Üvegplafon

Mit ér az iskolai szexuális felvilágosítás, ha közben nem esik szó a szexizmusról?

2015. július 30. Üvegplafon

„A ribancként viselkedő iskoláslányoknak szüksége van az iskolai szexuális oktatás sürgős reformjára” – írta feltehetően a hatás kedvéért Caroline Lucas brit zöld párti poltikus a múlt héten a Telegraphban. Bocsánatos bűn, ha először azt feltételezzük, a problémát tényleg a ribancosan viselkedő lányok okozzák, de erről persze szó sincs. Az Egyesült Királyságban átlagosan minden harmadik lány szembesül szexuális zaklatással az iskola falai között, miközben 71%-uk heti szinten hallja, hogy a lányokat ribancnak vagy kurvának titulálják, írja a New Statesmen Glosswitch című blogja.

Szerző: Rácz Bianka Ráhel

Ahogyan hazánkban, úgy Nagy-Britanniában sem esik szó az iskolai felvilágosításon a szexizmus jelenségéről és kiterjedt hatásairól. A problémát valójában nem az erkölcstelen viselkedés elburjánzása, hanem a szexizmus jelenti. Annak ellenére, hogy a szexuális zaklatások többségének áldozatai lányok, az elkövetőket gender semlegesen ábrázolják. Soha nem hangzik el például az a kifejezés, hogy férfi előjog. Mindannyiunk érdeke, hogy a gyerekek megfelelő szexuális oktatásban részesüljenek, de kérdéses, hogy a tényleges probléma tagadása mellett valóban hatékonyan tud-e működni a rendszer. A tényleges probléma pedig a mindenre kiterjedő, társadalmilag elfogadott, tárgyiasított nő képe.

Nincs értelme úgy beszélni  a fiúknak a konszenzualitásról, mintha az valami sajátosan komplex UFO lenne, mert nem az. Ami igazán összezavarja őket ezzel kapcsolatban, az a pornográf, nőgyűlölő társadalom egyik hozadéka, az, ahogyan a nőket lélek és érzelmek nélküli objektumként ábrázolják. Ez ömlik a TV-ből, az online felületekről, az újságok hasábjairól, az őket körülvevő emberek szájából.

Ülhetnek ők az iskolapadokban, miközben elmagyarázzák nekik, hogy mi a hiba a rendszerben.

Biztathatják őket arra, hogy a nőket is egyenrangú félként kezeljék, de nem ez az, amivel naponta találkoznak. Valahol mélyen tudják, hogy a kemény ponó és a női test kilós felvásárlásának joga számukra szent és sérthetetlen.

A nő, mint egyenrangú fél narratívája elsikkad amellett, hogy az „igazi férfi” alapvető joga az, hogy keféljen.

Viszonylag egyszerű megtanítani a fiainkat arra, hogy mit is jelentenek a határok és a konszenzualitás. Egészen kicsi korban is találhatunk arra megfelelő alkalmat, hogy megtanítsuk nekik, mikor érdemes leállni... Ha például a játszótársuk nem vevő arra a fajta játékra, amit ők szeretnének játszani: „Nem, ezt nem szabad! Akkor sem, ha öt perce még megengedte.”

A baj az, hogy aztán később, ahogy felnőnek, valamilyen megmagyarázhatatlan okból, szinte varázsütésre, az általuk kezdeményezett szexuális kapcsolat valahogy kikerül  ennek a szabályrendszernek a hatóköréből. Mintha bármi, ami egy heteroszexuális férfit felizgat a moralitás síkjain kívül esne.

Azok, akik adott helyzetben hatással lehetnek rájuk- szülők, idősebb társak, tanárok- nem foghatják a kezüket, és írhatnak felül minden, a külvilágból érkező információt.

Olyan világban nőnek fel, ahol a pornó egy kattintással elérhető, ahol a szex áruba bocsájtható, és ahol a nőknek illik lenyelni mindent (főleg, ha kérik). Ott ahol az újságok  félrevezető tartalmat közölnek a ribancosan viselkedő iskoláslányokról ahelyett, hogy komolyan vennék az iskolákban zajló szexuális zaklatást.

Úgy tűnik, hogy amellett, hogy a csapból is a szex folyik, a szexizmus továbbra is tabu marad.

felvilágosítás, szexizmus, ribanc, előjog

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!