Üvegplafon

Nem hizlal, de vérrögöt csinál – az új típusú fogamzásgátlók új problémákat hoznak a felszínre

2015. június 05. Agát

Forrás: TIME

A vérrögképződés már a ’90-es évek óta ismert kockázatnak számít a szájon át szedhető fogamzásgátlók kapcsán, de a rizikó olyan kicsinek tűnt, hogy a nők bátran szedték a tablettát. Most azonban olyan kutatási adatok kerültek napvilágra a The BMJ cikkében, amelyben a University of Nottingham kutatói azt találták, hogy mindent összevetve majdnem háromszoros volt a vérrögképződés kockázata azoknál a nőknél, akik fogamzásgátlót szedtek, összevetve a tablettát elutasító társaikkal.

stop-taking-birth-control-pills.jpg

Ráadásul a kutatásból az is egyértelműen kiderült, hogy az újabb fogamzásgátló formulák magasabb kockázattal járnak, mint régebbi társaik. Úgy tűnik, a dolog kulcsa a progeszteron: miközben a gyógyszerfejlesztők a ’60-as évek óta azon dolgoznak, hogy a progreszteronszint csökkentésével kiküszöböljék a tabletta mellékhatásait – a fejfájást, elhízást, aknét és az áttöréses vérzést –, most úgy látszik, hogy ezzel egyidejűleg nagyban növelték a vérrögképződés kockázatát.

Még egy érv amellett, hogy jóval komolyabb vizsgálatok és óvintézkedések előzzék meg a tabletta felírását – és még egy plusz pont a nem hormonális alapú fogamzásgátlóknak. 

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!