Üvegplafon

Tanulj, te nő! -- Női igények a kölcsönösség és az igazodás rendszerében

2015. március 23. Üvegplafon

A férfi az oldalára fordul, és elalszik, a nő pedig ott marad a hátán fekve, szeme értetlenül villog a sötétben. Ismerős? Valószínűleg sokan átélték már azt a szituációt, hogy kielégítetlenek maradtak.

couple-lying-together-in-bed-woman-restlessly-awake-looking-away.jpeg

Az, hogy valaki önző, és figyelmen kívül hagyja a másik igényeit, ember-, és nem nemfüggő. Az, hogy a rendszer, a szexuális kultúra melyik félnek ad több lehetőséget a hatalom gyakorlására a párkapcsolatban, már inkább az. Most nem a családon belüli és a nemi erőszakról lesz szó, nem is A szürke 50 árnyalata által keltett „mi kell a nőknek?”-dilemmákról, hanem a jogilag és társadalmilag elfogadott, párkapcsolatban jelen lévő szexuális egyenlőtlenségről, amelyeket legtöbbször meg sem tudunk fogalmazni, és természetesnek tekintjük őket. A nemi szerepekben fellelhető aránytalanságok a legélesebben az ágyban ütköznek ki – itt mindenki szó szerint a bőrén érzi, mennyire számít az ő emberi méltósága nőként és férfiként. Vannak, akiknek még csak szóba sem kell hozniuk az igényeit – azok kielégítése magától értetődik, hiszen széles körben a szexualitás és a fajfenntartás alapját képezi. És vannak, akik az élet minden területén inkább a háttérbe tolják saját igényeiket és vágyaikat (vagy épp azok átmeneti hiányát) a konfliktusmentesség kedvéért mind a minőséget, mind a mennyiséget illetően. Nem nehéz kitalálni, ezek közül ki melyik nemhez tartozik.

„A férfi egyszerű, a nő összetett”

Mikor a szexuális problémák és nemek közti összeférhetetlenségek kerülnek szóba, szokás azzal a biológiai elképzeléssel érvelni, miszerint a férfi szexualitása feltartóztathatatlan, ösztönös, erőteljes, a nő ellenben „tanulja” az orgazmust és azt, hogy neki mi a jó. A valóság az, hogy minden nő ösztönösen tudja, neki mi a jó, ugyanúgy, mint minden férfi. A szerencsés többség már kamaszként felfedezi ezt – csak épp egy bizonyos életkoron túl nem tekinti elsőrangú szempontnak. Felvilágosítják ugyanis, hogyan is kellene élveznie szexet; és itt valóban a tanulás része kezdődik el a dolognak. Vagyis annak elsajátítása, hogyan legyen jó neki a meghatározott keretek között, hogyan igazodjon az uralkodó (főleg a pornó által sugallt) szexképhez, a férfiak igényéhez (aki ugye „be szeretné dugni”). Ha pedig orális vagy bármilyen „kényeztetést” kap, akkor azt bizony értékelnie kell, mert ez a hétköznapi kötelezettségeken felüli plusz juttatás, az előjáték, a „simogatás” kategória, amit „A szexológus válaszol” című rovatban kapnak tanácsként az orgazmust hiányoló nők. Pedig a csúcs elérése viszonylag egyszerű: míg a gombnyomásra bekapcsoló G-pont létezését egy tudományos tény sem támasztja alá, a csikló biológiai valósága egyértelmű. Ez a szerv rengeteg idegvégződésével és szinte végtelen számú lehetőségével mindenkinél fellelhető.

Persze fáradtságos meló ezeket a lehetőségeket kihasználni, és a vaginális orgazmus hiánya esetén egyenrangúnak tekinteni őket a koitusszal. És folyton kérni is fárasztó, főleg annak tudatában, hogy a férfinak nem kell indítványoznia a maga öröméhez vezető módszereket. Természetesen tiszteljük a kivételeket, a számukat sem becsüljük le, és bizonyára rengeteg nő élvez vaginálisan is, de az internetes fórumok, tönkrement kapcsolatok, a döbbenetes statisztikák másfajta többségről árulkodnak. Egy ilyen rendszerben nincs mit csodálkozni azon, hogy a nőknek egy idő után valóban elmegy a kedvük az egésztől, és kevesebbet akarnak szeretkezni, mint a partnerük. Természetesen senki nem azt várja, hogy a klitorisz egy az egyben kiüsse a nyeregből a koituszt; egyenrangúként való elismerése és a szexuális formák változatossága pont elég lenne.

freedom-fun-girl-2201-524x350.jpg

Rendes lány rendesen ül

A mélyebb szociológiai-biológiai elemzésnél egyszerűbb rákenni az okokat a biológiai determináltságra, a „de hát ő ilyen, hisz férfi”-érvekre, amelyek érvényessége különös módon sokkal meghatározóbb, mint a „de hát ő ilyen, hisz ő nő”-magyarázatokénál. Az, hogy milyen is ő valójában, gyakran még a nőnek sem tudatosul – hisz az elsődleges szempontja az, hogy „milyennek kéne lennie”. Képzeljük csak el, mennyire más a testében léteznie egy férfinak, aki kiskorától kezdve teljes mértékben elfogadhatja fizikai valóságát olyannak, amilyen. Míg képzeljük el azoknak a kislányoknak a saját testéhez való viszonyát, akiknek testi megnyilvánulásait már az óvodába menet a buszon „ülj rendesen, ne tedd szét a lábad”-felszólításokkal korlátozzák, és egész testi létezésüket – az udvarias viselkedéstől kezdve a szőr megfelelő helyre való (nem) növesztéséig – „tanulniuk kell”. A nyugati világon kívüli extrém példákról, például a női körülmetélésről pedig még nem is szóltunk, pedig az itt tárgyalt jelenségek kicsúcsosodását jelentik.

A baj tehát nem ott kezdődik, amikor egy felnőtt nő és egy felnőtt férfi találkozik a lepedőn, és kommunikáció híján, a tanult koreográfia eredményeképp az egyik a végén úgy fogja érezni, ürítőedénynek használták a testét – hanem jóval korábban. Akik a szaporodás szentsége mellett érvelnek, nemhogy elfelejtik, de még tisztában sincsenek a szexualitás lényegével, ami elvileg nagy százalékban a kölcsönös örömszerzésről szól (a maradékban valóban babagyártás zajlik). Amíg megfelelő szexuális edukáció híján a gyerekek pornóból szerzik meg a szexszel és a női testtel kapcsolatos első élményeiket, ez a helyzet nem is nagyon fog javulni.

Egy ilyen rendszerben a nőknek nem az orgazmust, hanem inkább önmaguk és a saját igényeik felvállalását kéne megtanulniuk, vállalva annak kockázatát, hogy ez nem mindenkinek lesz szimpatikus.

 

Jász Annamária

szex, pornó, testkép, szexuális nevelés

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!