Üvegplafon

A magyar nőnap csupa ellentmondás...

2015. március 08. Agát

Kisvirág a szüfrazsetteknek, avagy veregessük hátba anyut, amiért adtunk neki szavazójogot (vagy mert tud főzni)....

 Megkíséreljük számba venni, miben is rejlenek a nőnap

ellentmondásai Magyarországon:

A Nemzetközi Nőnapon a női egyenjogúsági mozgalmak sikereit ünnepeljük. Magyarországon, ahol egy nő 20%-kal kevesebb bért visz haza, mint férfikollégái (azaz minden forintból 20 fillér nőadót fizet) és ahol ezek a fent említett, fontos történelmi események nem képezik a középiskolai tananyag részét (mert végül is csak a társadalom felét érintik közvetlenül, a másik felét pedig közvetetten), megannyi lehetőség nyílna, hogy az iskolákban, a televíziókban, sőt akár még a népszerű rádiós (!) műsorokban is arról beszéljünk, hogy

- Pontosan hogyan is zajlottak le hazánkban a nőket érintő társadalmi forradalmak; milyen volt helyzetünk a honfoglalás idején, milyen szerepeket töltöttünk be a feudalizmus korában legyünk bár iparosok, jobbágyok vagy épp arisztokraták; mit csináltunk az ipari forradalmak idején, hogy éltünk a városi polgárosodás korában.

Milyen rendelkezéseket hoztak a fejünk felett a horthysták és a kommunisták, hogyan éltük meg a privatizációt, a középosztály megjelenését, az EU-ba lépést vagy a mostani nacionalista regressziót. Hogy lett szavazójogunk és miért nem képviseljük magunkat még mindig a Parlamentben.

Összefoglalva: hogy milyen is az a magyar történelem, amelyben a lakosság másik fele is részt vett...

- Kik voltak a távoli és közelmúlt kimagasló nőalakjai, akik előre- vagy épp hátramozdították azt a mindenkinek előnyös ügyet, hogy egyenlő jogaink és lehetőségeink legyenek a társadalomban. Hogy miért fontos Szendrey Júlia vagy Kosáryné Réz Lola;

Czeke Marianne vagy Teleki Blanka; Lóránttfy Zsuzsanna vagy Bédy-Schwimmer Rózsa;

Gárdos Mária vagy Wirth Judit; Dévény Anna vagy Kossuth Zsuzsa;  

Kéthly Anna vagy Ratkó AnnaHorváth Ágnes vagy Osztolykán Ágnes, Dúró Dóra, Szelényi Zsuzsa vagy Szabó Tímea

- Miért a nemzeti identitásunk és büszkeségünk része, hogy e változások történnek és történtek a jogainkat illetően.

Ehelyett tulipánokat kapunk, hogy egész tavasszal termékenyek legyünk, hiszen ez a legfőbb feladatunk, és ez tesz minket egyedül boldoggá.

Azért kellene kampányolnunk, hogy az iskolai történelemkönyvek mellett például az irodalmi szöveggyűjteményben is helyet kapjanak fontos nőíróink. Regionális sereghajtóként kiemelten fontosnak kellene éreznünk mint nyelvi közösség, hogy Török Sophie, Kaffka Margit, Szabó Magda, Rakovszky Zsuzsa, Bán Zsófia, Szabó Magda, Tóth Krisztina, Karafiáth Orsolya és még megannyi szerző műveit mindenki olyan betéve ismerje, mint az Anyám tyúkját.

A gyarlóságnak nem asszony a neve. Szellemi történetünkről nem tulipánnal kell megemlékezni. (Vagy akkor a férfiaknak is adjunk, szeretettel, hiszen ők is annyira jófej és önzetlen módon tesznek nekünk szívességeket egész évben…)

Ehelyett kitartunk amellett, hogy a „magyar író” képe a fehér, keresztény férfié legyen. Bármit is veszítsünk eközben.

A női politika történetéről kellene vitatkozunk. Ungár Kláráról és Dávid Ibolyáról, Szili Katalinról és Papp Réka Kingáról, Móra Veronikáról és Csontos Sandráról, Király B. Izabelláról és Cseh Katkáról.

Ehelyett a magyar nőket kiszorítjuk a közéletből vagy csak tematikus (érts: családi) feladatokat bízunk rájuk. Meghaladott eszmék szócsöveinek használjuk őket. Ellehetetlenítjük a civil szférát, amelyben oly aktív szerepet vállalnak.

Kollektíven szót kéne emelni a minimum minden ötödik magyar nőt érintő családon belüli erőszak ellen. Hatékonyan kiképezni a rendőrséget e harcra. Már az iskolában tájékoztatni a nőpopulációt a jogairól és arról, mi „nem normális” - négy fal között sem, semmilyen esetben sem, sohasem.

Ehelyett a csak a gazdagokat támogató családi intézkedéseket engedünk hatályba lépni. Hagyjuk, hogy a médiában elmaradott lány-, nő – és anyaképeket propagáljanak. Illegalitásba húzódunk a véleményünkkel nem elégszer és nem elég sikeresen élve demokratikus gyülekezési és szólásjogunkkal. Most épp az orrunk előtt dobják sutba az Isztambuli Egyezményt!

Hagyjuk, hogy az országunkban csak a nemi erőszakok 10%-ban induljon eljárás az elkövető ellen. Nem követelünk szemléletváltást az adónkból dolgozó rendőrségtől, akik áldozathibáztató magatartásukkal borzalmas károkat okoznak a nemi erőszakot túlélt polgáraiknak és tovább erősítik a társadalom széttagoltságát és bizalmatlanságát. A Baranya Megyei Rendőrség országa vagyunk, aki szerint mi tehetünk róla. Minek vettünk fel szoknyát!

Hagyjuk, hogy a WHO ajánlásait semmibe véve nők ezrei éljenek át szüléserőszak-élményt, bár épp nemzeti kötelességüknek tesznek ugye eleget. Hagyjuk, hogy amennyiben nem tehetősek, semmi esélyük ne legyen fellépni az emberibb bánásmódért a maguk vagy gyermekük számára.

Hagyjuk, hogy a szabad családtervezés terén nem hogy semmilyen fejlődés ne történjen (abortusztabletta betiltása, vényköteles marad az eseményutáni), de még a társadalmunkat 100 évvel visszavető abortusztilalom is évente többször felmerülhessen!

*

Nőnap van. Legyen ez a nap a történelmi emlékezés ünnepe - és emlékeztető, hogy nem hagyjuk. Rengeteg munka vár ránk ma – és az elkövetkező években. Tartsuk szem előtt a feladatainkat - a tulipán pedig csak akkor kerüljön elő, ha esetleg mindenképp tavasziasabb hangulatra vágyunk az irodában!

 

Gát Anna

család, társadalom, feminizmus, nők, egyenlőség, nőnap, nemi erőszak, családon belüli erőszak, nők jogai, isztambuli egyezmény, politikai reprezentáció

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!