Üvegplafon

A virágcsokorhegyen és a bonbonerdőn túl – avagy hogyan ünnepeljük érdemben a nőnapot

2016. március 08. Üvegplafon

Évről évre ugyanaz a forgatókönyv? Szereted a virágot és a csokit is, de azért valami érdemibb elismerésre is vágynál? Férjként kínos már, hogy automatikus, kiüresedett gesztussá vált a jól bevált ajándék? Nőként a könyöködön jön ki, hogy ilyenkor is sztereotip klisékkel bombáznak? Hölgyek-urak! Nézzük meg együtt, mi is a helyzet ezzel a bizonyos Nőnappal!

Szerző: Pásztor Anita

A nőnap eredetileg társadalmilag érzékenyítő céllal jött létre, egyszerre több üzenetet is közvetítve a nagyvilág felé. Egyrészt ünnepet állít és megemlékezik a nőjogi mozgalmak elért eredményeiről és egyéni teljesítményekről a nemi sztereotípiák, szexizmus, kiszolgáltatottság és egyéb káros társadalmi jelenségek elleni harcban. Másrészt pedig felhívja a figyelmet a továbbra is fennálló problémákra ezen a téren, és ezáltal párbeszédre, közös megoldáskeresésre és további cselekvésre is ösztönöz.

Mit tehetnénk tehát, ha szeretnénk méltó módon hozzájárulni az ünnephez? A következőkben szabadon összeállított lista következik történelmi érdekességekkel, programokkal, illetve kisebb-nagyobb, ám annál jelentőségteljesebb gesztusokkal. Bármelyik is szimpatikus a listáról, nincs más dolgunk, mint hagyni, hogy növekedjen a tudásunk, szélesedjen a látókörünk, nőjön az empátiánk és fejlődjön a szociális érzékenységünk!

suffragette-001.jpg

Vissza a gyökerekhez

Hogyan is kezdődött az egész sztori? Mi történt pontosan ezen a napon? Mikor jött a nemzetközi ünnep ötlete? Hogyan alakult aztán át egyszerű ajándékozási szertartássá? Ha kíváncsiak vagyunk a történelemre, tegyünk egy rövid időutazást és fedezzük fel magunknak az ünnep történetét és jelentőségét!

http://kettosmerce.blog.hu/2015/03/08/virag_helyett_egyenlo_jogokat

http://mult-kor.hu/20110308_tuntetestol_a_hoviragig_a_nemzetkozi_nonap_rovid_tortenete

Fantasztikus történetek, kimagasló személyiségek - Nők a történelemben, művészetben és sportban

A régi képek láttán beindul a nosztalgia, mégis újdonságként hatnak az információk. Tudtuk, ki tervezte az Apollo-programot? Vagy hogy az első nőt, aki végigfutotta a Boston Maratont, megpróbálták megállítani? A következő fantasztikus képek szinte maguktól mesélnek:

http://girlpower.cafeblog.hu/2016/02/21/30-zsenialis-foto-olyan-nokrol-akik-megvaltoztattak-a-tortenelmet/

Nők, akik megváltoztatták a világot:

http://www.lafemme.hu/emberek/1120_nok_akik_megvaltoztattak_a_vilagot

Magyar nők, akiknek fontos ismerni a nevét:

http://welovebudapest.com/budapest.and.hungary/interesting.and.important.hungarian.women

nonap2.jpg

Egy kevésbé ismert terület - írónők a magyar irodalomban:

http://ironok.elte.hu/

Egy nagyon fontos téma – nők a tudományban:

http://www.origo.hu/tudomany/20070307noka.html

Képes összeállítás a legbátrabb magyar nőkről a történelem folyamán:

http://www.femina.hu/terasz/a_legbatrabb_magyar_nok?img=2&code=00201562189kh9q#kepgaleria

Egy izgalmas női festő, akinek a történetét nemrég fedezte fel a világ:

 http://www.theguardian.com/artanddesign/2016/feb/21/hilma-af-klint-occult-spiritualism-abstract-serpentine-gallery?CMP=fb_gu

Válogatás híres női fotográfusok munkáiból:

http://maimanohaz.blog.hu/2012/03/08/nok_a_fotomuveszetben

Egy kis képregénykultúra:

http://www.theguardian.com/books/gallery/2016/feb/05/dames-documentary-and-dissent-200-years-of-women-in-comics-gallery

Néhány kiemelkedő kortárs női sportoló története:

http://www.bbc.com/news/magazine-35663889

…és a sor még hosszan-hosszan folytatható lenne…

De ez a nap tökéletes arra is, hogy:

- felkutasd a női irodalmat, új olvasmányélményeket szerezz, legyen az szépirodalom
(pl. http://ironok.elte.hu/, http://www.listchallenges.com/102greatestbooksfemaleauthors ),

- vagy elméleti anyag, szakirodalom vagy irodalomkritika
(pl. http://epa.oszk.hu/00000/00012/00008/24mitg.htm, http://tntefjournal.hu/vol1/iss1/03_varnagyi.pdf ),

- megismerd napjaink legnagyobb női komikusait és jókat szórakozz humoros, ám társadalmilag tudatos és figyelemfelkeltő anyagaikon
pl. https://www.youtube.com/results?search_query=tina+fey

https://www.youtube.com/results?search_query=amy+poehler

https://www.youtube.com/results?search_query=amy+schumer

nonap3.jpg

+1: Egy kis szemléletformálás

Lássuk meg a problémákat!

