Némi megilletődöttség vesz rajtam erőt minden alkalommal, amikor azt látom, hogy az egyik nő a másikat valami miatt lekurvázza.

A pofám leszakadt akkor is, amikor elolvastam a Style Magazin Tudok egy munkát. Lehetsz kurva! című cikkét. A szerző, Szentesi Éva ugyan többször is elmondja, hogy semmi közünk senki életéhez, de azért megvan a maga vonalas véleménye azokról a lányokról. Noha nem derül ki pontosan, hogy kik is ők, milyen csoportja az a női nemnek, ahol kitartott prostituáltak egyezményesen fotózzák a „többmilliós órát ábrázoló férfikarokat” (hogy a cikkből vett képzavarral éljek), amelyek véletlenül egy drága autó kormányát markolják (?).

A másik roppant érdekes tény az, hogy ez a szöveg éppen abban a Style Magazinban jelenik meg, amelynek sok olvasója, felteszem, éppen arra az életformára vágyakozik, ami fölött ez az írás pálcát tör – hiszen a cikkek nagy része a luxust, a gazdag, gondtalan életet, annak kellékeit propagálja. Ezekhez viszont pénzre és időre van szükség. A Divat&stílus rovat híres tervezők méregdrága ruháit vonultatja fel, az életmód rovat a legegészségesebb ételekkel, a legújabb fogyókúrás módszerekkel traktál, gasztrofesztiválokra vagy épp a Starbucksba küld és kondizni, wellnesselni, utazni. Ha időm, energiám, pénzem és kedvem engedné, hogy a Style Magazin iránymutatásai szerint éljek, akkor kétség sem fér hozzá, hogy én is lőnék magamról naponta 5 képet a facebookra. Azt már csak halkan tenném hozzá az eddigiekhez, hogy van külön Óra&ékszer alrovat is, tehát a pasink szőrös kezére az órát épp a Style Magazin segít kiválasztani, amit aztán ügyesen lefotózhatunk.

Hasonló megrázkódtatásokat éltem át, mikor elolvastam Oravecz Coelho Nóra egyik 2012-es, 30000 lájkot elért blogbejegyzését. A Hova kurvultok, csajok??? című történelmi jelentőségű írás gondosan, több oldalról járja körbe ugyanazt a ragyogó gondolatot: "a mi generációnk döntő többsége ezt csinálja. Beáll kurvának, hogy tudja finanszírozni a sulit. Vagy, hogy vuttyonokkal járjon. Mert az húdemenő." Mindebből arra kellene következtetnem, hogy én semmiféle kapcsolatban nem állok generációm döntő többségével, ennek pedig logikus továbbgondolása szerint egy szatyorban élek. Külön érdekes Oravecz szövegének a vége, ami a pénzsóvárságunkat elszenvedő férfiak cizellált lelkéért fejezi ki aggodalmát: "hát csodálkoztok, hogy ennyi lelki sérült, önbizalom-hiányos pasi van a világon? Térjetek már észhez!"

Különben a lényeg nem a roppant színvonaltalan Style skizofréniája, nem is a végső igazságokat tudó és kimondó, bölcs Oravecz Nóra aggódó, kortársaira vetett pillantása. Amiről ennek kapcsán szerettem volna beszélni, az a sokkal általánosabb jelenség, hogy a közbeszéd túlságosan magától értetődően használja a kurva kifejezést az összes olyan nők által képviselt életmódra, ami minimálisan is eltér az átlagostól. Volt egy egyéjszakás kalandod? Kurva vagy. Volt több egyéjszakás kalandod? Ordas kurva vagy. Nem akarsz párkapcsolatot, csak néha szexelni egy jót? Mérhetetlenül nagy kurva vagy. Megcsaltad a pasidat? A pasid jól keres? A pasid annyira jól keres, hogy neked nem kell dolgoznod? A világ ringyója vagy.

Egészen sokféleképpen lehetünk kurvák, a megbélyegzés pedig nem egyszerűen a közbeszéd egy frázisa, hanem zárt csoportokon belül is működik. Néha elég, ha csak rányomulunk valakire, esetleg megcsókolunk valakit egy bulin, már jön is a teli szájú ribancozás. Mindez nemcsak azért borzasztó, mert férfiakat sosem aláznak meg hasonlóan, hanem azért is, mert a nők maguk is legitimálják ezt a konstruált jelenséget.

Szomorú, életből vett példa következik: a minap egy régi, egyébként szuperokos barátnőmmel boroztam, aki valahányadik pohár után arról kezdett nekem beszélni, hogy ő régen mekkora kurva volt. Azt hiszem, akkor értettem meg, hogy ez a csodásan berögzült, tökéletesen soviniszta kifejezés nemhogy nem feltétlenül vált ki heves ellenkezést abból, akire használják, hanem szép lassan önváddá alakulhat, súlyos lelkiismereti problémákat okozva.

Semmi közünk mások szexuális életéhez, és nem dugjuk bele a fejünket mások pénztárcájába, és pláne nem mondjuk meg minderről a tutifrankót egy magazinban, hogy még inkább bebetonozzuk mások lekurvázását a nőkről folyó általános diskurzusba. Nincs miért bocsánatot kérnünk, nincs miért lelkiismeret-furdalást éreznünk, mert úgy éljük az életünket, ahogy akarjuk.

A gond azzal van, tudod, hogy vannak olyan nők, akik elolvassák a kurvázós cikkedet, és magukra veszik, meg azzal, hogy jönnek mások, akik odakommentelnek a cikked alá, hogy milyen baromira igazad van, és boldogan folytatják a megalázó, irigy piszkálódást. Pedig az egész egy nagy becsapás. Tudod, vannak ezek a lányok, akik csuklóból lekurváznak bárkit a facebook-os képei alapján, amíg hasonló helyzetbe nem kerülnek, amíg vissza nem nyal a fagyi.