Üvegplafon

Tanár úr, kérem ne

2015. április 22. Üvegplafon

A jelenleg hatalmon lévők erőszakos ideológiája mindent megtesz azért, hogy kizárja a láthatóságból a nekik nem tetszőket. Ennek egyik eszközeként most éppen a társadalomtudományi képzéseknek mentek neki – pedig ahhoz, hogy a Sipos-ügyek és gólyatábori erőszakok ne legyenek természetes velejárói az életünknek, nagyon sok olyan emberre van szükség, akik a társadalomról és a kultúráról hivatásszerűen gondolkodnak. Elfogulatlanul elfogult beszámoló következik a FISZ Kritikustusa legutóbbi rendezvényéről Hermann Veronikától.

Kíváncsi voltam, hogy mi történik egy irodalmi beszélgetéssorozaton, amikor nem egy könyvről van szó. Le is lövöm a poént: nagyon jó dolgok. A Botrányok és művészi reprezentációk című beszélgetés vendégei Frazon Zsófia muzeológus, Tompa Andrea író, színikritikus, valamint Magyari Péter, a 444 és Panyi Szabolcs, az Index újságírói voltak, akiket jó ütemben és jó érzékkel kérdezett az este moderátora, Antal Nikolett. A közelmúlt társadalmi botrányai közül először a Sipos Pál-ügy néven elhíresült gyerekmolesztálási ügy volt a téma, amelyet Magyari Péter Utána minden állat szomorú című, tavaly nyáron megjelent írása robbantott ki.

11071498_1024368914258034_8220733916844752808_n.jpg

Ellenpedagógia a tóparton

A budapesti elitgimnáziumban és az általa szervezett táborokban Sipos által molesztált kamaszok ügye felrázta a társadalmi témák iránt általában meglehetősen közönyös magyar közvéleményt. A felzúdulást az is erősítette, hogy ezek a visszaélések nem egy eldugott településen vagy hátrányos helyzetű közösségben, hanem a korabeli budapesti értelmiség felső köreiben történtek. Kényelmes sztereotípia ugyanis azt gondolni, hogy a molesztálás vagy a bántalmazás különböző formái bizonyos társadalmi csoportokhoz vagy területekhez köthetők. A Sipos-ügy ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Már soha nem derül ki pontosan, hogy a felnőttek közül kik és milyen mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy ez a rendszer évekig működjön. Magyari cikke talán fontos lépés egy olyan össztársadalmi diskurzus felé, amely elfojtások és elhallgatások bonyolult hálózatából kitörve megteremti a tabukkal való szembenézés lehetőségét.

Ettől azonban még meglehetősen távol vagyunk. A Néprajzi Múzeumban jelenleg is látható, Ellenpedagógia a tóparton című kiállítás az 1938 és 1978 között Bánkon zajló magánynyaraltatás történetét dolgozza fel korabeli dokumentumok, tárgyak, gyerekrajzok, fényképek, valamint egy alapos és pontos kutatás segítségével. A bánki nyaraltatást vezető Leveleki Eszter által megteremtett mitikus, saját világ hagyományát az 1980-as években szervezett utódtáborok is átvették, ahogyan ez Magyari Péter cikkének A tábor című fejezetében is olvasható. Sipos Pál nemcsak bánki nyaraló volt, hanem a szendrői utódtábor létrehozója, ahol az iskolaihoz hasonló szexuális visszaélések történtek. A cikkben is felbukkannak azok a kifejezések, amelyek a kiállításnak is fontos leíró vagy elemző kategóriái, a kettő azonban mégsem ugyanaz. Frazon Zsófia kurátor többször kiemelte, hogy bár a fősodorbeli sajtó a kiállítás kapcsán – érthető módon – rendre előveszi a Sipos-ügyet, az ő története nem azonos a kiállításban bemutatott korszak és nyaraltatás történetével. Sipos valóban nyaralt Bánkon, és utódtáborába sok, Leveleki Eszter által kitalált játékot emelt át, de ennek alapvetően nincs köze a korábbi bánki nyaraltatás felépítéséhez és közösségéhez. A kiállítás rendezője viszont egyáltalán nem zárkózik el a társadalmi párbeszédtől, hiszen ez is jó terepe lehet a konfliktusok szélesebb körű feldolgozásának.

