Üvegplafon

Akkor én most rossz anya vagyok?

2016. április 11. Üvegplafon

 

Kevés életszakaszt övez olyan mértékű általános érdeklődés, mint az anyaságot. Ugyan a gyerekvállalás a párok életének egyik legszemélyesebb eseménye, valószínűleg számos ezzel ellentétes történetet tudna mesélni bárki, aki ment már nagy terhespocakkal társaságba, vagy tolt már végig babakocsit játszótéren. Az anyaságról ugyanis szinte mindenkinek megvan a véleménye. Bizonyos élethelyzetekben a társadalom egy része mintha kényszert érezne arra, hogy minden érintett előtt látványosan lebegtesse a közösség által kanonizált Jó Anya képét — és a Jó Anya boldog, önzetlen, türelmes, ereje végtelen. A Jó Anya másfél óra alvás után is lelkesen főzi az egészséges biopürét, a lakása csillog-villog, fejből tudja a vonatkozó szakirodalmat, és mindezt egy pillanatig sem érzi tehernek, hiszen minden gyermekével töltött perc földöntúli boldogságot okoz számára. 

Szerző: Cseh Katka, nőgyógyász rezidens

Felvenni a versenyt a Jó Anyával valószínűleg mindenkinek nagy terhet jelent, de vannak nők, akik a szülést követően egyenesen azzal szembesülnek, hogy az elvárt elsöprő boldogság helyett csupán szorongást, terhet és félelmet éreznek. A Jó Anya által dominált közbeszéd mellett nagyon nehéz helyzetben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy nem hogy Jó Anyák nem lesznek sosem, hanem egyenesen azt érzik, hogy alkalmatlanok az anyaságra, és életük hibáját követték el akkor, amikor abbahagyták a védekezést és beleálltak a „gyerekprojektbe”.

Lehet-e arról beszélni, hogy valakit az újszülöttjére nézve nem a felhőtlen boldogság és a mindent elsöprő törődési vágy önt el, hanem éppen ellenkezőleg, csupán hidegséget és távolságot érez? Mi van akkor, ha valaki csak arra vágyik, hogy reggel bekucorodjon a sarokba, a fejére húzza a takaróját, és elfelejtse, hogy mi zajlik a körülötte lévő világban, ha nem érdekli, hogy éhes-e a gyerek, hogy mocskos-e a lakás, vagy hogy pelenkát kell-e cserélni?

Ha ezekről a kérdésekről bármelyik női magazin kommentelőinek a véleményét kérnénk ki, akkor valószínűleg borítékolható lenne a válasz. Az ilyen nem anya, a társadalom szégyene, kövezzük meg legalábbis virtuálisan, a holttestét pedig köpjük le és dobjuk a Dunába. Sajnos még mindig bántóan kevesen vannak tisztában azzal, hogy a fent felsorolt panaszok nem a véglegesen borzalmas emberré változás egyértelmű jelei, hanem egy megdöbbentően gyakori betegség, a szülés utáni depresszió tünetei. Számos kutatási eredmény mutatja, hogy az időben felállított orvosi diagnózis és a rendelkezésre álló hatékony terápiás lehetőségek alkalmazása jelentős javulást tudnak elérni a panaszok enyhítése, az életminőség növelése, és a szülő-gyerek kapcsolat javítása terén.

depression.jpg

Ahhoz azonban, hogy minél több emberhez eljusson a szükséges segítség, fontos lenne, ha minél többen megismernék a probléma lényegét. Kevesen tudják, hogy a szülés utáni depresszió a legsűrűbben előforduló anyai betegség. Kutatások alapján a szülést követő egy évben az összes szülés 10-15 százalékában alakul ki. Ha ezt kontextusba szeretnénk helyezni, Magyarországon 2015-ben 91700 gyermek született, így jó eséllyel jelenleg is körülbelül tízezer magyar nő küzd a gyötrő panaszokkal. Közülük a legtöbben nem hogy semmilyen orvosi segítséget sem kapnak, de még az sem tudatosul bennük, hogy ők tulajdonképpen nem rossz emberek, hanem egyszerűen csak egy betegséggel küzdenek.

Ugyan a szülést kísérő komoly hormonális és életmódbeli változások egy bizonyos mértékig mindenkit megviselnek, és az első hetekben tapasztalt hangulatingadozások, a néha-néha beköszönő szorongásos periódusok, illetve a korábban a menstruációt megelőző hisztirohamok természetes jelenségnek számítanak ebben az időszakban, amennyiben a panaszok sűrűsödnek és állandósulnak, akkor érdemes komolyabban odafigyelni és orvosi segítséget kérni.

A kezeletlen betegség komoly életminőségromlással, esetenként életveszélyes komplikációkkal járhat, és súlyosan befolyásolhatja az újszülött fejlődését és az anya-gyerek kapcsolat kialakulását.

 A panaszok nem minden esetben jelentkeznek közvetlenül a szülést követően, a betegség az első fél évben gyakorlatilag bármikor kifejlődhet. Az esetek több mint felében a tünetek hosszú hónapokig, néha évekig is fennállnak, de előfordulnak olyan esetek is, amikor a betegség állandósul, és klinikai depresszióvá alakul át. 

Jó, de ha ez ilyen gyakori, akkor hogyhogy nem lehet ezt a betegséget jobban kezelni?

