Üvegplafon

Meglocsollak, házi sárkány!

2015. április 07. puskaspanni

Szép ünnep a húsvét, csak unom már. Megpróbáltam feldobni egy kicsit: elmentem locsolni.

Mély szomorúsággal tölt el, hogy nem vagyok a Kaposvári Egyetem dolgozója, mert nagyon szerettem volna méltóképpen felkészülni az ünnepre: sonkafőzés, tojásfestés, miegymás. De sajnos én egy karrierista szörnyeteg vagyok, akinek nincs ideje arra, hogy a családi tűzhelyre dobálja a fát, az újságpapírt meg az égő gyufát, vagy mi kell a tűzrakáshoz. Nem vagyok vallásos sem, nem böjtölök, ezért aztán nem is olyan nagy dolog sonkát enni vasárnap, mikor szombaton minden probléma nélkül megebédelek a KFC-ben.

Van viszont ez a nagyon izgalmas népszokás, a locsolás, ami engem mindig érdekelt. Már kislánykoromban, amikor otthon vártuk anyuval és a húgommal a locsolókat, akkor szöget ütött a fejembe pár dolog. Egyrészt frankó dolog, hogy a lányok nem hervadnak el, de mindig aggódtam szegény fiúk miatt. Velük mi lesz? Népi megfigyelésem szerint a fiúk végül nem aszalódtak össze, ezt megkönnyebbülve nyugtáztam minden évben.

A Wikipédián pár fontos információnak is a birtokába jutottam a locsolkodással kapcsolatban. Például, hogy a „férfiak még ötven évvel ezelőtt is vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak”, és van ennek a szokásnak egy még csodásabb változata is, a vesszőzés. „Sibának nevezték az általában fűzfavesszőből font vékony korbácsot, amellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre ezután a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg.” A vesszőzésről egyébként azt gondoltam, hogy valami több százéves marhaság lehet, de az egyik barátnőm felvilágosított róla, hogy őt még gyerekkorában a nagypapája meglegyintgette egy gallyal, hogy távozzanak belőle az ártó szellemek.

A vödör víz kortárs változata a szódásszifon. Sose felejtem el, mikor két haverunk jött hozzánk locsolni, és a fater kilökte a húgomat a lépcsőházba, aztán becsukta az ajtót, hogy ne legyen vizes az előszoba. Ha két liter szóda nem került a tesómra, akkor egy csepp sem, kicsit hüppögött is szegény, de próbált a lehetőségekhez mérten jófej maradni, a srácok pedig kaptak egy-egy csokitojást. A locsolás tehát nettó szívatás, finom kis agresszió, amit mi a legszebb ruhánkkal, pénzzel, kajával, piával hálálunk meg. Ezért döntöttem idén úgy, hogy a locsoló kölni megfelelő végére állok.

Először is vettem egy iszonyú pacsulit. (Szódát is szerettem volna, ezért körbejártam a második kerület összes boltját. Mindenhol úgy néztek rám, mint egy ufóra, szénsavas ásványvizet ajánlgattak helyette):

tojas.jpg

Aztán kicsit macsósítottam magam, ahogy a mellékelt ábra mutatja. (Szeretném mindenki figyelmét felhívni a háttérben a karácsonyi díszletre!)

macso.jpg

És népi gyűjtésbe fogtam az interneten, hogy kiválasszam az alkalomhoz leginkább illő locsolóverseket. A zöld a moha, zöld a páfrány örök klasszikusát, és további szofisztikált alkotásokat, úgymint:

„Árok partján döglött csiga,
meglocsollak, hülye picsa!”

 „Zöld erdőben jártam,
láttam, hogy tavasz van,
de nem azért vigyorgok,
hanem, mert bebasztam.” 

"Gyere, kislány, meglocsollak
kedvezményes áron,
gumi nélkül negyven rugó,
kölnivel csak három!” 

A tapasztalatok a következőek voltak: először A-t locsoltam meg, aki zavart mosollyal vette tudomásul a helyzetet. Szépen megköszönte, de ajándékot csak többszöri felszólításra kaptam tőle. Locsolás után úgy fogalmazott, hogy kissé kasztrálva érzi magát, amin rendkívül meglepődtem. Biztosítottam róla, hogy nem volt a céljaim között a férfiatlanítása, csak ki akartam próbálni a népszokás aktív, cselekvő oldalát annak passzív elszenvedése helyett. Ja, és piros tojást akarok kapni, kaját, piát meg pénzt.

Aztán meglátogattam B-t. Őt egyébként már korábban beavattam, ezért készült az érkezésemre, kaptam tőle egy marcipántojást és egy feles pálinkát (a pálinka egyébként fontos szerepet játszik majd a történet további részében is). Ezután gyorsan vonatra pattantam, hogy Győrben a családom férfitagjai se maradjanak ki a jóból. Mindenki őszintén meg volt lepve, de senki részéről nem tapasztaltam elutasítást, és csak kicsit néztek hülyének. Mindebből arra következtetek, hogy szerencsés vagyok, mert a körülöttem élő emberek nemcsak rugalmasnak tűnnek, ha a társadalmi szerepek megkérdőjelezéséről van szó, hanem volt annyi humorérzékük, hogy azonnal beleálljanak ebbe a fordított szerepjátékba.

pirostojas.jpg

Összességében azt tudom elmondani, hogy locsolni jó. Kaptam piros tojást, csokikat, kerestem 1400 forintot és rettentően berúgtam a nap végére. És ez az egyébként teljesen értelmetlennek tűnő gesztus lehetőséget teremtett arra, hogy a körülöttem élő férfiakkal kicsit beszélgessek a nők és férfiak társadalmi szerepeiről. Úgyhogy jövőre menjetek locsolni, lányok, mert tényleg sokkal jobb, mint otthon ölbe tett kézzel várakozni méltóképpen!

húsvét, társadalom, locsolás

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!