Képzeld el, Tomi/Bence/Gábor/Balázs, hogy reggelente felébredsz, felhangosítod a telefonodat, kinyitod a laptopodat, bekapcsolod a tévét, vagy a kocsiban a rádiót, és egy olyan világban indulsz neki a napodnak, ahol minden a te életed alakításában résztvevő poszton csak és kizárólag nők ülnek. Hogy magazinok és reggeli műsorok tömkelege, nem is beszélve mainstream politikai orátorokról, foglalkozik azzal, hogy neked elmondja, téged milyen életmód tesz boldoggá, mert ha nem, akkor valami gebasz van veled.

Miért nincsenek valóban a nők érdekeit képviselő, prominens magyar politikusnők Magyarországon? – avagy a totális alulreprezentáltság országában

Gát Anna

Sok önmagát liberálisnak valló férfiismerősömből vált ki zsigeri averziót a női kvóta gondolata. Egyesek, akiket viszont már személyesen szerencsére nem ismerek, akár odáig is elmerészkednek, hogy a numerus clausus-szal vonjanak párhuzamot. Szeretném itt első körben leszögezni, hogy magam sem vagyok kvóta-párti, már ami az Országgyűlést illeti, és pedig egész egyszerűen azért nem, mert a társadalmunkat még nem tartom elég fejlettnek egy ilyen felülről jövő intézkedés sikeres integrálásához. Kicsit úgy kell elképzelni ezt a dolgot, mint ha mondjuk meghívnánk David Guettát DJ-zni egy faluba, ahová még nincs bevezetve az áram. Lehet persze hozni neki mobilgenerátort, de attól még a szomszédos házak nem fognak tudni tévézni a jövőben sem.

Amikor a saját ismertségi körömön belül az enyémnél sokkal szenvedélyesebb kvóta-averzióval találkozom szembe, mindig el szoktam mondani a férfikollégáknak egy kis hegyibeszédet:

Képzeld el, Tomi/Bence/Gábor/Balázs, hogy reggelente felébredsz, felhangosítod a telefonodat, kinyitod a laptopodat, bekapcsolod a tévét, vagy a kocsiban a rádiót, és egy olyan világban indulsz neki a napodnak, ahol minden a te életed alakításában résztvevő poszton csak és kizárólag nők ülnek. Hogy van a te hazádnak egy Parlamentje, amiben 179 nő csücsül és 20 db férfi. Hogy megnézel egy értelmesebb tévéműsort és azt látod benne, hogy 4 idős néni, aki még soha életében nem rendelkezett pl. herékkel, a te heréidről magyaráz teljes magabiztossággal és legitimitástudattal, te meg csak pislogsz. Hogy magazinok és reggeli műsorok tömkelege, nem is beszélve mainstream politikai orátorokról, foglalkozik azzal, hogy neked elmondja, téged milyen életmód tesz boldoggá, mert ha nem, akkor valami gebasz van veled. Hogy megkapod a fizudat hó végén, és kevesebb, mint a nőkollégáidé. Hogy az egyik gyerekedtől, amelyik a fiú, valamiért mindenki elvárja, hogy üljön a seggén, tegyen mások kedvére, fogja be a száját, míg a másik, a lány, szabadon rohangászhat, meg kérdezhet, és valahogy nem találod a nyitját, hogy hogyan is változtathatnál ezen, hisz’ mindenkinek körülötted olyan természetes…

Szóval én azt szoktam mondani, hogy barátom, ezt futtasd egyszer végig a fejedben. Hogy ez így hogy is van. Hogy te mint férfi hogy éreznéd magad a bőrödben egy világban, ahol senki nem szól úgy, ahogy te szólnál, vagy arról, ami téged zavar. Ahol téged nem képvisel valójában senki. Ahol esetleges fizikai kiszolgáltatottságodban nem védenek meg azok, akinek adózol, érjen támadás akár otthon, akár miniszoknyában, akár kabátban. Ahol a szavahihetőséded és erkölcseid megkérdőjeleztetnek, ha áldozattá válsz. Ahol szellemileg nem tartanak elég felnőttnek vagy kompetensnek egy közösség vezetői tisztségére, ám ha kevesebbet érsz el, Gábor/Tomi/Andris, mint a nőkollégáid, akkor vállat vonnak, hogy de hát szabad volt az út, biztos nem voltál elég tehetséges. Ahol a feleséged tudása, fiskális döntései, neve és munkája mögé bebújva, rajta keresztül tudod csak irányítani azt a kis életteret, mely megmaradt számodra. Hogy akkor mekkora önbizalmad lenne neked felszólalni? Meg tudnád-e tűpontosan fogalmazni, bele tudnál-e egyáltalán kezdeni, mi bajod van? Lenne-e kedved nekimenni a gleccsernek egyedül, és képviselni másokat? Te, te mit tennél?