Na ez egy szuper kérdés. Az egészségügyi rendszer felelőssége mindenképpen óriási: egy egészséges fiatal felnőtt életében a gyerekvállalást követő hónapok azok, amikor a legsűrűbben kell orvoshoz fordulni: a nőgyógyász, a háziorvos, a védőnő, illetve később a gyerekorvos a különböző kötelező vizsgálatok miatt folyamatosan kapcsolatban van a kismamákkal. A terhességet kísérő pszichés panaszok diagnosztizálása ennek ellenére bántóan alacsony.

depresssion2.jpg

Az sem segít, hogy a Jó Anya idealizált képe sokszor olyan mértékű nyomást helyez a kismamákra, hogy a szégyen, és a közösség lenézésétől való félelem megakadályozza, hogy egyáltalán maguknak beismerjék, hogy baj van, és különösen azt, hogy bárkinek beszéljenek erről. Sok nyugati országban a terhesgondozás kötelező része a szülés utáni depresszió szűrése, és a veszélyben lévő nők szakemberhez irányítása, de sajnos a magyar rendszerben valamilyen szakmai protokoll kialakítása eddig még igény szinten sem fogalmazódott meg. Ez tipikusan olyan területnek számít, ami a szakmák között lebeg: a szülészeknek túlságosan pszichológia, a pszichiátereknek túlságosan szülészet, a gyerekorvosokkal meg gyakorlatilag senki nem beszél arról, hogy esetleg a szülőkre is oda kellene figyelni.

Oké, akkor milyen tünetekre kellene figyelni?

A szülés utáni depressziónagyon összetett betegség, ami nagyon sok különböző tünet képében jelenhet meg. A páciensek leggyakoribb panaszai közé tartozik az alvási tulajdonságok teljes felborulása: súlyos aluszékonyság, vagy pont a teljes álmatlanság, étvágybeli megingások, tartós szomorúság, gyakori sírás, koncentrációs zavarok és extrém fáradtság. Emellett ijesztőbb tünetek is jelentkezhetnek: vannak, akik indokolatlan haragot éreznek az újszülött vagy más családtagok iránt, úgy érzik, hogy képtelenek szeretni gyereküket, vagy pont attól rettegnek, hogy nem tudják ellátni, és félnek, hogy az ő hibájuk miatt súlyos baja esik az újszülöttnek. Jelentkezhetnek korábban nem tapasztalt szorongáshullámok, pánikrohamok, illetve megjelenhet a teljes érzelmi kiüresedés és a cselekvőképtelenségig fokozódó nihil állapota is. Ha bárki ezekhez hasonló panaszokat tapasztal saját magán, akkor mindenképpen érdemes orvosi segítséget kérni.

A betegség jellegéből adódóan azonban a környezet támogató szerepe a szokásosnál jobban felértékelődik. Borzasztóan fontos, hogy figyeljünk szeretteinkre, a problémáikat tényleg komolyan vegyük, ne kezeljük egyszerű hisztiként vagy kényeskedésként, a “szedd már össze magad” mondatot pedig egy életre felejtsük el.

 

Szóval mit tudok tenni hogy ezt elkerüljem?

A szülés utáni depresszió kialakulásának pontos okai mind a mai napig nem tisztázottak teljes mértékben. A korábban is jelentkező pszichés panaszok és a rossznak értékelt társadalmi és anyagi helyzet egyértelműen a betegség hajlamosító tényezőinek tűnnek. Számos kutató adatai alapján emellett a klinikai tünetek gyakrabban jelentkeznek azoknál a nőknél, akik úgy ítélik meg, hogy terhességük során nem kapták meg a szükséges támogatást, akik bizonytalanok a párkapcsolatukban, illetve akik általános önbizalomhiánnyal küzdenek.

Emellett kutatások utalnak arra is, hogy a szülés utáni depresszió gyakrabban fordul elő azoknál a kismamáknál, akik úgy ítélték meg, hogy környezetük kimondottan sulykolta a szoptatás fontosságát, de ennek ellenére ők erre valamilyen okból nem voltak képesek.

Azok a nők is hátrányt szenvedtek, akiknél az orvosok és ismerősök kimondottan erőszakosan emelték ki bármelyik szülési mód (hüvelyi szülés vagy császármetszés) fontosságát, azonban a körülmények úgy alakultak, hogy mégis a másik megoldásra került sor.

 Ezek az eredmények tisztán mutatják, hogy a támogató, pozitív környezet, illetve a kellő figyelmességgel rendelkező orvosi támogatás sokat tehet azért, hogy csökkentsék a betegség kialakulásának valószínűségét. Természetesen bizonyos külső, főként anyagi jellegű tényezők sokszor adottságnak számítanak, azonban a kismamát körülvevő közeg hozzáállása jelentheti azt a támogatást, amellyel a legkomolyabb problémákat lehet elkerülni. Le kellene szokni arról, hogy erőszakosan uniformizálni próbálunk élethelyzeteket, és rá kellene jönni arra, hogy saját véleményünk egyetlen helyes megoldásként való beállítása legtöbbször nem segítség, hanem egyenesen káros. Leginkább pedig egy életre el kellene felejteni a Jó Anyát.

Ha fenti tüneteket, vagy a depresszió bármilyen más tünetét észlelitek magatokan, forduljatok első körben a háziorvostokhoz, aki beutal, tovább irányít a megfelelő szakemberhez. Ezekre a problémákra van megoldás.

depresszió, elvárás, szülés, kismama, társadalom, egészségügy, szülés utáni depresszió

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!