőnek is sikerült az Németországban, ami az itthoni társnőknek aligha. Az FFC Frankfurt játékosát, Marozsán Dzsennifert tavaly az Európai Labdarúgó Szövetség az Év játékosa címre jelölte. Az MTK egykori labdarúgónője, Jakabfi Zsanett pedig immár a Wolfsburg színeiben tavaly Bajnokok Ligája győztes lett. Marozsán és Jakabfi kérdésünkre egyaránt Puskás Öcsi klasszikus bon-motját idézték fel: nagy pénz, nagy foci…

„Wolfsburgban sem életbiztosítás a labdarúgás, éppen ezért privát szakmát is tanultam. Mégis, Németországban teljesen más a női foci presztízse, társadalmi elfogadottsága. A Wolsfsburg jelenleg a világ legjobb női csapata, s mindannyian rendkívül motiváltak vagyunk, hogy ide tartozhatunk” – meséli a 25 éves játékos, aki hat éve tartozik a német csapathoz. „Annak idején 48 kilósan mentem ki, mára fizikailag és mentálisan is rendkívül felerősödtem. Ugyan a női csapat tagjai is dolgoznak, hiszen napi négy órában látunk el feladatokat a Wolfsburgnál, kényelmesen megélek a labdarúgói fizetésből. A csapatom érzelmileg, pedagógiailag és bizony anyagilag is rengeteget tesz a lányokért, így van mire elvárniuk a teljesítményt.” Zsanett teljesen révbe ért, amióta a Wolfsburgnál játszhat, hiszen tanulmányai befejeztével kizárólag a labdarúgásra koncentrál, és azért küzd, hogy a legjobbak közül is kiemelkedjen.

jakabfi.jpg

Jakabfi Zsanett

Teljesen más a helyzete a világklasszis Marozsán Dzsenifernek, hiszen az egykor magyar válogatott labdarúgó Marozsán János lánya négy éves korában került Németországba. Dzsenifer ugyanakkor büszke magyar gyökereire, és örömmel követné itthoni sporttársnői meccseit. Erre azonban jelen pillanatban – közvetítés híján – nincs lehetősége. „Ahogy hiba a női és a férfi labdarúgást összehasonlítani, úgy felesleges frusztrációt okoz a német és a magyar női foci összevetése” – állítja az FC Frankfurt világklasszisa. „A Német Labdarúgó Szövetség példaértékű a nők támogatásában. Rengeteget áldoznak a klubcsapatok és a válogatott támogatására, és az utánpótlás alap sorsa is biztos lábakon áll” – meséli Dzsenifer, aki szerint a szurkolói kultúra is sokkal fejlettebb odakinn. „Rengeteg néző látogatja a női meccseket. Válogatott mérkőzéseken akár ötvenezren szurkolnak nekünk, a Bajnokok Ligája döntőn hatvanezer volt a nézőszám, a világbajnokságon pedig több millió ember volt arra kíváncsi, mit érnek a női labdarúgók.”

Győzelemfüggő magyarok

A korábbi válogatott csatár, Kiss László mindent tud az itthoni női fociról, hiszen két éven át a magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt, az FC Feminát pedig 11 éven át vitte sikerre.  Az MLSZ egyik szakmai vezetője szerint hatalmas tévedés, hogy mi, magyarok sportszerető nép vagyunk. Nálunk kizárólag a győzelem számít. „Ha úszó nyer, akkor a magyar ember az úszást szereti. Ha a vízilabdáé az arany, akkor a vízilabdát imádjuk. Emlékezzünk Görbicz Anita esetére, aki azonnal kiesett a rajongók piksziséből, mihelyst bejelentette, gyereket merészel szülni. Ebben az országban senki sem becsüli például a női labdarúgás sportértékét: ezek a lányok még munka után magukra öltik a mezt, s ha törik, ha szakad, de meghalnak a pályán.”

A sportszakértő az osztrák és a skandináv példát tartaná üdvösnek. „Testközelből tanulmányoztam, miképp csinálják odakinn. Tőlünk néhány száz kilométerre Sankt Pöltenben található a női labdarúgás központja. A helyi regionális labdarúgó akadémia hétfőtől péntekig iskolai alapokon nyugszik. A legkiemelkedőbb tizenévesek a komplexum gimnáziumában vagy szakképzőjében tanulhatnak, délután pedig edzéseken és bajnokságokon vesznek részt. A lányokat szigorúan rostálják, és csakis annyit vesznek fel, ahány tehetséget találnak. Kiss László hangsúlyozza: a közelmúltban itthon is megkezdődött a nő akadémiák és tehetségközpontok létrehozása, továbbá a magyar válogatottnál is elérték, hogy szinte csakis nők dolgoznak körülöttük.

A skandináv országokban bár amatőr státuszban vannak a felnőtt női labdarúgók, komoly motiváló tényezőik vannak. A legkiemelkedőbbek lakhatási- és útiköltség-térítést kapnak, sőt, akár az egyetemi tandíjukba is beszáll a kinti labdarúgó-szövetség. Miután érdekeltté teszik őket a továbbtanulásban, a sportkarriert követően képesek folytatni az életüket, s nem tartanak majd ott, ahol a part szakad. A labdarúgó-szakember ugyanakkor az MLSZ pozitív döntéseire is felhívja a figyelmet.

 „Válogatott szinten immár számíthatnak némi anyagi juttatásra a lányok, és néhány éve nők foglalnak helyet a női szakági bizottságokban, a magyar kupadöntőt pedig sikerült a Duna TV képernyőjére vinni. Egyesség született a sportnapilappal, hogy hetente külön oldalakon foglalkoznak a női labdarúgással, ráadásul az MLSZ határozata értelmében immár valamennyi elsőosztályú női egyesületnek utánpótlás csapatról is gondoskodnia kell. Komoly anyagi források állnak rendelkezésre a csapatoknak az MLSZ segítségével.

Aki jól meg tudja, akarja szervezni saját utánpótlását, az nagyon komoly anyagi segítséget kaphat. Véleményem szerint az egyesületi életet kellene felpezsdíteni. Hatalmas előrelépésnek tartom ugyanakkor, hogy immár minden férfi NB-I-s és NB-II-s egyesületnek is kell női csapatot indítani.”

A labdarúgó-szakember úgy látja, világszerte egyre nagyobb divat párban járni a labdarúgó-mérkőzésekre.

„Mivel egyre több női néző foglal helyet a kilátókon, új reklámcélcsoport kezd feltűnni a focimeccsek nézőközönségében. Azonban még az MLSZ sem mindenható, ha az egyszeri magyar szülő automatikusan ritmikus sportgimnasztikára íratja be a kislányát.” A patinás Femina korábbi vezetőedzője annak is megpróbált utánajárni, vajon mi motiválja a magyar nőket arra, hogy a labdát kergessék. Miután az arra fogékony labdarúgónők anonim kérdőíveket töltöttek ki, érdekes eredmények derültek ki. Kiderült, ezek a nők korábban nem tartoztak sehová, a játék szeretete mellett a csapatszellem a legfőbb motivációjuk.

 

 

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!