Magyari Péter elmesélte, hogyan formálódott az ominózus leleplező cikk, kik meséltek neki először Sipos Pálról, miként alakult majdnem fél éven keresztül a történet és a szöveg, s végül hogyan találkozott személyesen Sipos Pállal, aki tulajdonképpen elismerte a cikkben szereplő állításokat. A megjelenés után villámgyorsan világossá vált, hogy Sipos Pálról, illetve az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskoláról van szó. Magyari hozzátette, hogy a cikk szerzőjeként még ő maga sem sejtette, hogy ilyen hamar fény derül a molesztáló tanár személyazonosságára. Tompa Andrea a Panodráma csoport Más nem történt című előadásáról beszélt, amelyben nemcsak felnőttek, hanem a színházi nevelési programban részt vevő kamaszok is szerepelnek. A Sipos Pál és diákjai története nyomán írt darab címét a szerző-rendező Pass Andrea Magyari cikkéből vette – az a lány mondta ezt, akinek Sipos megfogta a mellét: „más nem történt”. Csakhogy ez a „más nem” már önmagában minden egy zavart, manipulált kamasz számára. A darab a kortárs csoport bevonásával még átélhetőbbé, ugyanakkor megrázóbbá teszi azt, hogyan tehet tönkre egy felnőtt egy gyereket, és hogy a magánynak és a kiközösítésnek milyen formái működhetnek egy zárt közösségben. Hogy ez megtörténhetett, nem pusztán az elkövető Sipos Pál egyedüli felelőssége, hanem mindazon tanároké és szülőké is, akik hallgatásukkal közreműködtek saját gyerekeik és tanítványaik megnyomorításában.

Panyi Szabolcs újságíró az ELTE gólyatáboraiban, illetve különböző felsőoktatási intézményekben jelen lévő szexuális zaklatások és nemi erőszakok ügyében írt cikksorozatáról beszélt, ez volt a beszélgetés másik nagy témaköre. Már a 2013-ban kirobbant listázós botrány tanulsága is az volt, hogy a gólyatáborok kiválóan alkalmasak káros gyakorlatok rendszerszintű kitermelésére. Panyi elmondta, hogy milyen nehéz volt úgy beszélni az áldozatokkal, hogy ne érezzék sem hibásnak, sem megfigyeltnek magukat, és ellenőrizni is úgy kellett állításaik hitelességét, hogy mindeközben ne gondolják, hogy a szavahihetőségüket kérdőjelezik meg. Mert szerencsére erről nem volt szó. Panyi Szabolcs példás hozzáállással vitte végig a gólyatáboros ügyeket, emiatt azóta számos HÖK-vezetőt el is távolítottak az egyetemről.

17406_1044716565556602_7935760033097993726_n.jpg

Ellenpedagógia a tóparton

A beszélgetés két olyan történetről szólt, amelyek között első látásra van egy fontos különbség. Míg a Sipos-ügy esetében az elkövető egy karizmatikus személy volt, akinek hatalma és lehetősége is volt arra, hogy gyerekek közelébe férkőzzön és manipulálja őket, a gólyatábori és egyetemi erőszakoknál a bűnelkövető egy teljes rendszerre építhetett, amely gyakorlatilag hasonló ügyek eltussolására jött létre. Ez a látszólagos különbség ugyanakkor árnyalódik, ha végiggondoljuk: Sipos szexuális visszaéléseinek eltüntetéséhez és elhallgatásához szintén rendszerszintű összefogásra volt szükség. Ezt csak olyan társadalomban lehet évtizedekig következmények nélkül megtenni, ahol a szabad identitásválasztás nem része a társadalmi szerződésnek, és nincsen kialakított társadalmi minimum arra nézvést, mit nem lehet tabusítani. Ez akkor is így van, ha sokszor ezek a fogalmak még megszilárdulásuk előtt kiüresednek, és nem jelentenek semmit – nálunk egyelőre még idejük sem volt erre. A két ügy, bár eltérő jegyeket mutatnak, ugyanannak a közönyös, passzív, önmagát feloldani képtelen társadalomnak a tünetei, amely képes elfogadni vak komondorokat és szexista politikusokat. A gólyatáborban történt erőszak után az egyik leghallgatottabb reggeli műsorban Sebestyén Balázsék gond nélkül poénkodtak a megerőszakolt lány kárára, de említhetnénk Maksa Zoltánt is, aki a megerőszakolásra váró egyetemisták fordulattal egy életre kimaxolta a tahóságot. Ez azonban nemcsak az ő személyes bunkóságukat mutatja meg, hanem azt is, hogy mindez széles rétegek számára elfogadható. A jelenleg hatalmon lévők erőszakos ideológiája mindent megtesz azért, hogy kizárja a láthatóságból a nekik nem tetszőket. Ennek egyik eszközeként most éppen a társadalomtudományi képzéseknek mentek neki – pedig ahhoz, hogy a Sipos-ügyek és gólyatábori erőszakok ne legyenek természetes velejárói az életünknek, nagyon sok olyan emberre van szükség, akik a társadalomról és a kultúráról hivatásszerűen gondolkodnak. Pontosan olyan felkészült szakemberekre, akik a Hadikban is bebizonyították, hiába más területekről érkeztek, céljaik tulajdonképpen hasonlóak. Az, hogy a beszélgetés a résztvevők különbözősége és a témák összetettsége ellenére nem esett szét, sőt, végig kifejezetten izgalmas és megrázó maradt, a moderátor Antal Nikolett és a meghívott vendégek intelligenciáját és elhivatottságát mutatja. Éppen ezért a végén azt éreztem, hogy sokáig már nem lehet büntetlenül elhallgatni és elnyomni a társadalmi problémákat. Egyre többen vannak, akik azok helyett is elkezdenek beszélni, akik nem tudnak.

Hermann Veronika

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!