Üvegplafon

Szembenézni a szerepeinkkel

2015. október 19. Üvegplafon

Legyen szó gurukról, coachokról, trénerekről vagy pszichológusokról, a magyar segítőszakma látványosan keveset használ fel a társadalmi nemi szerepek kutatásának eddigi eredményeiből. Borsfay Krisztina és Molnár Erika a pszichodráma területén lépték át a Rubikont: olyan önismereti csoportot indítottak, amely kifejezetten törekszik rá, hogy tágabb társadalmi keretbe helyezze az egyén problémáit, és a nemi szerepeinkkel kapcsolatos tudatosság növelésével segítse a csoport tagjait konkrét problémáik megoldásában.

Szerző: Réz Anna

Fotó: Hortobágyi Csilla

RA: Hogyan indult a közös munka?

ME: A pszichodráma arra az elvre épül, hogy a kliens odajön hozzánk egy problémával, amelyet mi a pszichodráma módszereivel korrigálunk. Van például egy szülői szeretet- és odafigyeléshiány, amellyel az illető küzd, és amelyet mi egy korábbi fejlődési szintre visszatérve igyekszünk pótolni. A pszichodráma hagyományos módszertana szerint ezen a ponton a munkánk véget ért: már csak az van hátra, hogy az illető megpróbálja hasznosítani ezt a megélést a „kinti” életében.

11703505_10206931224592830_1688972439592469085_o.jpg

Amikor 5-6 éve elkezdtem csoportot vezetni, nagyon sokszor azt vettem észre, hogy hiába történt meg a pszichodráma keretei között ez a korrekció, utána a társadalmi közeg ellehetetlenítette, hogy a csoporttag a velünk megélt tudását „kint” is megélje. Jött például valaki, aki szexuális vagy családon belüli bántalmazás áldozatává vált – de hiába történt meg a csoportban a katarzis és a trauma feldolgozása, egy olyan világban, amelyben áldozathibáztatás van, amelyben látencia van, ez az élmény többé már nem, vagy csak korlátokkal volt számára átélhető. Vagy jön egy férfi, aki egy túlterhelt, odafigyelni képtelen anya emléke miatt fél és haragszik a nőkre. De hiába kapja meg az elmaradt szeretetet a pszichodrámás játék  során, és hiába bocsát meg az anyjának egyéni szinten – ha nem érti meg, hogy miért volt az anyja olyan végtelenül kimerült és kizsigerelt, akkor a haragja a többi nő felé továbbra is megmarad. Főleg, ha a mindennapokban azt az üzenetet kapja a társadalomtól, hogy az ideális anya minden körülmények között szerető és odafigyelő.  

Csoportvezetőként túl sokszor kerültem szembe ezzel a problémával, végül több éves tapasztalattal a hátam mögött, tavaly kristályosodott ki bennem a módszertani változtatás szükségessége. Ekkor kerestem meg Krisztát, akivel elindítottuk az első csoportot.

BK: A mi csoportunk abban különbözik a többitől, hogy kifejezetten bátorítjuk a gender-szempontok megjelenését. Ez rengeteg dolog lehet: a nemi szerepek megélése és az ezzel kapcsolatos feszültségek, frusztrációk vagy épp megvalósítatlan vágyak; de ide tartoznak a nemi identitással és szexuális orientációval kapcsolatos kérdések, problémák is.

A célunk elsősorban az, hogy átadjunk egyfajta tudatosságot a társadalmi nemi szerepekkel kapcsolatban – ez a folyamat itthon még a pszichológus szakmában is gyerekcipőben jár; részben azért, mert nehezen fér össze a szakma értéksemlegességre való törekvésével.

ME: Bár a pszichodráma elmélete teret ad a társadalmi kontextus behozatalának, a gyakorlatban a módszertani képzés alatt szinte egyáltalán nem esik szó arról az aspektusról, hogy mi határozza meg társadalmi szinten a férfi és női szerepeket. Mi ezzel a hagyománnyal szakítottunk a csoportjainkban.

Borsfay Krisztina pszichológus, oktató az ELTE PPK Interkulturális Pszichológia és Pedagógia Intézetében. A tanítás mellett pszichodráma csoportokat vezet, és zeneterápiát tart.