Ahhoz, hogy bármifajta pozitív társadalmi változásról beszélhessünk, először fel kell ismerni a konkrét problémákat egyéni és közösségi szinten is (pl. egyéni tapasztalat: pusztán külseje alapján buta libának néznek valakit, kollektív tapasztalat: előítélet). Ehhez saját tapasztalatainkat nemcsak egyéni szinten kell értelmeznünk, hiszen nem vagyunk mentesek a társadalmi folyamatok hatásaitól – a kultúra, amelybe beleszülettünk, alapvetően határozza meg értékeinket, szokásainkat, világlátásunkat. Bár ez elsőre talán súlyosnak hangzik, egyben arra is lehetőséget ad, hogy miután ezt felismertük, kifejlesszük magunkban a kritikai szemléletet, az önreflexiót és megtanuljunk mindent kulturális kontextusban értelmezni. Ez már az a folyamat, amikor meglátjuk az összefüggést egyéni és kollektív tapasztalat között, és amikor saját problémánk helyét meglátjuk annak kontextusában, társadalmi beágyazottságában (korábbi példát folytatva: azért nézhetnek valakit buta libának pusztán a szépsége miatt, mert az adott nemi sztereotípia szerint nők esetében a szépség és az intelligencia nem jár együtt.) Ezek után pedig már jobb eséllyel látunk neki a megoldáskeresésnek, mintha csak önmagában érzékelnénk a problémát. Az már megint egy magasabb szintje a kritikai gondolkodásnak, amikor már nem csak a saját gondjaimra, hanem mások problémáira is fogékony leszek: ehhez már bizony empátia és szociális érzékenység kell. Mivel a Nőnap éppen azt tűzte ki célul, hogy felhívja a figyelmet a nemek társadalmi problémáira, kitűnő alkalom lehet ez mindenkinek, hogy fejlessze az empátiáját és ha készen áll rá, érdemi párbeszédet kezdeményezzen a másikkal, vagy hogy sorba vegye, hol és mit lehetne tenni az egyenlőbb reprezentációért, bánásmódért és esélyekért.

Egy kis inspiráció: http://uvegplafon.blog.hu/2015/03/08/a_magyar_nonap_csupa_ellentmondas


Legyünk tudatosak saját életünkben!

Bőven van még tennivaló a nemek társadalmi egyenlőségéért. Gondoljuk át magunkban: ezek közül melyek azok az ügyek, amikben személyesen is érintettek vagyunk, amik számunkra kiemelkedően fontosak, mivel a saját életünkre is kihatással vannak. Legyen a téma akár a fizetési különbségek, akár a háztartási feladatok elvégzése, az utcai zaklatás, vagy bármi. Ezután nézzük végig, melyik ügy az, amelyben úgy érezzük, személyesen szeretnénk hozzátenni a dolgok előremozdításához, és ehhez keressük meg a megfelelő platformot. Minél nagyobb és komplexebb a probléma, annál szélesebb körű platformok lesznek szükségesek. Így pl. a háztartáson belüli munkamegosztás az egyén családi környezetében jó szervezéssel és némi hajlandósággal összeegyeztethető, de pl. a fizetési különbségek felszámolásához már nagyobb, azonos célú közösség, akár érdekvédő egyesület/intézmény, akár hatékony érdekképviseletű szakszervezet támogatására lesz szükségünk. A szervezeteknek, kezdeményezéseknek pedig a mi támogatásunkra van szüksége, hogy elérjék céljaikat – nézzünk körül, találunk-e támogatásra érdemes kezdeményezést! De ha nem is leszünk oszlopos tagjai egy ilyen közösségnek, annyit mindenképp megtehetünk, hogy felemeljük a hangunkat és személyes hitelünket, tapasztalatainkat adjuk ezekhez a témákhoz, amikor a hétköznapi környezetünkben előkerülnek. Ez a nap emlékeztessen rá, hogy nőként ki merjünk állni magunkért, sérelmeinkért, ezáltal egyben másokért is, akiket ugyanaz a társadalmi probléma sújt, mint minket!

wsc-12-olderteam.jpg

Férfiként hallgassuk meg nőtársainkat, sőt kérdezzük őket, kezdeményezzünk velük közös beszélgetést társadalmi ügyekben és kérjük ki a véleményüket! Ha őket érintő problémákról van szó, legyünk nyitottak az esetleg miénktől eltérő véleményekre, tapasztalatokra, hiszen óhatatlanul lesznek különbségek e téren, mivel nem azonos pozícióból beszélünk. Ha sikerül érdemi párbeszédet folytatni és ehhez nyugodt légkört biztosítunk, sokkal többet tettünk kapcsolatainkért, mint bármilyen ajándékkal. Ha ki akarjuk fejezni őszinte megbecsülésünket a másik iránt, ne bízzuk csak egy csokor vágott virágra vagy bármilyen más szimbolikus értékre, mert annál sokkal jobban számít, hogy nyíltan kommunikáljuk érzelmeinket. Párunk számára fontos kifejeznünk szerelmünk mellett azt is, hogy azzal együtt tiszteljük őt és büszkék vagyunk rá. Mondjuk el nőismerőseinknek, melyek azok a személyes tulajdonságaik, melyeket szeretünk, csodálunk, tisztelünk bennük. Ha pedig nőismerőseink valamilyen formában aktív társadalmi szerepet vállalnak, támogassuk ebben őket, vonjuk be magunkat, hiszen az egyén ügye a közösség ügye is, és együtt élünk ebben a társadalomban, ezért közös ügyünk, hogy élhetőbb környezetet teremtsünk mindannyiunk számára.

Szólj hozzá a Facebook oldalunkon!
süti beállítások módosítása