Üvegplafon

Palvin Barbara és a mi testünk

2016. március 02. Üvegplafon

Nemrég egy esküvőn voltam, amin a tágabb ismeretségi körömből sok olyan ember vett részt, akiket kamaszkorom óta ismerek. Ahogy elnézelődtem, nem is az tűnt fel, hogy mennyit változtunk – annyira azért még nem vagyunk öregek! –, hanem hogy alig van közöttük olyan, akinek a teste ne ment volna át drasztikus változásokon az elmúlt bő másfél évtizedben. Híztunk és fogytunk; voltunk betegek és egészségesek – így az a kép, ami az esküvőn fogadott, nem több, mint esetleges lenyomata az adott pillanatnak.

Szerző: Réz Anna

Valamiért ez az emlék ötlött fel bennem, miközben Palvin Barbara állítólag sokat vitatott fotósorozatát nézegettem. Nemnemnemnemnem, most nem lesz szó a trollokról. Meg arról sem, hogy a pokol felé vezető út testszégyenítő kommentekkel van kikövezve (pedig tényleg!). Arról sem nyitok vitát, hogy vajon lehet-e egészséges életet élni 32-es konfekcióméret fölött – van épp elég baromarcú, aki erről szeretne beszélgetni.

Számomra ezek a képek egészen másról szólnak: arról, hogy az ember teste folyamatos változásban van. Ahogyan Palvin megejtő egyszerűséggel kimondta: „nem vagyok már olyan vékony, mint 18 éves koromban”. Na ja, ezzel a legtöbben így volnánk.

barbara-palvin-2016-photo-sports-illustrated-x160011_tk5_0552-rawwmfinal1920.jpg

És nem csak a korról van szó (bár nagyon is szó van a korról). Ha Palvin Barbarához hasonlóan elmúltunk már 18 évesek, akkor minden valószínűség szerint a testi változások számtalan formáját megtapasztalhattuk a kortársaink között. Láttuk a barátnőnket beragyásodni egy rosszul megválasztott fogamzásgátlótól; egy másikat belefogyni a 12 órás multis munkanapokba; láttunk randa szakításokat 10-15 kiló plusszal/mínusszal – majd láttuk, ahogy ezek nyomtalanul eltűnnek a következő boldog kapcsolatban. Az egyik haverunk a kardióra csúszott rá; a másik belepohosodott a céges traktákba. Láttunk szülés után megmaradt pocakokat; a közeli barátnőnket hónapokig gipszben bicegni; egy harmadikat, aki a cukorbeteg diétájától fogyott a felére. És ha, ó irgalom, esetleg már 30 évesek is elmúltunk volna, akkor nagy valószínűséggel láttunk egy, a szívünknek nagyon kedves nőt parókában, mellműtétre várva…

Ha Palvin teste valóban megváltozott, az egyetlen dolgot mond el: hogy ember, ergó változik, szemtelenül fittyet hányva a random twitteres arcok felszólításainak. Palvin képein elidőzve azon morfondíroztam, milyen szép világ lenne az, amelyikben a modellek velünk maradnak nagykamasz koruktól kezdve egészen a nyugdíjas éveikig, ezzel azt sugallva: mi magunk maradhatunk önazonosak testi változásaink mellett és ellenében is. És nem, ez nem a „mindenki szép” ostoba mantrája, csupán annak belátása, hogy az élet, amit élünk, számtalan, sokszor kiszámíthatatlan és esetleges módon hagyja rajta nyomát a testünkön – hol visszafordíthatóan, hol visszafordíthatatlanul. És hogy mindezen változások ellenére maradunk, akik voltunk. Mert a testünk nem mi vagyunk.

 

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!