Molnár Erika pénzügyi és vezetői információs rendszerek szakon szerzett diplomát, az üzleti szférában dolgozik tanácsadóként.;  2002 óta foglalkozik pszichodrámával, 5 éve vezet csoportokat.

RA: Milyen eszközökkel lehet a gender szempontokat behozni az önismereti munkába?

BK: Vannak olyan improvizatív gyakorlataink, amelyek kifejezetten azt szolgálják, hogy a szereplők megéljék, milyen nőnek és férfinek lenni; milyen szakítani a berögzült nemi mintákkal; milyen érzés belebújni egy másik szerepbe. Ezeknél a játékoknál nagyon fontos az utólagos kiértékelés, reflexió – ennek során kerülhet sor arra, hogy az eljátszott hatalmi helyzeteket, dinamikákat társadalmi kontextusba helyezzük, és tisztázzuk az egyén felelősségét.

12031382_10206931220392725_7597252543848337415_o.jpg

ME:  A csoportfoglalkozások során létrejön egy biztonságos, transzparens tér, amelyben a csoporttagok mernek kísérletezni, ez a kísérletezés pedig sokszor nagy ráismerésekhez vezet. Tegyük fel, megjelenítünk egy családi kirándulást, amelyben minden szereplő valamilyen sztereotíp figurát választ magának és játszik el: a gondoskodó anyát, a kotnyeles anyóst, a hagyományos családfőt, vagy éppen a háttérbe szorult férjet – hogy végül kiderüljön, miért nincs az adott szerepből a másiknak kijárása; hogy milyen keserűségek, frusztrációk irányítják a viselkedését.

BK: Az igazán fantasztikus az, hogy ez a kötetlen kísérletezés a másfajta szerepekkel mekkora felszabadulást hozhat, és mennyire megváltoztathatja a csoporttagok életét.

Feszegetni a határainkat és megszabadulni bizonyos szerepeinktől hatalmas megkönnyebbülést jelent, és sokszor pont ez biztosítja a kiindulópontot ahhoz, hogy új fejezetet nyithassunk az emberi kapcsolatainkban.

RA: Akármennyire támogató is a csoport, magát a társadalmat nem tudjátok megváltoztatni. Mennyire tud tartós lenni a változás és gyógyulás akkor, hogy ha az illető a csoporton kívül semmifajta megerősítést nem kap?

ME: Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy ez nem egy hétvégi, instant megváltást ígérő csodakurzus, ahol egy felismerés vagy katarzis után visszalöknek a mindennapokba az utánkövetés és feldolgozás lehetősége nélkül, hanem egy 150 órás, másfél éves folyamat, amelynek során folyamatosan tudunk reflektálni arra, hogy mennyiben érvényesíthetők a csoportban megélt tapasztalatok a külvilágban.

A gender kifejezés az angol nyelvből származik, társadalmi nemként szokás fordítani és egy társadalomtudományi kategória. Ez a társadalmi nem (gender) nem egyenlő a biológiai nemmel (sex), mely arra utal, hogy reprodukciós szerveink és kromoszómaállományunk alapján férfinak vagy nőnek születtünk, hanem arra, hogy az adott földrajzi és történelmi korban milyen elképzeléseket társítanak a nőkhöz és a férfiakhoz, és mit tartanak nőiesnek, illetve férfiasnak. Ezek az elképzelések időben változnak ugyan, de egy adott korban meghatározzák, hogy nőként vagy férfiként hogyan kell öltöznünk, viselkednünk, dolgoznunk, érzelmet kifejeznünk, a másik nemhez viszonyulnunk, gondolkoznunk a családról és abban szerepet vállalnunk, saját testünkkel szemben viseltetnünk stb.

Forrás: sex.gender.hu

RA: Ha ma az ember kívülállóként figyeli a pszichológusok és egyéb segítő szakemberek nyilvános megszólalásait, akkor újra és újra abba a szemléletbe ütközik, amely szerint az egyén magánéleti problémái arra vezethetők vissza, hogy „nem éli át eléggé” a nőiességét vagy férfiasságát; hogy nem „adja át magát” a nemiségéből eredő érzéseknek és viselkedéseknek. Ezzel szemben a gender-érzékeny megközelítésből épp az következne, hogy belátjuk: sokszor a nemekkel kapcsolatos társadalmi és egyéni berögződéseink jelentik magát a problémát. Ti érzékelitek ezt a feszültséget? Milyennek látjátok a szakmátokat ebből a szempontból?

BK: Először is nehéz belelátni abba, hogy mi zajlik egy egyéni vagy csoportterápián. Én az általad említett vonalnál komolyabb problémának látom, hogy a képzéseken szinte egyáltalán nem reflektálunk a nemi szerepeink szerep mivoltára – hogy például honnan ered az, hogy egy családban hogyan oszlanak meg a feladatok. A pszichológusok között is vannak egyenlőségpártibbak és hagyományosabbak, és végső soron ezek az egyéni meggyőződések fogják meghatározni a közös munka irányát. Viszont alig van olyan fórum, ahol a segítő területen dolgozó pszichológusok foglalkozhatnak a társadalmi helyzettel összefüggő működéseik, nézeteik alakulásával, enélkül pedig a segítő is csak a régi, adott esetben nem működő társadalmi sémákat hurcolja tovább, és erősíti meg a klienseiben.

12139931_10206931224152819_3243579497010514678_o.jpg

 ME: Én ennél sarkosabban fogalmaznék: a pszichodrámás, és egyáltalán, az önismereti berkekben nagyon erősen jelen van mindaz, amiről beszélsz; hogy valamilyen módon próbálják beletolni az embert a „női princípiumba”. Pedig nem nehéz kikezdeni ezt az elképzelést. Tegyük fel, hogy a játék protagonistája, azaz főszereplője egy háromgyerekes anya, aki egyedül viszi a háztartást és a gyerekgondozást, és arra panaszkodik, hogy „megkeményítette” őt ez a helyzet. Ha erre azt a tanácsot kapja, hogy „merjen nőies lenni”, az teljesen téves irány, hiszen a problémát az egyenlőtlen munkamegosztás okozza. Hiába mondod neki, hogy legyen lágy, és engedje át az irányítást, amikor ő hajszálpontosan tudja, hogy ennek a családnak az élete szétesik, amint ő „kiszáll”.

És akkor ideje megkérdeznünk, hogy mégis mit értünk nőies alatt, amikor a létező „legnőiesebb” feladatokba beszorított nő mindennek érzi magát, csak nőiesnek nem?

RA: Akár a bántalmazás különböző eseteiben, akár más magánéleti helyzetekben hajlamosak vagyunk abból kiindulni, hogy a férfi-nő párkapcsolat az egyenrangú és konszenzuális emberi kapcsolatok mintaképe. Ezzel szemben a gender-érzékeny perspektíva épp arra sarkall, hogy belássuk: a kapcsolaton belüli hatalmi aszimmetriát nagyrészt a társadalomból hozzuk, onnan örökítjük át. Hogyan lehet ezt a szemléletet átadni, amikor mindannyian annyira szeretünk hinni a párkapcsolatok egyenrangúságában?

ME: Ezzel kapcsolatban azt a legfontosabb megérteni, hogy a hatalmi különbségek és a játszmák egyszerre vannak jelen a mindennapi életünkben. Mondok egy példát! Vegyük a nőket, akik nagyon gyakran gondolkodás nélkül vesznek fel alárendelt, meghunyászkodó, ún. „nőcis”  szerepet egy rendőrrel, de akár egy vízvezeték-szerelővel szemben, mert teljes joggal gondolják úgy, hogy ezáltal jobb, kedvesebb elbánásban lesz részük. Ez egyfelől játszma, hiszen a nő – és erre az antifeministák nem győznek elégszer rámutatni – él-visszaél a nemével, hogy ezzel előnyre tegyen szert. Másfelől a nő azért választja ezt a játszmát, mert nem választhat mást, ha nem akar katasztrofálisan rosszul jönni ki a helyzetből – ez viszont már a társadalmi hierarchia és a hatalmi dinamikák következménye.

Ezekkel a magukat kiskorúsító játszmákkal a nők rövidtávon nyernek, de hosszú távon bebetonozzák azokat a szerepeket, amelyek nem engedik meg, hogy más stratégiát válasszanak.

RA: Ha már a szerepkényszereknél tartunk: gondoljátok, hogy a férfiak sokkal jobb helyzetben vannak? Én nem látom úgy, hogy olyan fene nagy lenne a szereprepertoárjuk….

BK: Igen, sok játszmában a helyzet pont fordított, és a férfiaknak nincs lehetőségük a döntésre.

A szabad döntés és a szabad élet lehetőségét nagyon nehéz megteremteni.

Ha egy férfi szeretne gyengéden vagy érzelmesen viselkedni, esetleg úgymond „anyaian” megélni a gyereknevelést, és mindezt nem „mellesleg”, a „férfias”, kenyérkeresői szerepei mellett és után szeretné megtenni, akkor komoly ellenállásba ütközhet – erre konkrét példát is láttunk már.

RA: Még mindig a bántalmazás témájánál maradva: időről időre felvetődik egy olyan kvázi-köztes álláspont, amely ugyan elfogadja, hogy az erkölcsi és jogi felelősség a bántalmazóé, de közben arra is felhívja a figyelmet, hogy sok nő – rossz családi minták vagy egyéb tapasztalatok miatt – újra és újra bántalmazó kapcsolatokba lép bele, és hogy ezeknek a nőknek egyéni felelőssége, hogy dolgozzanak magukon. Erről mi a véleményetek?

BK: Semmi nem változtat azon, hogy a bántalmazó dönt a saját viselkedéséről. Praktikus okok miatt általában az áldozatot buzdítjuk arra, hogy dolgozzon magán, hiszen ő eljön egy ilyen csoportba, a bántalmazó nem. Személyes szinten nem vitatom az áldozatokkal való munka fontosságát, ugyanakkor társadalmi kommunikáció szintjén tévesnek tartom azt, amikor a probléma megoldását az áldozat felé toljuk.

ME: Ez az álláspont összemos két dolgot, amiknek semmi közük egymáshoz.

Egyfelől minden embernek – akár nő, akár férfi az illető – egyéni felelőssége, hogy foglalkozzon önismerettel;  másfelől az esetleges rossz minták vagy berögződések semmilyen módon nem mentik fel a bántalmazókat vagy mérséklik a bűnüket.

Ezzel együtt én is arra bátorítanám a nőket, hogy higgyenek a saját erejükben, és kezdjenek el foglalkozni a saját mintáikkal, a saját mechanizmusaikkal, mert ettől erősebbek lesznek, és ezáltal nagy eséllyel el tudják kerülni, hogy bántalmazó kapcsolatba kerüljenek, vagy ha ez mégis megtörténik, akkor lesznek mozgósítható belső erőforrásaik és a megküzdéshez szükséges stratégiáik.

12088434_10206931459838711_5673816892328333487_n.jpg

RA: A nemek aránya hogy alakul a csoportotokban?

ME: Nagyjából egyharmad-kétharmad a nők javára. Sajnos részben pont a szocializációjuk miatt a férfiak sokkal ritkábban vesznek részt hasonló foglalkozásokon. Pedig nem ciki önismerettel foglalkozni, épp ellenkezőleg: akik hozzánk jönnek, ők az elit klub, amelyik elmondhatja magáról, hogy törődik magával. Bízom benne, hogy eljön az az idő, amikor az önismereti munka nem titkolnivaló lesz, hanem ellenkezőleg: a lelki és mentális higiéné és „edzettség” alapvető része.  De visszatérve a férfiakra: 

azt is be kell látnunk, hogy ugyan a férfiaknak is nagyon sokszor nyomasztó és fárasztó megfelelni a rájuk testált szerepeknek, de abban a formában, ahogyan a nők, ők nem vagy nem annyira érdekeltek a fennálló helyzet megváltoztatásában. Mert például nem őket traumatizálta az előző párkapcsolatuk.

Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy a férfiaknak sem a pénzük, sem az idejük nem kevesebb, mint a nőknek, úgyhogy ők is nyugodtan eljárhatnak önismereti képzésekre. Nekik is van dolguk azzal, hogy miként kezelik a saját hatalmi helyzetüket, és nem fair részükről arra hivatkozni, hogy nem értik önmagukat.

Összességében úgy vélem, hogy a férfiak egyéni és kollektív vesztesége, ha nem élnek az önismereti munka által nyújtott lehetőségekkel:  a saját működésükre és mintáikra történő rálátás, valamint ezeknek a megértése teljesen új távlatokat nyithat a kapcsolatrendszerükben, hétköznapjaikban.

 

A szakemberek évente egy csoportot indítanak, a következő novemberben indul. Jelentkezni a szereprulett@gmail.com e-mail címen lehet.

 

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!